JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Képviselőtársaim, ígérem, hogy jó kiegészítője leszek Torgyán doktor úrnak, amennyivel ő hosszabban beszélt, én legalább annyival rövidebb leszek a keretnél. S még az elején be kell vallanom, hogy én egyesítem Akar államtitkár úr és Torgyán doktor úr személyiséghibáit, Akar államtitkár úrnak azt a kellemetlen tulajdonságát, hogy odafigyel arra, hogy mit beszélnek mások, s ezért önkéntelenül érzelmileg követi a beszédet, (Derültség, taps a bal oldalon.) Torgyán doktor úrnak pedig azt a kellemetlen tulajdonságát, hogy elemelkedik a témától, és közben elvi kérdéseket vet föl.
Mondom, én is ezt fogom most tenni, már csak azért is, mert úgy éreztem, hogy az államtitkár úr és Miklós László képviselőtársam a törvényjavaslatok konkrét értékelését nagyon elegánsan megtették, ami aggályuk van, volt; ami Miklós László kifejezett aggálya volt ezzel kapcsolatban, tehát a jövedéki törvényhez kapcsolódó fogyasztásiadó-rendszerben lévő hibákat, amiket egyébként Torgyán doktor is elmondott, azokkal én is egyetértek, ezért csupán két kérdésről fogok most szólni a részletes "duma" helyett.
Az egyik kérdés az, amit már a bizottsági beszámolóban is említettem. Az, hogy az áfatörvény hozzáigazítása a mezőgazdasági vállalkozók új nyilvántartási rendszeréhez mennyire kívánatos. Tudniillik, jelen pillanatban a mezőgazdasági termelőket abban, hogy bejelentkezzenek, és hogy betartsák a szabályokat, inkább negatív ösztönző viszi a mai rendszerben, hogy bizonyos közlésekhez nem jutnak hozzá. Pozitív ösztönző az lehetne, ha az a biztonságuk is megnövekednék, hogy az áfakompenzációhoz való hozzáférésük így megfoghatóbb, kikerülhetetlen.
Ezért abba az irányba gondoljuk átalakítani mind az szja-törvényt, mind az áfatörvényt, figyelembe véve az adóhivatal pillanatnyi aggályait is, hogy nem bírja a hirtelen megugró ügyfélforgalmat, hogy a 3 millió alatti körben azt tegyük lehetővé, hogy nem fizet adóelőlegeket a kistermelő, és a végén, mikor elszámol, akkor számolja el közvetlenül az áfakompenzációt is.
Ezzel egyik oldalt a kincstár veszít, másik oldalt a kincstár nyer, viszont a rendszer teljesen követhető lesz magának a kistermelőnek a számára, s a végén az elszámolást is könnyíti, hogyha befizetnivalója van, vagy amit kap, az kerül egyenlegbe, ami valószínű, általában jelentéktelen összeg lesz. De így végigcsinálhatóbbnak tűnik a rendszer.
Beismerem, hogy a dolognak vannak technikai kérdései, hiszen ezt összehangolni kell egyéb dolgokkal. Tehát ezt most javaslatként adtam elő, és kérem, hogy majd beszéljük meg, hogyan lehet ezt végigcsinálni.
A másik dolog, amiről beszélni akarok, az valóban elemelkedés a konkrét törvényjavaslatoktól.
Én úgy érzékeltem, hogy - kivéve ezt a jövedéki körben való őrült birkózást, amit nem tudunk megoldani - a többi részében ezek a törvények a kulturálódás, a csiszolódás, tehát egy beállt rendszer törvényeiként viselkednek, amelyek úgy igazodnak a környezethez, nem akarnak a környező országoktól nagyon eltérni, hogy ettől a másodjátékokat elkülönítsék, és úgy tűnik, mintha egy beállt adórendszer része lenne.
Most ez önmagában nagyon jó, hiszen a stabilitás, az adótörvények szelleme és minden, tudjuk, mennyire fontos. Azonban gondolkozzunk el azon, hogy valójában Európa, amelyet mi most követünk ezzel a rendszerrel, még azzal a részével is követünk, hogy a fogyasztáshoz kapcsolt adók arányát növeltük a rendszer kialakítása óta a jövedelemhez kapcsolt adókhoz képest; valójában Európa egy újabb válaszút előtt áll, és egy újabb mozdulás képzelhető el vagy várható ebben a rendszerben, s nekünk már erre is törekednünk kell.
Az biztos, hogy ami ebből látszik, azok szemben állnak Torgyán doktor úr néhány meggondolásával, de mégis számolnunk kell vele. Gondoljuk csak meg, az volt a filozófiája annak a - mondjuk így - hárompillérű közösségi bevételszerzésnek, amelyek egyik pillére az, hogy jövedelmeket vagy vagyonokat, bizonyos helyeken a vagyonokat, helyi szinten a vagyonokat adóztatják; tehát jövedelmeket vagy vagyonokat adóztatnak az egyik pillérben.
A másik pillérben fogyasztást adóztatnak, a harmadik pillérben pedig - mondjuk így - a munkaerőt adóztatják, a munkaerőt járulékoltatják meg, mert az első körben arra törekedtek, amikor a fogyasztás növekedett, hogy ne annyira arra nehezedjék a teher, amikor megtermelik a jövedelmet, hanem arra, amikor elköltődik, tehát aki nem a termelésben használja föl, nem megtakarításra helyezi, hanem elkölti, az fizessen minél többet.
A harmadik lépcsőben viszont egy olyan mechanizmus, olyan automatizmus érvényesült, hogy amikor a szociális piacgazdaság elveit fölváltotta a szociáldemokrata, szociális felfogás, amikor tehát a piacot igyekeztek a szociális járadékokból minél inkább kirakni, és a társadalombiztosítás logikáját elszakítani az ilyen piaci meggondolástól, akkor mintegy ebből természetesen jött, hogy a munkaerőhöz kapcsolódó költséget meg kellett terhelni, mert csak így lehetett azt a szolidaritási rendszert fönntartani, ami részben a nyugdíjrendszer kiszélesítéséből, részben az egészségügyi rendszer növekvő pénzigényéből fönnállt.
Most ebből kialakult már az a furcsa helyzet Európában - és nálunk is -, hiszen ijesztően európaiak vagyunk az ilyenfajta hülyeségeinkben vagy ilyenfajta kényszerpályáinkban, hogy olyan teher rakódik rá a munkaerőköltségekre, amely tartóssá teszi a magas szintű munkanélküliséget.
Ezért merült föl egy másikféle megközelítése az adószerkezet-alakításnak, amelyik nem abban akar visszalépni, hogy most megint inkább a jövedelmeket adóztassuk, vagy a fogyasztást adóztassuk még jobban, hanem egy új elvet követ, vezet be. Ez körülbelül a georgizmusnak egy modernizálása, amit öko-adórendszernek is lehet mondani, tehát hogy azokra az erőforrásokra vigyük rá a terhelést, amelyeknek pontosan tudjuk, hogy az externális költségei sokkal többek, mint amennyi megfogható, másrészt amiről tudjuk, hogy környezetvédelmi vagy egyéb szempontból célszerű is erősen korlátozni a fölhasználását. Hogy ez miért hasonlít a georgizmushoz, azt most nem mondom el, de tény, hogy jól kombinálható klasszikus georgista elvekkel is ez az öko-adó meggondolás.
(11.50)
Ebből ugye az következne, hogy egy olyan jövő lehetőségét is villantsuk meg magunk előtt, hogy amelyik a ma társadalombiztosítási rendszer keretében kezelt, tehát munkaerőköltséget növelő járadékokból fönntartott szolgáltatás, annak egy részét kiemeljük. Tehát akár azt, ami mondjuk a kötelező öregségijáradék-minimum kiemelése a nyugdíjrendszerből, vagy bizonyos egészségügyi alapellátások kiemelése az egészségügyi rendszerből, ugye, amit lehetne kapcsolni a georgista vagy öko-adó felfogásokhoz, s ezzel a foglalkoztatás közvetlen terheit csökkenteni. Most egyáltalán nem mondom, hogy ez a lépés megléphető csupán Magyarországon, s egyáltalán nem mondom, hogy biztosan ez a jó út, de látnunk kell, hogy érik valami ilyesmi a világban, és rengeteg az ilyenfajta meggondolás.
Most ehhez a jövőhöz igazodásunkban nekünk is arról kell tehát gondolkodnunk, hogy éppen a szűkös erőforrások és elsősorban éppen az üzemanyag-felhasználás - mint ami a legotrombábban jelzi a szűkös erőforrást, másrészt pedig a legtöbb externális költséggel jár - területén nem lehet visszalépnünk az adóztatásból, mert akkor végképp szembekerülünk az így formálódó jövővel.
Nyilvánvaló, hogy amit én most elmondtam, az sok olyan általános kérdést vet föl, ami nem tartozik az adótörvények vitájához, ezekhez a konkrét adótörvények vitájához, mégis fontosnak tartottam, hogy valamikor ezt elmondjuk, és kezeljük úgy a fogyasztási adótörvényt és a környezetvédelmi díjaikra vonatkozó szabályozásainkat, mint a legfontosabb területeket abból a szempontból, hogy a jövendő adórendszer felé közeledjünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps.)
