BOGÁRDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bauer Tamás többször említette az előző ciklust a politika és a gazdaság összefonódásának a legfertőzöttebb időszakaként. Mint volt bábolnai elnök szeretném ezt visszautasítani.
Egy: 18 ezer forintért voltam Bábolna elnöke. Itt viszont 800 millióról volt szó egy esetben. Ezt csak azért mondtam el, hogy a veszély nem az csupán, amire itt állandóan - ha ki nem mondva is, de - mindenki céloz, hogy itt, kérem, összefonódik a politika és a gazdaság, és ebben a képviselők élen járhatnak, ha ez törvényileg nem szabályozott.
Nem az a veszélyes, ami a nyilvánosság előtt történik. Ugyanis ez a nyilvánosság előtt történt, és értelmes ember sem ilyen, sem kisebb piszkos ügyekbe nem megy bele. Itt a mostani botrány sem amiatt van, hogy nem volt jogilag szabályozva, hanem arról, hogy nem megvilágított zónákban történtek az összemosások, és ebben az SZDSZ igenis élen járt!
Kedves Bauer képviselőtársam, ki kell mondani, igenis élen járt. Fölhívnám a figyelmét a nem éppen polgári körökhöz közel álló HVG című lap "Kecskék és káposzták" című cikkére, ami egyértelműen felsorolja a neveket. Hogy kik? Kovács Attila, Virág Attila, Bernhardt Barnabás és a következők, valószínűleg ezek az urak nem itt találkoztak először, és minden alkalommal a Mérleg utcára, az SZDSZ-re történik utalás.
Tessék tudomásul venni, hogy ezért el kell valakinek a felelősséget vinni. És ez esetben az SZDSZ-ről van szó, és nem az előző ciklus kormányzati tényezőiről. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem