DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Anélkül, hogy a személyekkel kapcsolatos kitételekre reagálnék, szeretnék néhány dolgot pontosítani, amit a tisztelt képviselő asszony a felvezetésében elmulasztott elmondani.
Utalt arra, hogy van a Központi Környezetvédelmi Alapnak egy miniszteri kerete. Szeretném az önök figyelmét felhívni, hogy az egyes elkülönített állami pénzalapokról szóló törvény 1992-ben született, és az tartalmazza azokat a rendezőelveket, mely nem miniszteri keretről, hanem közcélú keretről beszél. Ezt a szabályt önöktől örököltük, ennek a módosítására most fog sor kerülni az 1997-es költségvetéssel együtt.
A rendezőelvekkel kapcsolatban még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az a kolleganő, aki akár főosztályvezetőként, akár alacsonyabb beosztásban a tárcánál dolgozik, a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint teszi a dolgát. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe, túl azon, hogy ma már nem teljesít szolgálatot a tárcánál. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem