DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát az, hogy a kórháziágy-leépítés, ugye, milyen káoszt teremtett, azt majd csak egy fél év, egy év múlva fogjuk megtudni. Mindenesetre az, hogy 16 megyében megegyezés született - némi kényszerrel -, az nem jelenti azt, hogy mindenütt, hiszen négyben és a fővárosban, Pest megyében nem. Márpedig a 16 megegyezés záradékában az szerepel, hogyha itt sincs megegyezés, akkor érvénytelen a megállapodás. Ennek következtében mostantól, illetve már 15-étől az OEP, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a döntőbíró ezekben a kérdésekben. Ők mondják meg, hogy ha van megegyezés, ha nincs, kik finanszíroznak, mit nem finanszíroznak. Tehát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy igen széles jogosítványt kapott.
Én azért csodálkozom a miniszter úron, hogy közben nem észleli, hogy a ma tárgyalásra kerülő társadalombiztosításról szóló törvénymódosítás egyértelműen úgy rendelkezik, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás állami feladattá válik, éppen ezért a társadalombiztosítás, hogy idézzem: "a társadalombiztosításra vonatkozó szabályok hatályon kívül helyezésre kerülnek a törvény szövegéből". Magyarul, ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor az OEP-nek semmiféle törvényes jogalapja nincs arra, hogy az egészségügy kérdéseibe beleszóljon. Akkor viszont hogy lehet döntőbíró egy olyan területen, ahol már semmiféle törvényes felhatalmazása nincs?
Azt hiszem, nem gondolták végig a rendszer egészét. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem