DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ
DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Varga István képviselőtársam mondta ebben a késői órában, ahol bizony nem sokan kísérik figyelemmel a Házban a vitát, én most megpróbálom röviden kifejteni álláspontomat a személyi jövedelemadó és a társasági adó törvényjavaslatával összefüggésben, úgy is talán, hogy pótolván a jelen nem lévő ellenzéket, illetve egy kivétellel jelen lévő, egy személyben jelen lévő ellenzéket is, és természetesen talán egy picit kapcsolódva az imént lezajlott vitához is, és elnézést, hogy most már távol lévő képviselők által elmondottakhoz is szólok.
Régóta és nagyon sokszor e Házban is elhangzott tapasztalati tény az, hogyha megkérdeznek egy állampolgárt, vajon mikor jó egy adótörvény, akkor erre körülbelül azt a választ adja, hogy természetesen akkor, hogyha minél kisebb adómértékek szerepelnek benne, aztán ha egy kicsit gondolkodik rajta, gyorsan még kiegészíti azzal, hogy még akkor is, hogyha világos, könnyen átlátható szövegezésű, és természetesen harmadikként még azt is hozzá lehet tenni, hogy még az is nagyon jó, hogyha nem túl gyakran változik az adott adótörvény.
Most e három tényező összefüggésében néhány dolgot szeretnék kifejteni a '96. évi adóreform két jelentős produktumával kapcsolatban, ami most itt tárgyalás alatt van. Elsősorban a személyi jövedelemadóról szóló törvényhez néhány gondolatot. '95-ben fogadta el a Ház az új személyi jövedelemadóról szóló törvényt, amelyet most bizony egy elég átfogó módosítás keretében tárgyalunk.
Én azt hiszem, hogy sokan ezt a tényt a terhére róják a kormánynak és az előterjesztőnek, a Pénzügyminisztériumnak is. Én azt gondolom, hogy azért mindenképp annyit megérdemel, annyi méltatást az ügy, hogy még mindig jobb az, ha egy év múltán a hiányosságokat, amelyek korábban fölmerültek vagy évközben kiderültek, megpróbáljuk minél hamarabb pótolni, mintha takargatni próbáljuk, és toldozgatva-foldozgatva, úgy-ahogy működtetjük az adótörvényt.
(20.00)
Én az igyekezetet pozitívnak látom a személyi jövedelemadó törvényjavaslattal kapcsolatban. Azonban azt mindenképp meg kellene jegyezni, hogy természetesen nem válik hasznára magának a törvénynek sem, hogyha mondjuk 64 §-ban próbáljuk megreformálni a tavaly újként született törvényt.
Három jelentős területen próbál új szabályozást hozni ez a személyi jövedelemadó törvény. Természetesen sok minden apróságot lehetne még említeni, de amit talán kiemelnék. Az egyik az adótábla, a másik a mezőgazdasági őstermelők adóztatása, a harmadik pedig a vállalkozói jövedelemadó tekintetében.
Ami az adótáblát illeti az elhangzott kétperces viták kapcsán is fölmerült, a kormány mennyiben terheli, próbálja terhelni azokat az osztályokat, rétegeket, amelyek itt a polgári demokrácia jövőjét képezik.
Természetesen nekem is nagy fájdalmam az, hogy az új adótábla, amely most az előterjesztésben van, és amely megszünteti a korábbi gyászos emlékű kettős adótáblát, bizonyos szempontból pozitívumokat tartalmaz, de talán nem eleget.
Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a felső kulcsnak, határadó kulcsnak a 42 százalékra történő levitele ez egy jelentősen pozitív fejlemény, azonban az biztos, hogy sajnálattal állapítjuk meg, hogy bizony eléggé korán, tehát az 1 millió 100 ezer forintos jövedelemnél már 42 százalék, és addig elég sűrűn, viszonylag magas adókulcsokkal próbálja terhelni az adóalanyokat a törvény.
De azt látni kell, hogy mivel Magyarországon jelenleg azon állampolgároknak a száma, amelyek másfél, kettő és három - és így tovább - magasabb jövedelemmel rendelkeznek, nagyon kevés. (Sic!) Ezért bizony nem nagy választási lehetőség van, amennyiben mondjuk 530 milliárdot be akarunk szedni, akkor vajon kitől, kiktől is kell beszedni. Bizony azoktól a rétegektől - és ez nem mindig jó -, amelyek egyébként is ennek az országnak bizony a legnagyobb terhét is viselik.
Ezzel együtt azonban, úgy gondolom, hogy ezen az adótáblán még lehetne korrigálni, egy picit az adósávokat meg lehetne tágítani. Azt a bizonyos 42 százalékos adókulcsot talán felsőbb kereseteknél is meg lehetne szabni, illetőleg talán 1-2 százalékponttal emelni a legfelsőbb adókulcsot.
Az adótáblával összefüggésben még szeretném azt is elmondani, és az adómértékkel kapcsolatban, talán ahhoz képest, hogy most jelenleg 42 százalékos a legfelső adókulcs, ahhoz képest talán túl magas az adóelőleg kulcsa, 39 százalék, az előző évben ez 40 volt, most 39. Én azt gondolom, hogy év közben meglehetősen erős az az adóelőlegeztetés, amely megközelíti, a legfelső adókulcshoz próbálja beszedni az adóelőleget. Ez, azt hiszem, hogy talán korrekcióra szorul majd. Néhány százalékponttal bizonyosan ezt lejjebb kell vinnünk.
Második nagy kérdéskör volt a mezőgazdasági őstermelőknek az adószabályozása. Ez egy jelentős újdonság ebben a törvényben. Én különösebb szakmai képzettségem, tehát mezőgazdasági szakmai képzettségem híján nem kívánok ezzel bővebben foglalkozni. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy az eltelt időszakban több érintett fórumon is elhangzott nagyon sok kifogás a tervezett adótörvénnyel kapcsolatban ilyen vonatkozásban.
Félő az, hogy a jelenleg bizony még kialakulatlan mezőgazdasági kistermelésben, a gazdaságok méretében, a piaci forgalomban lévő nehézségek talán nem biztos, hogy egy konszolidáltabb és ilyen adótörekvéseket alá tudnak támasztani. Ezzel tehát azt akarom mondani, hogy üdvözlendő egy ilyen új konstrukciónak az összehozása, de talán ennek adminisztrációs igénye, talán ennek az egyéb könyvelés és a többi háttere talán túlzott elvárás lesz még néhány évig a kistermelőkkel szemben, és én mindenesetre jobban örültem volna talán, hogyha nem most, hanem 2-3 év múlva kerül erre az újításra sor, és nagyon remélem, hogy amennyiben elfogadja a Ház valamelyest változó tartalommal is, ez nem fog olyan problémákat szülni, hogy az eddigi eléggé komoly mezőgazdasági kistermelésben további zavarokat kelt.
Harmadikként szeretnék szólni röviden a vállalkozói jövedelemadóztatás ügyéről. Azt hiszem, mindnyájan üdvözöljük azt, hogy a korábbi évek hezitációjával szemben, amikor az volt, hogy most társasági adó-alany, személyi jövedelemadó-alany legyen az egyéni vállalkozó, mindkettő, vagy egyik sem.
Most végre eldőlt, hogy egy adótörvényben jelenik meg az egyéni vállalkozók adóztatása, és ez a személyi jövedelemadó törvény. Ez egy üdvözlendő fejlemény. Emellett az is természetesen, hogy megpróbálja a két nagy adózói kört - tehát a társaságot és az egyéni vállalkozókat - valamelyest közelíteni az adóztatásban. Ezt többé-kevésbé el is éri a törvény, de az ismeretes átalányadóhoz szólva, amelyet már tavaly is megismertünk, tehát bizonyos bevételeknél, bizonyos bevételi mértékeknél átalányadózásra is van lehetőség.
Továbbra is sérelmezem én magam is azt, hogy nem teszi lehetővé a javaslat, hogy ne csak főállású egyéni vállalkozók, hanem munkaviszonyban állók, úgynevezett kiegészítő tevékenységet végzők is végezhessék. Én azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban egyszer már el kellene döntenünk azt is, hogy vajon a kiegészítő tevékenységet végző vállalkozó az alacsonyabb rendű vállalkozó, mint az egyéni, vagy sem.
A másik jelentős újítás a tételes átalányadó kérdése, évek óta többen is forszírozzuk ezt a lehetőséget - korábban ismert adóztatási forma ez is -, én miközben ezt üdvözlendő fejleménynek tartom, azért mindenképp kifogásolom, hogy bátortalan kezdeményezés. Három szakmakörre, illetőleg a fizető vendéglátásra terjeszti ki a javaslat. Differenciálatlan, és ez azt hiszem - problémákat fog okozni, mert nem mindegy, hogy mondjuk egy fodrász hol működik, egy kisközségben, és talán az sem mindegy, hogy az ország melyik részében, vagy pedig a városban, nagyvárosban vagy fővárosban.
Az is talán elgondolkodásra késztet - és lehet, hogy majd ez egy jövőbeni módosítás ügye lesz -, hogy mennyiben kell nekünk a tételes átalányadóztatás ügyében megállni az egyedülálló vállalkozónál, azaz hogy tehát nem foglalkoztathat alkalmazottat, segítő családtagot és így tovább.
A vállalkozói jövedelemadónál még ki kellene térni az osztalékadó ügyére. Ez összefüggésben van a társasági adó ama rendelkezésével, ugye, amely most teljesen új, hogy egységesen 18 százalékos a társasági adó kulcsa, megszűnik az a lehetőség vagy kötelezettség, hogy ezenfelül még további kiegészítő adóztatásra is sor kerüljön. Ez egy nagyon pozitív fejlemény, és ehhez kapcsolódik, amit a személyi jövedelemadónál meg kell említeni, az osztalékadózás kérdése.
Én azt gondolom, hogy az a mechanizmus, hogy bizonyos összeghatárig 20 százalékkal, majd efölött 27 százalékkal adóztatjuk, ez technikailag lehet hogy jó, és számítások ezt valamelyest alátámasztják, de azért el kellene talán azon gondolkodni, hogy amennyiben egy egyéni vállalkozó leadózik 18 százalékkal, és a maradék, amelyet nem vesz ki jövedelemként, osztalék alá esik, akkor a száz forintjából negyvenet eleve adóra fog befizetni.
Ez, azt gondolom, hogy azért - ha az egyéb terheket is hozzávesszük - erősebb terhelés, mint egy gazdasági társaság esetében, amelynek tagjai adott esetben nem magánszemélyek, hanem jogi személyek.
Végezetül meg kell azt is említeni, hogy a személyi jövedelemadó próbálja az egyéni vállalkozók beruházási kedvezményeit is azonos módon szabályozni, mint a társaságoknál. Ez is nagyon elgondolkodtató, mert teljesen más helyzetben van egy egyéni vállalkozó és egy gazdasági társaság. Nem tipikus az ebben az országban egyelőre - lehet, hogy meg tudnánk számolni a két kezünkön -, hogy 1 milliárd fölötti termék-előállítással kapcsolatos beruházást egyéni vállalkozó el tudjon végezni úgy, hogy az exportteljesítménye olyan magas, mint amelyet a törvényjavaslat elképzel.
(20.10)
Itt lehetett volna - azt gondolom - az előterjesztő egy kicsit előzékenyebb, és alacsonyabb határban lehetett volna megszabni a beruházási kedvezményt. És nem állhatom meg szó nélkül - mint jogász is - azt a szabályozást, amely a készpénzes fizetés bizonyos összeghatárok feletti szankcionálását, úgymond, magába foglalja. Nem lehet elfogadni, azt gondolom - legalábbis nehéz elfogadni -, miközben értjük a megfontolást, ami mögötte húzódik, hogy amennyiben egy bizonyos összeghatár felett, amelyet jogszabály határoz meg, készpénzkifizetés történik, akkor szinte szankció jelleggel az addigi költséget bevételként kell lekönyvelni a vállalkozónak. Én azt gondolom, hogy ez rendkívül aggályos egyrészt azért, mert egy jogszabályra - és ez lehet kormányrendelet, lehet miniszteri rendelet -, tehát törvény alatti jogszabályra bízunk egy adókötelességgel kapcsolatos jelentős ténynek a szabályozását, mert ha azt mondjuk, hogy 1 millió forint fölötti készpénzes kifizetésnél történik ilyen szankcionálás, akkor akarva-akaratlanul adóalapot, illetőleg adót fogunk megállapítani. Másrészt pedig mindenképpen alkotmányjogilag aggályos lehet az, hogy az egyébként hatályos pénzforgalmi és egyéb rendelkezésekkel szemben bizonyos fizetési módot próbál preferáltatni a jogszabály, és a készpénzes fizetést mintegy másodlagossá próbálja szorítani. Az egy más kérdés, ha egy vállalkozó csak készpénzzel óhajtat fizetni a másikkal, de ezt adótörvénybe iktatni, mondom még egyszer, szinte szankcionális jelleggel - enyhén szólva talán túlzás. Mondom még egyszer, a megfontolásokat értem mögötte.
És végezetül - közben említettem a társasági adót - egy teljesen új törvényről van szó. 1991 óta volt hatályos a jelenlegi, azt hiszem, ez egy viszonylag jól sikerült törvényjavaslat, valóban kielégít bizonyos követelményeket. 31 szakaszban próbálja szabályozni a társasági adónak az ügyét, az osztalékadóval együtt, és rendkívül nagy áttörésnek értékelem magam is azt, hogy egységesen 18 százalékos kulcsban szabja meg az adó mértéket - és ez nagyon fontos -, és ehhez képest jelentős kedvezmény az, hogy amennyiben belföldi illetőségű adóalanyok a tagjai a társaságnak, akkor nekik osztalékadót nem kell fizetni az osztalék után.
Tisztelt Ház! A magam részéről előadottakkal kapcsolatban a módosító indítványokat meg fogom tenni. Én azt hiszem, hogy ezekkel és talán más korrekciókkal együtt is mindkét törvényjavaslatot egyébként jó szívvel majd meg lehet szavazni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
