DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES (MSZP): Tisztelt Parlament! A többségi állami tulajdonba való, állami tulajdonú vagyon egyre csökken, hisz folyik a privatizáció. A véleményem szerint is keményen megkérdőjelezhető, hogy az a vagyon, amelyik többségi állami tulajdonban marad, ennek egy része vagy nagy része stratégiai vagyon, hogy itt dolgozni miért egy diszkriminációs megkülönböztetés. Az itt dolgozó tisztségviselőknek az a feladata, hogy ezt a maradék állami vagyont, amit még nem privatizáltak vagy adott esetben még nem herdáltak el, ezt az állami vagyont megőrizzék és gyarapítsák. Meggyőződésem szerint az, hogy most 9 százalékig még maradhat, 11 százalék fölött meg már nem maradhat, ezek eléggé mosolygásra késztető témák.
Az itt dolgozó tisztségviselők bérből és fizetésből élő emberek, akik utolsó húsz fillér után is az adót befizetik, semmiféle olyan tevékenységet nem folytathatnak mindaddig, amíg ezt rájuk be nem bizonyítják, amelyek indokolnának egy ilyen mértékű összeférhetetlenségi kitételt és diszkriminációt rájuk nézve. Nekem az a véleményem, azt kell megnézni, hogy ki az, aki korrupt, ki az, aki lop, ki az, aki csal, mert az az összeférhetetlen, nem pedig az, aki tisztességesen végzi a munkáját. És én is tiltakozom, hogy ilyen diszkriminációt egészen szűk körrel a törvénybe bevegyenek akkor, amikor ezeket az eseteket konkrétan nem vizsgálták meg.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem