DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, a magyar Országgyűlés egyetlen témakör megtárgyalására, alakítására még annyi időt és energiát soha nem fordított, mint amennyit a társadalombiztosítás változásaira az elmúlt két évben igénybe vett.
Most ismét a társadalombiztosítás alaptörvényének módosítására kerül sor. Emlékeznünk kell arra, hogy korábban a kormány büszkén hirdette, hogy reformlépései rövid úton megoldják a társadalombiztosítási alapok akut hiányait.
(9.20)
Csak egy kicsit még meg kell húzni a nadrágszíjat. A nadrágszíjhúzás megtörtént. Lassan belerokkan a lakosság. De a társadalombiztosítási alapok hiányai csak nem akarnak megszűnni. A társadalombiztosítási szolgáltatások további szűkítését feltételezhetően már a kormány sem tartja lehetőnek, hiszen jó pár intézkedését kénytelen volt visszavonni - például a fogászati ellátás esetében -, és úgy véli, megtalálta a megoldást, hiszen mint a törvényjavaslat általános indoklásában szerepel, idézem: "a társadalombiztosítási alapok ismétlődő hiányának alapvető oka, hogy egyre inkább terjed a különböző járulékelkerülési technikák használata". Ez azt jelenti, hogy a társadalom, melynek jövedelme reálértékben folyamatosan csökken, ha nem lehet kibújni az általa teljesíthetetlen járulékfizetési kötelezettség alól, ami veszélybe sodorja az államháztartás reformját (Sic!).
Azon vitatkozni lehet persze, hogy az igazságosság és egyenlőség jegyében mindenkinek eleget kell tenni a kötelezettségeknek. Indokolt is lehetne, ha valóban a járulékfizetés igazságosabb rendjét szolgálná, de ez a törvényjavaslat egyáltalán nem erről szól, hanem azt célozza, hogy a társadalom pénztárcájából további összegeket elővarázsoljon. Ez a megoldás annál különösebb, hiszen az előzetes híresztelésekben az szerepel, hogy a nagyszerű reformlépések hatására már olyan jól állunk, hogy lehetővé válik a járulék csökkentése a munkaadóknál.
A kormányzatot, úgy látszik, sokkolták a társadalombiztosítás 1995. évi, éppen a tegnapi, illetve a tegnapelőtti napon befejezett értékelésével kapcsolatos felszólalások, illetve a már látszó 1996. évi jelentős hiányok, mert a törvényjavaslat ismét tükrözi a kapkodás és a végiggondolatlan elképzelések jegyeit: mint annyiszor, nem az ok és célszerűség, a szociális érzék, hanem a mindenáron megvalósuló pénzbeszedés vezette a kidolgozókat. Ez már a törvényjavaslat 1. §-ából kitűnik.
A törvény eredeti megfogalmazása szerint a bedolgozó és a megbízási jogviszony alapján dolgozó nem fizetett járulékot, ha a havi keresete nem érte el a minimális bér 60 százalékát. Az új szabályozás szakít ezzel. Nem érdekli, milyen alacsony jövedelemről van szó, fizetni kell.
Ennek a döntésnek kettős hatása lesz. Egyrészt azok a vállalkozások, amelyek az ennyire alacsony bérű embereket foglalkoztatták, igyekeznek majd jelentős részüket leépíteni, költségeik csökkentése végett. Másrészt óhatatlanul nőni fog a legális foglalkoztatás helyett a feketegazdaságban való alkalmazás, hiszen éppen ezt a kategóriát szinte lehetetlen ellenőrizni.
De hasonló a folytatás is. Többek között járulékfizetésre kötelezővé teszi a társasházak közös képviselőit és az önkormányzati képviselőket is. Aki kicsit is ismeri a társasházak zömének nehéz helyzetét Budapesten, de vidéken is, az pontosan érzékeli, hogy a közös költséget fizető emberekre újabb terhet raknak. A súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő önkormányzatok számára sem örömhír, hogy képviselői tiszteletdíja után is fizethetik a járulékot. Ahogy mondani szokták, ez már csak hab a tortán, hogy az új szabályozás a szerzői jogvédelem tartozó esetek kifizetett szerzői díj után is járulékot követelnek.
A járulékfizetés tényleges összegének ködösítése a 10. §-ban kezdődik. A törvény alkotója ugyanis azzal a meglepő ötlettel áll elő, hogy nagyvonalúan 18 százalékról 3,5 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő egészségbiztosítási járulékot. A munkáltatók oldaláról nézve ez már valóban jelentős csökkenés lenne, így még azt is el lehet viselni, hogy a javaslat szerint már az adózott eredményből fizetett osztalék után is járulékot kell fizetni. Arról viszont csak az indoklás tesz rövid említést, hogy ugyanakkor megjelenik egy új járulékfajta, az egészségügyi hozzájárulás, amelynek mértéke az egészségbiztosítási járulékkal azonos számítási alapon 13 százalék. Így már kevésbé szép a kép. Hiszen a járulék csökkentése már csak 1,5 százalék.
De mire volt jó az új hozzájárulás bevezetése? Hiszen ez további elkülönített adminisztrációt igényel. Elkülönítésre, új törvény alkotására éppen a már említett ködösítés miatt volt szükség. Egyszerűen a járulék mértékének csökkentésével nem lehetett volna elérni, hogy a csökkentés mellett is többet fizessen a vállalkozó, mint korábban.
Ez a megoldás azért elfogadhatatlan, mert ismert, hogy ismét a legalacsonyabb jövedelműeket érinti, drágítja az olcsó munkaerőt, illetve lényegesen rontja a kisvállalkozások helyzetét. Az egyik oldalról a kormányzat ösztönzi a munkanélkülieket, hogy vállalkozzanak, a másik oldalról viszont növeli a terheket. Mivel a kötelezően fizetendő összeg jelentős emelése éppen azokat érinti, akik nem vagy alig rendelkeznek jövedelemmel.
Valószínű, hogy a vállalkozások között valóban vannak olyanok, amelyek megpróbálnak kibújni a járulékfizetési kötelezettség alól, de semmiképpen sem lehet itt az a megoldás, hogy kényszerintézkedéssel a tisztességes többséget is megkárosítsuk. Tudat alatt a jogszabály alkotója is érezhette, hogy itt valami nagy igazságtalanság történik és sokak számára az új szabályozás súlyos terhet fog jelenteni, mert engedményt is tesz: az egészségbiztosítási járulékból 1 százalékot megtakaríthat az az egyéni vállalkozó, aki lemond a táppénzről, a terhességi gyerekágyi segély igénybevételéről. Ezek után már csak az hiányzik, hogy adjanak még 1 százalék kedvezményt annak, aki mindennemű társadalmi szolgáltatásról lemond és tudomásul veszi, hogy itt csak az adózás egy új fajtájáról van szó.
(9.30)
A törvényjavaslatban foglalt intézkedések további körét képezik azok, amelyek a járulékalap szélesítését célozzák. Itt tulajdonképpen az a lényeg, hogy a járulékfizetésbe bevonják mindazokat a tételeket, amelyek korábban mentességet élveztek. Így például a munkáltató által nyújtott étkeztetést. Az általa fizetett albérlet-, illetve szállásdíjat. A munkába járással kapcsolatos költségtérítést.
Az elvégzett hatásvizsgálatok szerint ez a csekély módosítás önmagában olyan hatású, mintha három százalékkal emelték volna a járulékot. Ezek után a másfél százalékos csökkentés kifejezetten szemfényvesztés.
A járulékfizetési rendszer tervezett átalakításának alapján végső soron az az elképzelés vezette a hivatalt, hogy a munkáltatói járulékfizetés alapja egyezzen meg a személyi jövedelemadó-alappal, és szűnjön meg minden korábbi kedvezmény. Ha valóban ezzel a logikával gondolkodnak, egyáltalán nem érthető, hogy akkor miért tartották fenn a járulékfizetés felső határát. Hol itt a társadalmi igazságosság? Az alacsony jövedelmű állampolgár már minden fillér után adózik. Ugyanakkor a magasabb jövedelem védettséget élvez. Így a járulékfizetési kötelezettség felső határának megemelése sem logikus, s a Független Kisgazdapárt szerint elvetendő.
Összességében: a most benyújtott törvényjavaslat nem más, mint a társadalom terheinek újabb növelése. A kormányzat, amely képtelen a társadalombiztosítás költségeinek ésszerű racionalizálására, és nem hajtotta végre az alapoknak fedezetet nyújtó vagyonjuttatást, most a problémát ismét átsöpri a társadalom asztalára. Sajnos, az adott körülmények között előre megjósolható, hogy ez a lépés sem fogja megoldani a társadalombiztosítás anyagi gondjait, és jövőre ismét újabb ötletekkel számolhatunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
