AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a számviteli törvény önmagában meglehetősen szakmai törvénynek minősülő joganyag. Azok a módosító javaslatok, amiket a törvényjavaslat jelenleg tartalmaz, pedig kifejezetten eme szakmai joganyaghoz technikai jellegű, elsősorban technikai jellegű módosításokat tartalmaznak. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a javaslat jellegéből következőleg egy szűk körű bizottsági vita valószínűleg alkalmas a javaslatok részletes végigtárgyalására, és az Országgyűlés megfontolására a megfelelő esetleges módosító indítványok kidolgozására.
Erre is tekintettel és arra is tekintettel, hogy a tisztelt Ház más törvényjavaslatok tárgyalásával jelenleg nagy mértékben leterhelt, tisztelettel kérem, hogy a kivételes és sürgős eljárást megszavazni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)
(16.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem