LÁNYI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nem régen, szeptember 18-án emlékparkot létesítettek a recski haláltábor helyén, a magyar Gulag területén.
Mint mindannyiunk előtt ismeretes, ezelőtt 46 évvel, 1950-ben, egy borongós, nagyon hideg, őszi napon nyitotta meg kapuját a recski tábor, amely a nagy testvér, a szovjet Gulag mintájára Magyarországon létrehozott egy olyan intézményt, ahova olyan embereket küldtek, akiket halálra szántak, és akiknek semmi reményük nem volt arra abban a pillanatban, hogy abból a táborból élve megszabadulhassanak.
Ide, ebbe a táborba ártatlan magyar embereket vittek válogatás nélkül a társadalom minden területéről. Megtalálhattuk ott Kéri Kálmán katonatisztet, megtalálhattuk Faludy György polgári írót, megtalálhattunk sportolókat, parasztembereket, kulákokat, nem kulákokat, iparosokat, válogatás nélkül. Ebben a táborban embertelen körülmények között szadista gyilkosok kínozták ezeket az embereket, akiknek egyetlenegy közös, jellemző vonásuk volt, hogy mindannyian ártatlanok voltak.
A megemlékezések, a megjelent publikációk, a különféle könyvek leírják azokat a borzalmakat, azokat a kínzásokat, amelyeket ebben a haláltáborban elkövettek. A haláltáborba hurcoltakról az volt a vélemény, hogy ezeknek el kell pusztulniuk. Ezek ezt a tábort nem élhetik túl. Azonban szerencsére, az 1000-nél több fogolyból néhányan, illetve néhány százan megmenekültek annak köszönhetően, hogy Sztálin meghalt, pillanatnyi zűrzavar támadt a szovjet és ezáltal a magyar diktatúrában.
(9.00)
És ez a pillanatnyi javulás föloszlatta a recski tábort, s 1953-ban a tábor megszűnt. Kevesebben tudják azonban, hogy ennek a recski tábornak a felügyeletével, általában a kitelepítések, a bírósági atrocitások és egyebek ügyével az akkori kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártjának az adminisztratív osztálya foglalkozott, mely osztálynak az osztályvezetője Keleti Ferenc úr volt. Keleti Ferenc úr, miután a tábort feloszlatták, akkor érdemeinek elismerése mellett bukaresti nagykövetté nevezték ki, majd utána a Pest Megyei Tanács elnöke lett.
Most, 46 év után az emlékparkban ünnepséget rendeztek, és elvárták volna azt, hogy - mivel a megkínzott és halálra kínzott emberek, valamint azok hozzátartozóinak legalább a bocsánatkérésig eljut ez az új kormány, ez az új Magyar Köztársaság, ez nem történt meg, mint ahogy természetesen ezeknek a főbűnösöknek, ezeknek a szadista gyilkosoknak a felelősségre vonása sem. Azonban az elvárható lett volna, hogy az Európa felé menetelő jelenlegi magyar kormány miniszterei részt vesznek ezen az ünnepségen, ezen a megemlékezésen, és legalább egy koszorúval megtisztelik a sok száz meggyilkolt és a sok ezer megkínzott embernek az emlékét. Egyetlenegy miniszter sem vett részt ezen a megemlékezésen. Keleti György miniszter úr igazoltan volt távol - hogy így mondjam -, ő Fodor államtitkár urat bízta meg, és ő vett részt ezen az ünnepségen, mert őneki fővédnökséget kellett vállalnia, és egy rottweiler-kutyakiállításon fővédnök volt, ahol a tenyésztéssel kapcsolatos szempontok kerültek előtérbe.
Szerintem előnyösebb lett volna, ha Fodor államtitkár úr vesz részt ezen a kutyakiállításon, mivelhogy állatorvos a szakmája és ért hozzá, és Keleti úr letett volna egy koszorút, hogy megemlékezzen a meghaltakról és a megkínzottakról az elődök bűne miatt. Én ezt tartottam volna helyesnek, a Független Kisgazdapárt ezt tartotta volna helyesnek, és ezért tartottuk aktuálisnak és időszerűnek, hogy ma ezt napirend előtt elmondjuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem