KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Először is hadd fejezzem ki köszönetemet azért a minősítéséért, hogy úgy találja, hogy ebben a tárgykörben nem vagyok konkrétan érintett vagy nem tartozik konkrétan a felelősségi körömbe. Ezzel együtt is két kérdésére igyekszem konkrétan válaszolni.
Az első, hogy mikor is derül az ki, hogy az önkormányzatok mire számíthatnak, mekkora összegekre számíthatnak. Belügyminiszter úr ma tájékoztatást adott arról, hogy a kormányzat egy ilyenfajta munkálatot, áttekintő tevékenységet megkezdett az ő és a leendő, privatizációt felügyelő miniszter felelősségével.
Ami a konkrét esetet illeti, azt kell mondjam, hogy világos volt a kormányzat október 4-i döntésével, hogy a vizsgálat idejére a további ilyen irányú ügyek egyeztetését is fel kívánja függeszteni. Ebben az esetben, amelyik eset is nyilvánosságot kapott most itt a parlament által, én magam azt tudom tanácsolni az érintett önkormányzatnak, hogy tekintettel a megindult vizsgálatokra, amelyek konkrétan választ fognak adni a felelősség körére, a kiszivárogtatott információ értékére, illetve arra vonatkozóan, hogy kik tették ezt, és milyen felelősséget képesek ezért vállalni, és tekintettel arra, hogy olyan, meglehetősen vad és az üzleti életben szokatlan üzleti ajánlatot tettek a konkrét önkormányzatnak, amit ön is itt elmondott, tehát 15 százalék plusz áfa, én semmiképpen nem javaslom, hogy konkrét szerződéskötésre kerüljön sor. De ha az önkormányzat mégis ennek ellenére rászánja magát egy ilyen lépésre, én azt mondom, hogy saját rizikójára teszi, hiszen a kormányzat azért is rendelte el ezeket a szigorú lépéseket és vizsgálatokat, hogy az önkormányzatok érdekében is tiszta helyzetet teremtsen. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem