DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Az ön által jelzett probléma, miszerint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság bizonyos esetekben nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el a pótlékok megállapításánál, valós, és ismerjük ezt a problémát. Miről is van szó? "A nemzeti helytállásért" elnevezésű pótlékról szóló kormányrendelet értelmében a pótlék összegét úgy kell megállapítani, hogy a havi nyugellátás, illetve az ezzel egy tekintet alá eső ellátások, valamint a pótlék együttes összege a megállapításkor elérje a havi 25 ezer forintot. A rendelet melléklete pontosan meghatározza a nyugellátások, illetőleg az ezzel azonosan kezelendő egyéb ellátások körét. A jogalkotói szándéknak megfelelően a melléklet nem tartalmazza a rövid ideig, átmeneti jelleggel folyósított ellátásokat, így az ideiglenes özvegyi nyugdíjat sem. Ez azt jelenti tehát, hogy az ilyen típusú ellátásokat a pótlék összegének megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni.
Volt ebben az ügyben egyeztetés, a Népjóléti Minisztérium korábban is közölte a nyugdíjbiztosítási főigazgatósággal, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíjat a pótlék összegének megállapítása során nem lehet figyelembe venni - szóban, írásban ezt többször jeleztük -, hogy az ezzel ellentétes gyakorlat jogszabálysértő. Az államigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény értelmében, ha a jogalkalmazó megállapítja, hogy határozata jogszabályt sért, akkor a határozat módosítására vagy annak visszavonására van lehetősége. Ha ezt nem teszi meg, akkor törvényes keretek között nincs más megoldás, csak a bírói út igénybevétele, ugyanis a népjóléti tárcának a jogalkalmazó eljárásában nincs közvetlen beavatkozási lehetősége. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem