DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt a tudománynak a jelenleginél erőteljesebb támogatása mellett foglalt állást mindenkor, és ezután is ennek fokozására törekszik. Meghökkenve olvastuk azonban, hogy a kormány néhány szocialista és liberális személyiség számára 300 milliós különtámogatást javasol nemzeti stratégiai alternatívák kidolgozásának ürügyén. E 300 milliós program legfőbb irányítója lenne Vitányi Iván, a Szocialista Párt választmányának volt elnöke, szocialista képviselőtársunk, a szociálliberálisok köréhez tartozó Hankiss Elemér és a kádárizmus éveinek akadémiai főtitkára, Láng István.
Én nagyon örülnék annak, ha a szocialisták és liberálisok végre valóban nekiállnának elgondolkodni a nemzet jövőjén, noha erre inkább a kormányra kerülésük előtt kellett volna gondot fordítaniuk, de még így is örülnünk kellene annak, ha az internacionalizmus, illetőleg a másság-kultusz után egy fordulatot hajtanának végre ideológiai számvetésükben. Kérném azonban, hogy hagyatkozzanak csak a pártkasszáik által finanszírozott lehetőségekre, és ne álcázzák ezt országos érdeknek, amelyhez az állami költségvetésből vonnának el százmilliókat.
A Független Kisgazdapárt már régebben is dolgozik nemzeti stratégiája kidolgozásán, de ezt meg tudjuk tenni szűkös pártkasszánkból és nem vettük hozzá igénybe a költségvetési összegeket. Tegyék ezt a szocialisták és szociálliberálisok is. Javaslom tehát, hogy a már elkülönített 300 millió forintot vonják be a tudományos kutatási alapokba, és azt ne pártjaikhoz közeli, kiemelt szocialista és liberális személyiségeknek adják oda, hanem nyílt pályázaton osszák el a társadalomtudósok között.
Ez az ügy, valamint az egyéb olyan ügyek, amelyek a közelmúltban a társadalom nyugalmát felverték, felvetik a kormány iránti bizalom kérdését. Hadd emlékeztessem képviselőtársaimat arra, hogy az elmúlt héten, de ezen a héten is lényegében hangos volt a Ház az ÁPV Rt.-s korrupciós ügy kapcsán, és ekkor javasoltam Horn Gyula miniszterelnöknek, akinek a korrupciós ügy főszereplője, Szokai Imre már évtizedeken keresztül politikai munkatársának és bizalmasának számít, hogy a parlamentarizmus szokásai szerint ellenőrizze le az Országgyűlés bizalmának meglétét személyével és kormányával kapcsolatban.
Én úgy gondolom, hogy ez, ha valóban jogállami módon gondolkodna a miniszterelnök úr, nem okozhatna gondot a jelenlegi kormánykoalíciónak, hiszen 72 százalékos többséggel rendelkeznek. Nem arról van szó, hogy mi bizalmatlansági indítványt nyújtanánk be, hanem arról van szó, hogy önök, pontosabban a miniszterelnök úr a saját frakciójánál és a kisebbik kormányzópártnál ellenőrizze le, hogy vajon a 72 százalék, az még mögötte áll-e, vagy nem. Ha nem, akkor milyen rész áll mögötte.
Ez megfelel az alkotmányos előírásainknak, megfelel a jogállami követelményrendszernek, és úgy gondolom, a társadalomra is rendkívül jó hatással lenne, ha időnként a kormány a bizalomindexnek önmagával való kontrollját egy Házbeli megmérettetés kapcsán elrendelné. Ezért a Független Kisgazdapárt azt kéri a kormánytól, és javasolja is, hogy tegye ezt. Ha nem ezt tenné, ebben az esetben a Kisgazdapárt azt javasolná, hogy fontolja meg a Ház az alkotmány 27. § (2) bekezdése alapján önmaga feloszlatását, mert ha a kormány nem hajlandó önmagával szemben ilyen kontrollra, ebben az esetben a Háznak kell helyette lépnie. Köszönöm a türelmüket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem