BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Számunkra is nagyon fontos, hogy az országban a törvényelőírásokat betartsák. Én viszont - önnel ellentétben - némileg eltérő információval rendelkezem.
(8.40)
Az én információm szerint ugyanis a hatályos jogszabályok nem zárják ki azt az esetet, ami történt. A hatályos jogszabályok az én megítélésem szerint két dolgot kötnek ki. Az egyik, hogy a cég bejegyzés iránti kérelme a cégbírósághoz a pályázat időpontjában be legyen nyújtva, a másik, hogy adószámmal rendelkezzen. Megjegyzem, hogy a törvényi előírások ebben az esetben még szigorúbbak, mint a cégbejegyzés teljes mechanizmusát követően, hiszen ilyenkor egy korlátolt felelősségű társaság képviselője is a teljes vagyonával felel, nemcsak a bejegyzett tőkéje után.
A másik megjegyzésem, hogy szó nincs akkora összegről, amit képviselőtársam megemlített, hiszen a teljes adókártyával kapcsolatos pályázat végösszege egymilliárd forint, maga az adókártya gyártása és postázása ennek alig több mint egyharmada.
Végezetül nagy érdeklődéssel hallgattam szellemes hasonlatát a kiszámolásról, de én úgy gondolom, hogy a kiszámolást mindig a bíró szokta elvégezni, és soha nem az ellenfél. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem