DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök úr! Pusztai Erzsébet fölvetése nyomán az ágyszámleépítéseknek egy másik furcsaságára szeretném fölhívni a figyelmet. A sajtó hírül adta, amit miniszter úr is ismertetett velünk, hogy viszonylag nagy számban létrejöttek a megegyezések.
Az egyik legnagyobb ütközési pont a fővárosban alakult ki, ahol mintegy 1000 ágy vitatottá vált. A főváros ennek az 1000 ágynak a leépítéséhez nem járult hozzá. És akkor elhangzott az OEP részéről egy olyan mondat, hogy ebben az esetben ezt az 1000 ágyat a vidéki kórházaktól kell elvenni. Ezt sem cáfolta meg senki. Most a törvény ismeretében erre van egy kis lehetőség, ugyanis Budapest és Pest megye együtt kezelendő. Ugyanakkor ismeretes, hogy a Népjóléti Minisztérium, fölmérve azt, hogy Pest megye saját kórházi kapacitása saját lakosságának igényeihez képest inkább fejlesztendő, mint visszafejlesztendő, többször, több fórumon ígéretet tett, hogy a Pest Megyei Önkormányzat kezében lévő kórházi ágyak leépítésére érdemben nem kerül sor. Néhány kisebb intézmény esetleg szóba jöhet, de ez az 1000 ágy szintjét messze nem éri meg.
(9.40)
Tehát én nem tudom, hogyan fordulhatott elő, hogy egy felelős ember ilyen nyilatkozatot tett, amely ismételten megjelent a sajtóban, és ennek a helyreigazítása sem jött létre. A magam részéről nyilvánvalóan a vidéki Magyarország nevében is tiltakoznék - és tiltakozom - minden olyan megoldás ellen, ami budapesti terheket vidéki terhekké alakít. Erre azonban a törvény nem tesz lehetőséget. Hiszen a törvény nemcsak országos szinten, hanem megyei szinten is rögzíti az ágyakat. Most arról vitatkozhatunk, hogy ez jó vagy rossz, nyilván a kormánypártok szerint jó, szerintem rossz, de ez az eleme, most azt hiszem, közös döntésünk lehet. Már nem mint döntésünk, hanem közös kapaszkodópontunk, hogy ilyenfajta átcsoportosításról szó sem lehet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem