DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ünneprontó leszek, mert nem ehhez a kétperces hozzászólásból eredő vitához szeretnék hozzászólni. Én jelentkeztem rendes felszólalásra. Tekintettel arra, hogy az alkotmányügyi bizottság ülésezik, és nem tudom, hogy a kétpercesek mikor fognak befejeződni, tisztelettel igyekszem a két percben összefoglalni a KDNP álláspontját, és visszalépnék a felszólalástól.
Tisztelettel, Bihari Mihály képviselő úr pontosan elmondta tulajdonképpen ennek a törvényjavaslatnak az előtörténetét, ebben a Kereszténydemokrata Párt kezdettől részt vett, és úgy érzem, hogy megfelelő, konstruktív magatartással részt vett abban is, hogy ez a módosított javaslat - vagy kijavított javaslat - a Ház elé kerülhessen.
Nem tudjuk teljesen elfogadni azt az álláspontot, amit Bihari Mihály, MSZP-s képviselőtársunk előterjesztett, de erre készültünk is, mert hiszen az alternatívák között a Kereszténydemokrata Néppártnak voltak fenntartásai. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban módosító indítványt fogunk előterjeszteni, és megpróbáljuk a kereszténydemokrata álláspontot minden körülmények között a későbbiek során érvényesíteni.
Nem akarom az időt húzni, és nem akarom a Házat megfosztani attól, hogy az előző vitát folytathassa, ezért most szeretnék csak arra hivatkozni, hogy a részletes vitában fogjuk az eltérő álláspontokat részletesen ismertetni. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)
(17.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem