DR. KÓNYA IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint képviselőtársaim nyilván emlékeznek rá, az olimpia idején egy javaslatot nyújtottam be a tisztelt Házhoz arra vonatkozóan, hogy az olimpiai bajnoki címet nyert magyar sportolók 35 éves koruktól kezdve életük végéig a mindenkori átlagfizetésnek megfelelő járadékban részesüljenek.
Nyilvánvaló, az időzítés azt a célt szolgálta, hogy az olimpiai sikerek idején különösen egyértelmű, hogy azok a sportemberek, akik az érdeklődés középpontjába kerülnek - joggal, mert az ország számára hasznos módon dicsőséget szereznek, és a figyelmet az országra terelik -, visszavonulásukat követően kikerülnek az érdeklődés középpontjából, és sokszor kifejezetten méltatlan körülmények között vannak.
A bizottság megtárgyalta a javaslatot, és lényegében egyetértett az előterjesztéssel. Számos észrevételt tettek azonban, ami arra indított, hogy módosításra vonjam vissza a javaslatot azzal, hogy megpróbáljak egy olyan előterjesztést tenni, ami reményeim szerint az Országgyűlés többségének és a kormánynak is a támogatását bírja.
Ez a módosítás - ami önök előtt fekszik - úgy gondolom, hogy olyan, ami alkalmas arra, hogy a többség támogatni tudja. Kérem ezért, hogy a bizottság tárgyalja meg újra a módosított előterjesztést, és a támogatást követően mielőbb tűzze a tisztelt Ház napirendjére. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem