DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igaza van annak a meghatározó szocialista politikusnak, aki tegnap este tíz órakor úgy nyilatkozott, hogy nincs válság Magyarországon. Valóban nincs válság, csak a választópolgároknak a kormánykoalícióba vetett bizalma rendült meg. Hisz a Tocsik- és Vektor-ügyek, a tb- és adókártyaügyek, a sorozatos törvény- és alkotmánysértések mind megrendítő erejű ütések. Innen még fel lehet egyszer-kétszer kelni, de a kiszámolás - boksznyelven - megkezdődött.
Kedves Képviselőtársaim! Mindenki előtt ismeretes, hogy a magyar állampolgároknak szeptember 30-ig meg kellett volna kapniuk - legalábbis az adóazonosító törvény szerint - azt a bizonyos hőn várt és áhított adókártyát. A tegnapi sajtóból egyértelműen kiderült, hogy ezt a polgárok nem fogják megkapni, illetve nem olyan minőségben, mint ahogy várták, mert egyrészt nem lehetett elolvasni, másrészt most már kiderült, hogy a védőfóliát le lehet venni, és ahogyan az adóhivatal elnökhelyettese nyilatkozott, ha leveszi a polgár a kártyát, akkor érvénytelen, hiszen az eredeti állapotot már nem lehet helyreállítani, tehát semmire nem jó. A lényeg - tisztelt Országgyűlés - az, hogy ez az üzlet 1,2 milliárd forintba került, és a Nemzetbiztonsági Hivatalnak és az APEH-nak kiderült, hogy az udvari szállítója az MPC Card Systems.
Felvetődik a kérdés, hogyan lehet egy olyan korlátolt felelősségű társaság egy tender nyertese, amelyik nincs bejegyezve a cégbíróságban. Kedves képviselőtársaim, gondolom, hogy senki nem fogadja el az adóhivatal elnökhelyettesének azt a nyilatkozatát, mely szerint a cégeljárásra vonatkozó jogszabály semmit nem jelent, és elegendő, hogyha egy bejegyzés iránti kérelmet valaki benyújt, és az a bejegyzés iránti kérelem megegyezik a cégkivonattal. Nyilvánvaló, hogy van itt egy közbeszerzési törvény is, amelyet illene betartani. Van egy versenytörvény is. Emlékezetem szerint elfogadta az Országgyűlés az 1996. évi LVII. törvényt, amely a tisztességtelen piaci magatartást szabályozza. No, de ezek bagatell kérdések, a lényeg az, hogy egy megbízható partner kapja meg.
Hogyan jutunk el, kedves képviselőtársaim, a Multipoláris Kft.-től a nyertes Card Systems Kft.-ig? A kérdés nagyon egyszerű. 1994-ben egy németországi városban találkozott a Multipoláris Kft. és a Belügyminisztérium egy ismert, magas rangú tisztségviselője, és megállapodtak egy kártyagyártó céggel, hogy vásárolni fognak egy gépet. Majd ezt követően a Nemzetbiztonsági Hivatal és az ORFK egy előterjesztést tett, mely szerint jó lenne, hogyha egy vegyes vállalatot hoznának létre. Ez az ötlet a Belügyminisztériumnak nem tetszett, ezért a Nemzetbiztonsági Hivatal szakszolgálata megvásárolt 100 millió forintért egy gépet, majd valamilyen malőr folytán nem volt elég anyag, ezért jelentkezett a Multipoláris Kft., és a Multipoláris Kft. volt az, amely ezt szállította. Ezt követően összeveszett a két fél, mert nagyon magas felárat kért a kft., és ekkor bekövetkezett az a csoda, hogy elbúsult a Multipoláris Kft., kedves képviselőtársaim, és elkezdte magát fölszámolni. Igaz, hogy a fölszámolásnak semmi nyoma nincs a cégbíróságban a tegnapi napon, de ez bagatell kérdés, ez nem jelent semmit. Ezt követően kiírták az első tendert, más nyert. Kiírták a második tendert, más nyert, és jött a csoda: a harmadik tendernél egy be nem jegyzett cég, állítólag a Multipoláris Kft. új konfigurációja, a Card Systems megnyerte ezt az 1,2 milliárdos üzletet.
Kedves Képviselőtársaim! Montesquieu azt mondta, hogy amikor elmegyek egy országba, akkor nem azt nézem, hogy jó törvények vannak-e, hanem hogy betartják-e a törvényeket, hisz mindenütt vannak jó törvények. Meggyőződésem, tisztelt Országgyűlés, hogy mindaddig, amíg a kormány, a kormánykoalíció pártjai nem tartják be a hatályos törvényeket, a cégeljárásra vonatkozó törvényt, nem tartják be a közbeszerzési törvényt, semmibe veszik a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvényt, akkor naponta új és új botrányok lesznek, s akkor a választópolgárok valóban ezután, a pörölycsapások után csak úgy dönthetnek, mint ahogy korábban, hogy leváltják ezt a koalíciót. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem