BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Sepsey Tamásra térnék vissza, mi köze valójában a korrupciós botrányokhoz az összeférhetetlenségnek.
(18.30)
Csak annyi, és ezt mondta Pető Iván is, és ezt mondjuk valamennyien, hogy vállaljuk e gazdaság és politika világos szétválasztását. Erről szól az összeférhetetlenségi törvény is, és erről szól az a kérdés is, amiből ez a szörnyűséges privatizációs botrány itt előjön.
Ezt nem vállalta az előző ciklusban az akkori kormánykoalíció, sőt az ellenkezőjét csinálta szisztematikusan - ami két percbe nem fér bele -, és eddig nem tudta elérni a mostani kormánykoalíció sem, amit mi nagyon szerencsétlennek tartunk.
Nagyon megütötte a fülemet az, amikor Sepsey Tamás arról beszélt, és Bihari Mihály is mintha helyeselt volna neki, hogy az a 87 ezer 500 forint plusz bizottsági pótlék, ez csak tiszteletdíj, és nem fizetés. Nagyon sokan vagyunk ebben a Házban, akik ebből élünk, és nem tartom szerencsésnek, ha azt a benyomást keltjük magunkban is és a közvéleményben is, hogy ez az összeg, ami hát azért mégiscsak többszöröse a magyar átlagbérnek, hogy ez az összeg ez egy olyan valami, amiből csak akkor lehet tisztességesen megélni, hogyha még nem tudom hány mellékjövedelmet és egyéb jövedelmi forrást szerzünk mellé. Azt hiszem, hogy nem ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim.
Én azt hiszem, hogy lehet valaki Magyarországon úgy képviselő, hogy ez a tevékenysége, amit lelkiismeretesen végez, és tisztesen, de szerényen ebből valahogy meg is tud élni, mint ahogy néhány millió ember ennél alacsonyabb jövedelemből is tisztesen és korrektul meg tud élni ma Magyarországon. Köszönöm szépen, folytatnám, ha a két percem nem telt volna le. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem