DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Még mondhatom többes számban: Tisztelt Képviselőtársaim!
Miniszterelnök úrnak bizonyos retorikai életéről szólt előttem a Magyar Demokrata Fórum képviselője. A én felszólalásomnak az apropóját is eme retorikai életműnek múlt héten előadott újabb fényes csillaga szolgáltatja, amely szerint pénteken miniszterelnök úr bírálta a bíróságoknak - úgymond - a lassú ügymenetét.
Napirend utáni hozzászólásomban ezzel szeretnék foglalkozni, részben annak tükrében, hogy voltak már korábban is miniszterelnöki nyilatkozatok a bíróságok igazságszolgáltató tevékenységével kapcsolatban. Részben azon az okon, hogy nemrég interpelláltam az igazságügy-miniszter úrhoz, magam is kifogásolva néhány dolgot. Szeretnék szólni - álláspontom szerint - az elhúzódásnak objektív és szubjektív okairól, valamint külön foglalkozni az Alkotmánybírósággal.
Igen tisztelt Országgyűlés! Én úgy gondolom, hosszadalmasan, ékesszólóan, valóban a retorika fegyvertárával élve nem kell bizonyítani, hogy egy jogállamban milyen szerepet töltenek be a bíróságok, milyen szerepet tölt be a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független igazságszolgáltatás.
Ennek a tükrében kell megítélni, hogyha a végrehajtó hatalomnak a feje, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a bíróságokkal kapcsolatban nyilatkozik. Azt hiszem, képviselőtársaim emlékeznek még rá, hogy nemrégiben egy elsőfokú büntető ítéletről nyilatkozott a miniszterelnök úr rosszallóan. Egy nem jogerős ügyről szólt akkor, amikor az újságok azt is közölték, hogy az ügyben az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Az ügyet nem kívánom megnevezni, hogy ezáltal is reklámot teremtsek bizonyos szervezeteknek. De azért nem lehet elhallgatni azt a kirívóan súlyos alkotmánysértést és azt a szereptévesztést, hogy egy folyamatban levő bírósági ügyben a miniszterelnök megnyilatkozik. Nagyon nagy tévedés, és nagyon nagy kárára van az esetnek, mert ha ezt követően az illetőt, miután az elsőfokú bíróság felmentette, elítéli a másodfokú bíróság, nagyon nehéz lesz megmagyarázni egyes köröknek, hogy a független bíróság valóban helyesen alkalmazta a jogszabályokat, és a másodfokú bíróság helyes döntést hozott. Ha meg helybenhagyja az elsőfokú ítéletet, akkor a miniszterelnök úr a másodfokú bíróságot is el fogja marasztalni, hogy neki - mármint a miniszterelnöknek - nem kedvező ítéletet hozott. Ennek a veszélyét - tekintettel az idő előrehaladottságára - nem kívánom ecsetelni.
De nem célszerű az sem, hogyha a miniszterelnök úr a bíróságok működését anélkül, hogy konkrétumokat megjelölne, összességében bírálja. Azért nem, mert a bíróságoknak a működése megítélése szempontjából objektív és szubjektív akadályokat lehet felsorolni.
Az objektív akadályok természetesen nem a bíróságoknak róhatók fel. A mindenkori kormányzat felelőssége, hogy az igazságszolgáltatás működési kereteit biztosítsa. Ez alatt - véleményem szerint - azt kell érteni, megfelelő számú, megfelelő képzettségű bíró a megfelelő számú bíróságokon, megfelelő ügyviteli környezetben tudja kifejteni a munkáját. Ekkor lehet elvárni, hogy a bíróságok betöltik azt a feladatot, amit a jogállamiság velük szemben előír és megfogalmaz. Ha a kormányzat nem biztosítja ezeket a tárgyi feltételeket, ha nincs elegendő és jól megfizetett bíró, ha a bírák egy részének a szakképzettségével probléma van, ha nincsenek meg a megfelelő épületek, ha nincs meg az a kiszolgáló apparátus, amely a bíróságoknak a működését tudná segíteni, akkor elgondolkoztató, hogy fel lehet-e róni a bíróságoknak egyes eljárások elhúzódását. Én úgy gondolom, hogy nem.
Ebben a kérdésben egyébként is nagyon alapos, nagyon megfontolt tanulmányok után lehetne értékítéletet kimondani, nem pedig egy sajtótájékoztató keretében, egy feldobott kérdésre nagyvonalúan válaszolva. Mert az ilyen válaszok sértik az igazságszolgáltatásban dolgozó bíróságoknak nemcsak a tekintélyét, hanem az önérzetét is. Sértik azon bíróknak az önérzetét, akik évek, évtizedek óta valóban esküjüknek megfelelően, példamutató szorgalommal és szakmai tudással dolgoznak, és hoznak ítéleteket egyre romlóbb feltételek közepette.
Én úgy gondolom, hogy azok a tiltakozások, amelyek a bírói karból ezen miniszterelnöki nyilatkozat után elhangzottak, azok - sajnos - megalapozottak és jogosak. Mert valóban bírálni csak tények alapján lehet. De azért egy dolgot nem szabad elhallgatni, amit interpellációmban én magam is kifogásoltam. Valóban vannak olyan ügyek, amelyek indokolatlanul elhúzódnak, és nem lehet hivatkozni tárgyi feltételek hiányára. Ezek a személyekben rejlő okok.
Az én álláspontom szerint is - hangsúlyoznám, hogy az én álláspontom szerint, nehogy a későbbiekben valaki is úgy aposztrofálja szavaimat, hogy az a Magyar Demokrata Fórum álláspontja - a bíróságoknak a függetlensége nem jelentheti a bíróságok munkájának kritikátlanságát. A felelős törvényhozásnak és a felelős kormányzatnak igenis a bíróságoknak a munkáját nem tartalmi szempontból, hogy jó vagy rossz ítéleteket hoznak, hanem technikai szempontból minduntalan vizsgálni kell. Eleget tudnak-e tenni a rendelkezésre álló eszközökkel a feladatoknak, vagy pedig egyes esetekben úgy tűnik, hogy a bíróságok munkájával kapcsolatban is lehet jogos kritikákat megfogalmazni?
1996. október l-jén, egy keddi napon - az interpellációs időszakban - éppen emiatt interpelláltam az igazságügy-miniszter úrhoz, hogy egy több mint egy milliárd forint elkövetési értékű adócsalási ügyben két év alatt odáig nem jutott el a bíróság, hogy érdemi tárgyalást tűzzön ki, és ennek nem a vádlottak távolléte volt az oka.
(16.10)
Akkor a miniszter úrnak a válaszát én nem fogadtam el, a kormánytöbbség szokása szerint - elnézést ezért az ironikus megjegyzésért - elfogadta. És lám, néhány napra utána miniszter elnök úr hirtelen megtáltosodott, és már bírálja a bíróságok munkáját.
Én úgy gondolom, hogy a kormányzaton belül nem ártana időnként, ha az igazságügy-miniszter és a miniszterelnök úr egymással tárgyalásokat folytatna bizonyos alapvető kérdésekről. Mert a bíróságok munkája alapvető kérdés. Most is vallom, amiért a választ nem fogadtam el, hogy összességében elfogadható a bíróságoknak az az álláspontja, hogy kevés a rendelkezésre álló anyagi forrás ahhoz, hogy jól megfizetett bírák kellő számban, kellő mennyiségű bíróságokon fejtsék ki tevékenységüket. De bizonyos ügyekben viszont elfogadhatatlan, hogy a bíróságok nem hoznak döntéseket. Ezek az ügyek a társadalom szempontjából nagyon nagy jelentőségűek. Ezekben az ügyekben a társadalom, a kormányzat, a törvényhozás joggal várhatja el, hogy a bíróságok tegyenek eleget az igényeknek, és minél gyorsabban, ésszerű határidőn belül szülessenek ítéletek.
Összességében tehát én egyet tudok érteni azzal, hogy a bíróságok tevékenységén belül fokozott figyelemmel kell kísérni az egyes bíráknak a tevékenységét. Hangsúlyoznám még egyszer, nem tartalmi szempontból, nem statisztikai szemlélettel arra ösztökélve őket, hogy minél több ügyet fejezzenek be, de igenis megnézni, hogy egyes bírák személyükben alkalmasak-e ítélkezésre vagy sem.
Mert ne gondoljuk azt, hogy egy-egy rossz ítélet nem tudja befolyásolni a társadalom, az állampolgároknak a közérzetét.
A másik része ennek a fölszólalásnak az Alkotmánybírósággal kapcsolatos. Köztudomású, hogy tegnap két alkotmánybíró jelöléséről döntött az a bizottság, amelyik erre hivatott. Köztudomású az is, hogy a magyar Országgyűlés igen hosszú idő óta adós azzal, hogy alkotmánybírókat válasszon. Ha pártpolitikai céloknak fogjuk kitenni az alkotmánybíróknak a megválasztását, ha tovább is hosszadalmasan fog elhúzódni ez a folyamat, én úgy gondolom, és ez meggyőződésem, valóban a jogállamiság és a demokrácia kerül veszélybe.
Akkor, amikor - talán nem túlzás, ha azt mondom - a hatéves magyar demokrácia az egyik legsúlyosabb morális válságát éli át az úgynevezett Tocsik-Vektor-1000. nevekkel fémjelzett korrupciós botránysorozat miatt, akkor megengedhetetlen, hogy felelős országgyűlési képviselők, kormányzati hatalmat gyakorló pártok és az ellenzéki pártok is az Alkotmánybíróságot minduntalan politikai támadásoknak tegyék ki, veszélyeztessék az Alkotmánybíróság működését azzal, hogy kellő időben nem hoznak meg személyi döntéseket. Én nagyon kérem képviselőtársaimat, félretéve mindenféle politikai felhangot ebben a kérdésben: azt a két személyt, akit a bizottság javasolt, szíveskedjenek majd megszavazni.
De azért nem lehet elhallgatni az Alkotmánybíróság működésével kapcsolatban azt a kételyt sem, hogy sajnos az Alkotmánybíróság hosszú időn keresztül foglalkozik olyan ügyekkel, amelyek állampolgárok százezreit érintik és amely ügyeknek az eldöntése ésszerű határidőn belül nem történik meg. Időszerű lenne áttekinteni az Alkotmánybírósággal kapcsolatban ezeket a kérdéseket is. Tudniillik az Alkotmánybíróságnál vannak olyan kérelmek, amelyek két vagy három éve elintézetlenek. Vannak olyan kérelmek, amelyek azért időszerűek, mert egy adott költségvetési évre szólnak a jogszabályok, ezek Alkotmánybíróság előtti megtámadása pedig okafogyottá válik a következő költségvetési törvény megalkotásával.
Amennyiben az állampolgárok bizalmát az Alkotmánybíróságban meg kívánjuk erősíteni, amennyiben az állampolgároknak a töretlen hitét a demokrácia előnyeiben a diktatúrákkal szemben fönn akarjuk tartani, akkor nem mondhatunk le arról, hogy bizonyos jogintézményeket, ilyenek a rendes bíróságok, ilyen az Alkotmánybíróság, a legnagyobb hatékonysággal működtessük.
Tisztelt Országgyűlés! Ezen intézmények működtetése nemcsak a mindenkori kormány felelőssége, hanem a mindenkori Országgyűlés felelőssége is. Én kérném, hogy ennek tükrében ítéljék meg szavaimat, és reményeim szerint cselekedjenek majd.
Elnök asszony, képviselőtársaim, köszönöm a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem