DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy az egész parlamentnek, az egész Országgyűlésnek, valamennyi pártjának érdeke az, hogy az ország stabilitása érdekében, az erkölcs érdekében tiszta képletet kapjunk, tisztán és világosan lássunk ezekben az ügyekben, amelyekről itt képviselőtársaim beszéltek, és ezért támogattuk valamennyien a vizsgálóbizottság létrehozását. Nagyon fontosnak tartom, és a szocialista frakció fontosnak tartja, hogy a jogállamiságba vetett hit és bizalom megerősödjön az állampolgárokban, és ez nemcsak kormánypárti érdek. Azzal is egyetértünk, hogy a tiszta közéletet meg akarjuk teremteni, és mindent megteszünk azért, hogy ennek a feltételei meglegyenek. Én azt gondolom, hogy Horn Gyula miniszterelnök ebben példát mutatott, elődeivel szemben határozott intézkedéseket hozott akkor, amikor ez az ügy napvilágra került.
Kedves képviselőtársaim, azt gondolom, ezt nem lehet vitatni, hiszen ezek a miniszterelnöki döntések az önök számára is ismertek. Vastagh Pál miniszter úr elmondta, hogy hány ügyben folyik eljárás, tehát ez az állítás, amit itt képviselőtársam tett, nem felel meg a valóságnak. Amikor az előző napirend előtti hozzászólásban Dávid Ibolya a holdudvarról beszélt és a gazdasági összefüggésről, akkor biztos ez már nem volt számára ismeretlen, hiszen neki ezekről valamilyen képet ki kellett alakítani akkor, amikor igazgatósági tagságot vállalt a gyulai Állami Erdő- és Vadgazdaságban. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Kedves Képviselőtársaim! Amit Torgyán József elmondott, hogy kizárták Schamschula Györgyöt a frakcióból, én azt gondolom, ez elgondolkodtató. Valószínűleg a Szocialista Párt is így tett volna, de mi föl se vettük volna, képviselő úr. Köszönöm a figyelmüket. (Taps és derültség a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem