DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. A mezőgazdasági bizottság október 9-én tárgyalta a két törvénymódosító törvényjavaslatot, hasonló szellemben, mint ahogy arról számot adott Juhász Pál képviselőtársam a költségvetési bizottságnál. Szelíd beszélgetés alakult ki a két törvényjavaslatról, oly mértékben, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat dolgában érdemi vita nem alakult ki. Ennek döntő oka az volt, hogy rendkívül korrekt tájékoztatást kaptunk a Pénzügyminisztérium megjelent képviselőjétől.
Vélhetően ennek is betudható, hogy az ellenzék és a kormánypárti képviselők együttes jelenléte mellett, egyhangúlag ítélte általános vitára alkalmasnak e törvényjavaslatot a mezőgazdasági bizottság.
Ami a másik törvényjavaslatot illeti - a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló '91. évi LXXVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról beszélek -, itt már volt vita. A vita döntően kétirányú volt. Az egyik azzal összefüggésben, amit Akar államtitkár úr is megemlített, nevezetesen a jövedéki szabályozással volt összefüggésben, hogy indokoltnak tartotta volna a bizottság, hogy már most szülessen meg ez az egységes, új jövedéki törvény. Mivel ez nem volt, ezért ennél a pontnál is ismételten felmerült, ezzel együtt is a bizottság - a vita eredményeként - üdvözölte azt a mozzanatot, miszerint a fűszerpaprika esetében a fogyasztási adóterhelés megszűnik.
(10.50)
Ez egy pozitív lépés abban az irányban, amit a jövő évre tervezett új szabályozásra elmondott Akar úr.
A vita másik pontja - mondjuk így: - a klasszikus jövedéki termékekről szólt, ezek sorából is elsősorban az egyes élelmiszer-ipari termékeknél megjelenő új adótételeket vitatták képviselőtársaink. Természetesen ebben kinek-kinek vérmérséklete szerint vannak kedvencei, illetőleg kevésbé kedvencei, természetesen a magyar agrárgazdaság egészére gyakorolt hatása egy-egy termékkörnek más és más. Ezért tehát a - mondjuk - egységes, egy kalap alá való vétel a bizottság számára nem minden tekintetben elfogadható. Mindezt figyelembe véve a bizottság a törvényjavaslatot általános vitára bocsátani javasolja, az erről tartott szavazás azonban korántsem volt egyhangú: 14 támogató, 3 ellenző és 3 tartózkodó szavazás született meg ez a bizottsági állásfoglalás.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem