DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam, valószínű, hogy a késői órában már a memóriámmal komoly gondok vannak, vagy esetleg a hallásommal, mert valóban, az ön felszólalásának ez volt a lényege, hogy a nemzeti középosztály vagy a leendő polgárság megsemmisítését róttam az önök terhére.
Én úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, kedves képviselőtársam, hogy ez alatt a két év alatt mi erről beszélünk itt a parlamentben. Az összes ellenzéki képviselő arról beszél, hogy Magyarországon jó lenne, hogyha kialakulna egy polgárság, egy polgári réteg, egy olyan osztály, amely a nemzetnek a tartópillére lenne, és mi úgy látjuk - lehet, hogy egy kicsit erős megfogalmazás volt -, hogy önök semmit nem tesznek annak érdekében, hogy ez a középosztály létrejöjjön, sőt, minden egyes intézkedés, minden egyes gazdaságpolitikai törvényalkotás, és egyáltalán ez a kétéves metodika - itt most nem akarom felsorolni, mert elmondtuk - a pedagógusoktól kezdve a mérnökökön át, az orvosokon keresztül gyakorlatilag ellehetetlenült a leendő magyar polgárság és magyar középosztály.
Én ezt nem vitatom, és nem mondom, hogy önök ezt tudatosan vagy gonoszságból teszik, vagy szándékosan teszik. Lehet, hogy azért, mert nem tudják, hogy egy polgári Magyarországnak mi a tartópillére. Nekünk az a véleményünk, hogy az elmúlt két esztendőben csúszik lefele az a leendő polgárság, az a leendő középosztály, és ennek nemcsak a mi számunkra - ellenzéki képviselők számára -, hanem az önök számára is beláthatatlan következményei lesznek, mert, kérem szépen, itt nem polgári Magyarország készül, hanem egy teljesen atomjaira szétesett, egy elszegényedett, megnyomorított ország készül az 1998-as választásokra. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem