DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Ebben az ügyben harmadikként megszólalni már csak formabontó módon lehet, de megkísérlem. Ugyanis, ha valaki játékos ötletből meseként akarná megírni a magyar privatizáció legutóbb napvilágra került megrázó eseményét, akkor a mese valahogy így szólna, hogy: Egyszer volt, hol nem volt egy magyar honleány, aki egy rügyfakasztó tavaszi délután elindult sétálni, és ahogy ballagott az erdőben, lenézett a földre. Mit lát az orra előtt? Egy szép, gondosan lezárt szütyőt. Lehajolt, felvette, kibontotta, mit tesz Isten, mi volt a szütyőben? 804 millió forint. Most a honleány történetesen jogász volt, és így átfutott az agyán, hogy a találás ugyan eredeti tulajdonszerzés, de ennek vannak bizonyos törvényi előfeltételei. Aggályait azzal hessegette el, hogy jogállamunkat távolról sem jellemzi valami jogkövető magatartás, a Btk.-t is nyugodtan súlyosabb jogkövetkezmények nélkül sorozatosan megszegik, ezért nem nagyon érdemes a Ptk.-val törődni, és a kis, talált szütyőt nyugodtan elsüllyeszthette.
A történetnek van egy másik, egy honfiú szereplője is. A neve, az kísértetiesen hasonlít Hektoréhoz, a trójai hőséhez, aki minden sikerdíj nélkül az életét áldozta Trójáért. Névrokona viszont tisztes sikerdíjért élt-halt az önkormányzatokért, hiszen senki más, csak ő férkőzhetett közel az ÁPV Rt. szívéhez, illetve jobban mondva a zsebéhez. És valahogy senki nem gondol arra, hogy a közélet tisztasága elleni bűncselekmények között a büntető törvénykönyvben szerepel valami olyasmi, hogy befolyással üzérkedés, amit az követ el, aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére előnyt kér vagy elfogad.
Szándékosan nem említettem neveket, mert ebben a többszálú és többszereplős drámában most csak egy szereplőre zúdul a rivalda minden fénye, és talán majd kiderül, hogy ki és honnan tette a pénzt a szütyőbe, hogy ki és milyen indítékból helyezte el az erdőben, hogy jogos, vagy jogtalan a találó tulajdonszerzése - de a színpad túlnyomó része és a többi szereplő homályban marad.
(15.30)
Valahogy senki nem beszél arról, hogy ez az egész privatizáció fertőző mocsárrá vált. Kis ország vagyunk, ezért nálunk aránylagosan nagyobb a mocsár terjedelme, hiszen majdnem 90 százalékos állami tulajdont kell magánosítani. Valahogy mindenki hallgat a mocsár kialakulásáról, a fertőzés okairól és gócairól és a lecsapolás lehetséges módozatairól. Valahogy megfeledkezünk arról, hogy a mocsarasodás valójában 1988-1989-ben kezdődött. A rendszerváltozás előkészítésének lázas időszakában mindenki kínos pontossággal ügyelt arra, hogy hogyan alakulnak ki a demokratikus jogállam intézményei, hogyan osztódik a politikai hatalom, és szemellenzősen senki nem törődött a gazdasági rendszerváltozással, a tulajdonviszonyok ésszerű kialakításával. És senki sem figyelt arra, hogy a hatalom akkori birtokosai fordított sorrendben lövik fel a gazdaságra irányított jogi rakétákat. Első lépcsőben így jutott át a gazdasági társaságokról szóló törvény, a másodikban a vállalatok átalakulásáról szóló és csak harmadikban az állami vagyon védelméről szóló.
A téves fellövési sorrend eredményeként alakult ki a jelentős, mindent átfogó gazdasági hatalom. És vajon kikből? Azokból, akik a nómenklatúra tagjaiként a húsosfazék mellett ültek, és akik a jogbiztonság, a megtámadhatatlanság jegyében ma is megszállva tartják a stratégiai magaslatokat, vezénylik az egész folyamatot, és a "Hass, alkoss, gyarapíts!" hármas jelszavából csak a "gyarapíts" szót jegyezték meg és érvényesítik. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) Tartani lehet attól, hogy most a vizsgálat eredményeként a sok bába között elvész a gyerek, ezért nem szolgálhatok biztató és csattanós befejezéssel. (Az elnök ismét pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) Pesszimista vagyok, legfeljebb az vigasztal, hogy állítólag Magyarországon a jól tájékozott optimista számít pesszimistának. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem