DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Horn Gyula a '94. évi szeptemberi beszédében megígérte, hogy a privatizációs visszaéléseket feltárják, a felelősöket megnevezik. Amikor az első kormányprogram megbukása után a második kormányprogramot hirdették meg Bokros-csomag néven, akkor pedig ennek a 25. pontjában egyenesen már a "tiszta kéz politikájá"-t hirdették meg, és kinevezték minden idők legtisztább kezű privatizációs miniszterét, Suchman Tamást.
De hol van már a privatizációs miniszter, hol van már Bokros Lajos, és hol van a 25 pontja? Hiszen köztudott, hogy ebből 24 pontot alkotmányellenesnek nyilvánítottak, a 25. pedig annyiban módosult, hogy a "tiszta kéz politikája" helyett a megvalósított "mocskos kéz politikája" következett. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)
A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint ugyanis minden olyan ügylet, amelynél állami feladatokat nem az erre a célra létrehozott és ezért bőkezűen dotált hivatalnoki apparátussal - tehát a minisztériumokkal, az ÁPV Rt. munkatársaival, az állami nagyvállalatokkal - végeztetnek el, hanem csillagászati összegű díjazás ellenében külső munkatársaknak átadnak, függetlenül attól, hogy a díjazást sikerdíjnak, közreműködői díjnak, jutaléknak vagy tiszteletdíjnak nevezik; a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az az állami korrupció fogalomkörébe sorolódik, és ezért az ilyen magatartást kormányzati szintű bűnözésnek nyilvánítja, akár a Horn-kormány, akár az Antall-kormány követte el azt.
A Független Kisgazdapárt ezért követeli, hogy az összes ilyen, színlelt szerződéseket - mert itt színlelt szerződésekről van szó -, és a különösen a kifizetések összegét derítsék fel, azt hozzák nyilvánosságra, és a kormány nyilatkozzék azzal kapcsolatban, mit kíván tenni az elkövetőkkel szemben.
A Független Kisgazdapárt elhatárolja magát minden sikerdíjtól, közvetítői díjtól és bármilyen címen nevezhető ilyen kifizetésektől, valamint elhatárolja magát a Horn-kormány korrupciós ügyeitől éppúgy, mint az Antall-kormány hasonló magatartásától.
Éppen ezért a Független Kisgazdapárt a Schamschula-ügyben most nyilvánosságra hozott adatok kapcsán egyetlenegy dolgot vizsgált, nevezetesen azt a tényt, hogy történt-e az Antall-kormány idejében - Schamschula György minisztersége idején - olyan összeg kifizetése, amelyet a kifizetések körében akár sikerdíjnak, akár közreműködői pénznek neveztek.
Miután a közreműködői díj 1 milliárd 400 millió éppúgy a magyar költségvetésből származik, mint bármilyen más néven nevezhető összeg, ezért a Független Kisgazdapárt éppen azért, hogy példát mutasson valamennyi parlamenti pártnak, és példát mutasson a Horn-kormánynak, hogy miként kell az ilyen jellegű ügyeket kezelni, noha a Független Kisgazdapártnak semmi köze ehhez az ügyhöz nincsen, hiszen Schamschula György az MDF képviselője volt, az MDF-kormány tagja volt.
(15.20)
Miután a független kisgazdapárti eszmeiséggel az ilyen magatartás összeegyeztethetetlen, ezért a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja a mai napon egyhangú szavazással kizárta Schamschula Györgyöt a frakció és a párt tagjai közül, és egyben egy olyan elvi álláspontot is kialakított, hogy minden ilyen közreműködőt az állami költségvetés megkurtítóinak a körébe utal, és ezért minden ilyen (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) jelenséggel és személlyel szemben a Független Kisgazdapárt fel fog lépni (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) a jövőben is. Köszönöm a türelmüket, és kérem, hogy kövessenek minket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem