DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak röviden a Sándorffy Ottó adókulcs-témájával kapcsolatban szeretnék.
A 48 százalék. Az adózásnál nemcsak az a lényeg, hogy hány százalék, hanem az adósáv hogy helyezkedik el. Ez az egyik.
A másik: én valóban egyetértek azzal, hogy a progresszív adóztatásnak egyedül csak egy előnye van. Az, hogy kompenzálja az indirekt adók hatását, hiszen az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtja, és egy csomó hátránya van a progresszív adóztatásnak, amit én itt a Házban már sokoldalúan elmondtam és Mirrlees, aki az éppen az idén kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat, aki éppen a linearitás, az adókulcsok linearitása mellett szólt, is igazolja, hogy a lineáris adórendszer számtalan előnnyel bír.
Azonban hadd mondjak valamit, mert a dolog nem ilyen egyszerű. 1990-ben az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa tartott közgazdászok számára egy értekezletet, egy nagyon részletes, elemző értekezletet, ahol Arrow Nobel-díjas közgazdász megállapította - idézem: "erős etikai követelmény szól amellett, hogy a jövedelmeket újra elosszák a szegények javára." Ugyanezen az értekezleten Arrow és a többi neves szociológus és közgazdász egy majdnem lineáris adókulcsrendszerről beszélt, tehát a szegények megsegítéséről, a jövedelmek újraelosztásáról a szegények javára, és ehhez én is - hogy mondjam - csatlakozom, mindamellett, hogy a majdnem lineáris adórendszer híve vagyok. Mert azért a '90-es években már több mint tíz fejlett országban a lineáris adórendszerre tértek rá, és ez a következő évi adórendszer közelítés efelé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem