DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit ironikusan mondom, hogy fiatal koromban én azért nagyobb figyelemmel hallgattam tisztelt és szeretett jogi oktatómat, Bihari Mihályt, mint ahogy ő hallgatott most engem.
Tudniillik én nem az általunk közösen előterjesztett javaslatot tartottam színjátéknak, hanem azt, hogy azt elkezdte tárgyalni úgy a Ház, hogy eleve lehetett tudni, hogy egy tárgyalás után abba fog az maradni. Ez volt a színjáték, nem pedig az a munka, amiben oroszlánrészt ő vett részt, és amelynek az eredményeképpen azért ezzel a Ház végül is foglalkozott.
Az ajándék kapcsán azért hadd jegyezzem meg, hogyha nem naponta fog kapni a képviselő ilyen ajándékot, hanem csak havonta, az sem rossz. Mármint összegszerűségét tekintve. Azért a kéthavi alapdíjnak megfelelő összeg havonta egyszer azt jelenti, hogy lesz olyan képviselő, aki így többet fog keresni, mint egyébként képviselőként.
Nekem az a személyes véleményem, hogyha megnyit egy képviselő egy sportszerboltot, ne fogadjon el se sít, se cipőt, se egyebeket, a közélettel kapcsolatos tevékenységét gyakorolta. Elfogadhat egy könyvet, az még azért belefér ebbe. Természetesen annak a könyvnek ne legyenek bérelt lapjai.
Hankó Faragó képviselőtársamnak hadd mondjam azt, hogy nem az SZDSZ-nek az országgyűlési képviselői a Házban mondták ezt, hanem a Szabad Demokraták Szövetségének magas beosztású vezető politikusai. Például a frakcióvezető úr, aki egyben a pártnak az elnöke is, a Tocsik-ügy kapcsán, hogy ez az összeférhetetlenségi törvény meg fogja oldani a korrupció problémáját, meg fogja oldani mindazokat a gondokat, amelyek idáig nem oldódtak meg. A kormány terjessze elő, képviselőtársam, a köztisztviselői összeférhetetlenséget, ne az országgyűlési képviselő, mert arra valóban nincs erkölcsi alapunk, de jogunk se. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem