DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, természetesen van abban visszatetsző, sőt fölháborító, ahogyan a nemzetközi szélhámos, Zemplényi társadalombiztosítási támogatással gyógyfürdő-szolgáltatást vesz igénybe, és ebben a tekintetben én osztom a közvélemény meg az ön erkölcsi ítéletét is.
Arról szeretném tájékoztatni, hogy a sajtóban megjelent híradások nekünk is feltűntek és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőinek is, tehát vizsgálat elrendelésére került sor, annak megállapítására, hogy valójában hogyan jutott, különösen egy nap alatt társadalombiztosítási kártyához Zemplényi György. Túl azon természetesen, hogy arra nyilvánvalóan módja és lehetősége van, hogy megállapodást kössön a társadalombiztosítással, mert ilyen értelemben a jogszabály nem tesz különbséget, hogy valakinek adott esetben a személye ellen folyik-e eljárás, igen vagy nem. Ugyanakkor az eset mindenképpen vizsgálatot érdemel, és ennek lezárása után tájékoztatni fogom önt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem