DR. KÁVÁSSY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Végtelenül sajnálom, hogy felszólalásomat csaknem üres padsorok előtt kell elmondanom, mivel így azok vannak távol, akik ebben az ügyben dönteni fognak, és akiknek véleményét felszólalásommal, érveimmel befolyásolnom kellett volna. Ennek ellenére eleget teszek kötelességemnek, és ha másnak nem, a jegyzőkönyvnek elmondom beszédemet.
Tehát, tisztelt Országgyűlés! Amikor 1848-ban a közteherviselés bevezetését és az annak megfelelő adók kiszabását tárgyalta az Országgyűlés, több egyéb mellett alapelvként mondták ki, hogy csak tiszta jövedelem adóztatható, de adó címén általában ebből is csak 6 százalékot lehet elvonni. Egyedül a kereskedők jövedelemadójánál tartották lehetségesnek, hogy 10 százalék legyen. Ugyanakkor azonban sokan kardoskodtak amellett is, hogy az adók a 3, illetve az 5 százalékot ne haladják meg.
Századunk elején Szende Pál 1908-ban "A magyar adórendszer igazságtalanságai" címmel tett közzé azóta híressé vált könyvet. Az ember zsebében ma is kinyílik a bicska, ha elgondolkozik, hogy valóban mennyi igazságtalanság, népellenes vonás, méltánytalanság jellemezte az akkori adórendszert. Rögtön lehűlnek és lecsillapodnak azonban a szenvedélyek, ha figyelembe vesszük, hogy épp az idézett műből értesülünk egyben arról is, hogy a legsúlyosabb adók sem haladták meg a 10 százalékot. És ha már szóba hoztuk Szende Pál nevét, engedjék meg, hogy számos, ma is tanulságos megállapítása közül idézhessem: "Minden igazságtalan, tehát népellenes adórendszer közös vonása a fogyasztási adók és az állami monopóliumok túlsúlya, továbbá az adók kiszabásánál a létminimum figyelmen kívül hagyása, illetve lelkiismeretlen adóztatása." Ez utóbbi makacs továbbélése, illetve felújulása azért is elítélendő, sőt kiváltképp is felháborító, mert arról tesz egyértelmű és félremagyarázhatatlan bizonyságot, hogy felújult és visszatért az az Európa-szerte a polgári forradalmakkal már meghaladottnak vélt elv, hogy tudniillik fizess, aztán élj, ahogy tudsz, illetve, ha marad miből.
Mások is elmondták már, én is csak alátámasztani tudom, hogy az elénk terjesztett szöveg nem mintapéldánya a kristálytiszta és a világos fogalmazásnak. Engedjék meg, hogy mindennek illusztrálására idézhessem a 60. oldal tetejéről a 72/A. § (2) bekezdését. Íme, kezdődik az idézet: "Az alapítványnak 44 százalék adót kell fizetnie a magánszemélyeknek adómentes jogcímen az adóévben kifizetett (juttatott) összeg, (nem pénzbeli) vagyoni érték azon része után, amely meghaladja érdekképviselettől, más alapítványtól kapott bevétele 40 százalékának és az adóévben keletkezett más bevételeknek együttes összegét." Eddig az idézet.
Ember legyen a talpán, aki első olvasásra megérti! Mert iskolapéldája a homályos, körmönfont, nyakatekert fogalmazásnak, holott a törvényszövegek nyelvi tisztasága korántsem nyelvészeti és nem is csupán stilisztikai kérdés, hanem a legegyértelműbben politikai is. Mert ahol úgy fogalmaznak törvényt, hogy a közpolgár számára megfejthetetlen, vagy csak hosszas fejtörés, többszöri nekirugaszkodás után megoldható talány, ott a demokráciával is baj van, az alapoknál hibázik valami.
Szende Pál idézett nézetei, de a magam meggyőződése szerint sem tudom tapssal fogadni az előterjesztésben olvasható táblázatot, mely szerint elvileg már az egy fillérnyi jövedelem is adó alá esik, amennyiben a 0-tól 250 ezer forintig terjedő jövedelem esetén 20 százalék az adó mértéke. Nem tudom, ki a táblázat szerzője, és nem kérdezem, hol a létminimum mentesítése, holott joggal kérdezhetném, mert a legsötétebb középkorban is elismertek egy minimumot, amihez semmiféle adóhatóságnak sem volt szabad hozzányúlni, mert bár csak nemesi adómentességről szól a fáma és tud a mai nemzedék, a szakemberek jól tudják, hogy a nemesi adómentesség mellett nem nemesi adómentesség is létezett, és abban épp a jelzett minimum volt az egyik központi elem. Meg kell azonban kérdeznem, szokott-e a tábla neves szerzője piacra járni, bevásárolni, szokott-e érdeklődni az elsődleges létfenntartási cikkek árviszonyai felől, vannak-e fogalmai viszonyainkról, a lét és a létezés köznapi kérdéseiről, ha megengedhetőnek tartja, hogy a 250 ezer forint alatt keresőktől adó címén 20 százalékot vonjanak el.
(20.20)
Mert ha nem tudná, ez már a nyomor, a korgó gyomrok adóztatása. Nem tudom dicsérni a többi fokozatot sem. Mindez annyira kegyetlen, sőt kijelenthetem, embertelen, hogy egy megszállott ország lakosságával is nehéz lenne elfogadtatni. Főleg, ha párba állítjuk az állam fokozatos kivonulásával minden olyan területről, egészségügy, oktatás, kultúra és a többi, ahol eddig - bár az adózók pénzéből - mégis támogatták a lakosság rászoruló részét. Hogy ma már a fokozódó elvonás mellett sem jut ilyesmire elegendő, több mint elgondolkoztató. Azt kell feltételeznünk, hogy ezen a téren is folyik a csendes privatizáció, a közjövedelmek magánzsebbe juttatása - lásd Tocsik-ügy.
És még egyet a szóban lévő tábla első fokozatáról. Az adó mértéke tehát 0-tól 250 ezer forintig 20 százalék. Marad tehát a felső szint elérése esetén az ide tartozók zsebében 200 ezer, azaz havi 16 ezer, napi 533 forint. Kérem, tessék nekem megmondani, hogyan lehet ebből 100 forintos kenyeret, 60 forintos tejet, vajat, 800 forintos húst, 2000 forintos buszbérletet venni, továbbá lakni, ruházkodni? És hol a család, hol a gyerekek eltartása? A levont adó pedig felkerekítve az adott állampolgár három havi jövedelmének felel meg. Ez bizony, bárhogy forgassuk is, arcátlanság, és nagyon nehéz magamban legyűrni, hogy durvább minősítést ne használjak.
De menjünk tovább, és gondoljuk meg, hogy az a diplomás vagy más szakember, aki havi 50 ezer bruttót keres, évi jövedelme 600 ezer forint, az is 158 ezer forintot ad vissza az államnak! A maradékból csináltathatja a fogát - bár használni igen keveset fogja, ha gyereke, családja is van -, továbbá vásároljon lakást és fizesse a társadalombiztosítást, ha dőre módon számít rá, hogy megéli és túléli a 62 esztendőt.
Ne csodálkozzunk, ha ezek után a szinte mindenre kivetett magas adó, az eget ostromló árak és az alacsony jövedelmek mellett mi sem természetesebb, mint a jövedelmek eltitkolása! Receptet, amely gyógyírt hozhatna a bevételek után ácsingózó költségvetés és az ellehetetlenülés ellen küzdő lakosság bajára, egyedül az hozhatna, ha alacsony, könnyen fizethető adók volnának, és mindjárt megjönne az állampolgár fizetési kedve is. Már eleink is jól tudták, hogy jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Nem ártana, ha egyszer ezt már kormányunk is megszívlelné és ki is próbálná.
Különösen falsul hat a javulást sulykoló propaganda, ha a mondottak után a 66. § (1) bekezdését is elolvassuk. Idézem: "Az ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 20 százalék. Az adót a magánszemélynek adóbevallásában kell megállapítania, és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetnie." Eddig az idézet. Mindez nem kevesebb, mint az, hogy megduplázták az eddig fizetendő 10 százalékot. Az a polgártársunk tehát, aki agyonadózott jövedelméből ingatlant vett magának, és azt el akarja adni, és - mondjuk - 3 millió forintot kapott érte, az idén még 300 ezer forint kifizetésével teljesítheti kötelezettségét. De ugyanez a művelet jövőre már 600 ezer forintba fog kerülni. És mi lesz, mi várható még 1998-ban és utána?
Nevetséges igyekezet tehát az adótáblázatot sikersztoriként lobogtatni, illetve eladni, akkor is, ha egyes kedvezmények változatlan összegben maradnak fenn. Így például az, hogy - ismét csak idézem : "Az összevont adóalap adóját csökkenti a szellemi tevékenységet folytató magánszemély e tevékenységből származó jövedelmének 25 százaléka, de legfeljebb 50 ezer forint." Vége az idézetnek. Mint ismeretes, ezt a rendelkezést tavaly vezették be. Mégsem hagyhatjuk említetlen, néhány éve még az ilyen tevékenységek folytatóinak 200 ezer forintig a bevételük 60 százaléka, 400 ezer forintig 40 százaléka volt adómentes.
Az eddigiekben érintettek - tudniillik, a homályos és nehézkes fogalmazás, a szociális érzékenység nagyfokú hiánya, nem utolsósorban bürokratizmus mellett úgyszólván az egész javaslatból árad a túlszabályozásra való törekvés. Legjobb példa erre az adóhatóság által eddig békén hagyott mezőgazdasági kistermelők megrendszabályozásának célbavétele. Ismét csak idézem: "Mezőgazdasági őstermelő - az indítvány szavaival - az a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki a saját gazdaságát a VI. számú mellékletben felsorolt termékek előállítására irányuló tevékenységet folytat, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik." Idézet bezárva. Emlékezhetünk, hogy mekkora veszteség, azóta is fájó hiány keletkezett, mikor idős, tapasztalt kisiparosok légiója állt fel a munkapad mellől, hajította sarokba szerszámait csak azért, mert tevékenységükre rászabadult az adóhatóság, és ezernyi kimutatás megkövetelésével vette el kedvüket a munkától, megfosztva őket egyben életük értelmétől is. Félő, hogy most mindennapi kenyerünk, betevő falatunk termelői ellen indul hasonló támadás. Az igazolvány bevezetésére véleményünk szerint még távolról sem értek meg a feltételek.
Az egész igazolványhistória jelen viszonyaink között különben is ostoba, korlátolt, célszerűtlen elképzelés. Az őstermelő igazolvánnyal és igazolvány nélkül is őstermelő marad.
Hasonlóan okos - az "okos" szót természetesen idézőjelben értem - elgondolás, hogy az őstermelő, ha már hivatalosan is elismerték, a könyvelés tanulásának lásson neki. Szántás közben latolgathatja, vajon az átalányadózást választja-e vagy tételes elszámolást ad jövedelméről. Az is jó lesz, ha utánanéz, hogy nem vétette-e el a dolgot, és nem végez-e véletlenül olyan tevékenységet, amelyet az előző évben még őstermelőként végezhetett, de az új évben már nem. Munka után pedig ajánlatos lesz, ha azzal mulatja magát, hogy tanulmányozza az értékcsökkenési leírásokról szóló szabályozást, vagy ha bekopog valamilyen hírnévnek örvendő adószakértőhöz, kerül, amibe kerül.
Arra nézve, hogy mi kerül az őstermelői igazolványba, hallgassuk meg ismét a törvényjavaslatot. Idézem: "Őstermelői igazolvány az őstermelői tevékenységből származó bevételek nyilvántartására alkalmas, hitelesített igazolvány, a kormány rendeletében meghatározott adattartalommal." Idézet bezárva. A kérdés tehát megválaszolatlan maradt. Mint már oly sokszor, az utóbbi években, ezúttal is biankó felhatalmazást kívánnak adatni a képviselőkkel az állampolgárok adatait illetően, hogy akadály nélkül nyúlhassanak bele legszemélyesebb életviszonyaikba. De ez még nem minden. Az V. számú melléklet tanúsága szerint nem fog őstermelői tevékenységnek minősülni a jövőben a saját termelésű alapanyagok felhasználásával történő egyes termékek előállítása. Nevezetesen a szárított dohány és a borféleségek. Nyilván úgy gondolják az előterjesztők, ha még ezt is engedélyeznék, akkor már kibírhatatlanul jól élne a vidék lakossága. Nem túl jó ez nekik? - gondolják aranyos bürokratáink.
(20.30)
Összegezve az elmondottakat: az elénk terjesztett javaslat olyan, mint a táncdalbeli Sárika; kicsikét butácska, homályos, a közpolgár számára áttekinthetetlen, legalábbis nagyon nehezen áttekinthető.
Az adótáblázat, ha figyelembe vesszük az inflációt, semmi jót sem ígér. Sőt, ha az első sávba esőket tekintjük, a legegyértelműbben antiszociális, népellenes, antidemokratikus, mert hovatovább azok szájából veszi ki a falatot, akiknek a létfenntartás már eddig is irdatlanul nehéz volt.
A további sávok - könnyű kiszámítani - a közepes jövedelműek megélhetését is veszélyeztethetik. Jóérzésű ember így nem csatlakozhat az új adótábla feletti kormányzati örömujjongáshoz, se csinnadrattához.
Régi igazság, hogy üres konyhának - más változat szerint kamrának - bolond a gazdasszonya. Mégsem hiszem, hogy kormányzati szinten mindezt úgy kellene leképezni, hogy népellenes, felháborítóan antiszociális intézkedések, a nyomorszint megadóztatása felé tolják el a dolgokat, és így próbálják a megoldást keresni, illetve megtalálni. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem