DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kósa Képviselő Úr! Én nagyon nagyra becsülöm a fiatalos lendületet. A világ azonban nem olyan egyszerű, hogy az országgyűlési képviselőt a saját környezetéből egy ollóval ki lehet nyírni, és ezek után pusztán a politika főszereplőjévé tenni. Most utalnék csak arra, hogy ehhez a képviselőnek olyan nagymértékű anyagi, egzisztenciális és életbeli függetlenségére lenne szükség, ami Magyarországon annak ellenére, hogy a képviselői fizetés természetesen a nyugdíjasok szemszögéből sok, de ahhoz, hogy valaki erre életpályát alapozzon, viszont kevés. És nagyon messze van még Magyarország attól is, amit mondjuk Nyugat-Európában lehet tapasztalni, hogy a névjegyen az van rajta egy politikusnál, hogy "volt országgyűlési képviselő" vagy "volt polgármester". Tehát hogyha valaki egyszer a közéletben fellép, annak ott a társadalomban megbecsülése van. A mi magyar politikai gondolkodásunk, az még olyan, hogy ha valaki egyszer megbukott, akkor utána hát azzal nemigen dicsekszik, hogy ő valamikor országgyűlési képviselő volt.
Én azt hiszem, hogy ebben is lesz változás, de ez nagyon messze van még. És ugyanakkor persze van ennek a törvénynek egy másik nagy problémája. Egyáltalán az összeférhetetlenség szabályozásának, és ezt majd hozzászólásomban hosszabban fogom majd egy másik alkalommal elmondani, hogy a taxatív megközelítés, az egy nagyon nagy problémát jelent abban az esetben, hogyha az egész szabályozásnak a filozófiáját nem rendezzük el. Mert valóban igaza van Kósa Lajos képviselő úrnak, hogy egy magántulajdonhoz való kötődés, egy magánérdekcsoporthoz való kötődés, az legalább olyan veszélyes lehet, mint mondjuk az állami tulajdonhoz való túl kacér közelség.
Tehát ebből a szempontból én azt gondolom, hogy most, mivelhogy a taxatív szabályozás útjára léptünk, a magyar joghagyományokban ez nem első tett, de nagyon sok országban az összeférhetetlenséget egyáltalán nem szabályozzák taxatíve, hanem az átláthatóság, az a bizonyos üvegzsebűség és a megvallás. Tehát, hogy amikor valaki jelölt egy közéleti posztra, akkor elmondja magáról, hogy ő mi. Hogy tudják róla, hogy ő milyen tulajdonnal rendelkezik, egyáltalán mihez kötődik. Mert egy pedagógus is összeférhetetlen, ha úgy vesszük, hiszen az országgyűlési tapasztalatait a tanítványainak elmondja, és ezáltal egy politikai irányba befolyásolja őket.
Tehát ezt akarom csak mondani, hogy a taxatív szabályozásnak korlátai vannak, ha a szabályozás filozófiáját nem gondoljuk végig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem