KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy erről a parlament a miniszterelnök úrtól is kapott tájékoztatást, tavaly szeptember óta folynak szakértői tárgyalások egy esetleges peren kívüli megegyezés lehetőségeiről.
Örülök annak, hogy a képviselő úr az interpellációban sem zárta ki azt a lehetőséget, hogy peren kívül is meg lehet állapodni. A felek úgy kezdték a tárgyalásokat, hogy leszögezték: sem a tárgyalások, sem az esetleg létrejövő megállapodás - szakértői szintű megállapodás - nem érintheti a feleknek a Hágai Nemzetközi Bíróság előtti pozícióit. Tehát ezzel kizártuk azt a veszélyt, hogy esetleg ez Hágában Magyarország számára kedvezőtlenebb pozíciót teremt.
A szakértői tárgyalások nem fejeződtek be, változatlanul folynak; és éppen az előbbivel összefüggésben született olyan megállapodás a felek között, hogy nem hoznak nyilvánosságra részleteket. Azt hiszem, ez teljesen érthető. Éppen azért, hogy a hágai pozícióikat a feleknek ne befolyásolja. Az általános szempontok természetesen nem bizalmasak, vagy nem titkosak.
Ezeken a tárgyalásokon arra törekszünk, hogy feltárjuk a megállapodás lehetőségeit, hogy a megállapodás kölcsönösen hasznos és elfogadható legyen, és végül, hogy ne legyen rosszabb a Hágában várható megállapodásnál, illetve a Hágában várható döntésnél.
Az a veszély, amelyet a képviselő úr felvetett, nem áll fenn. Tehát - bár most nincs is konkrétan napirenden kétoldalú találkozó, csak háromoldalú találkozó, az osztrák kancellárral együtt -, de amennyiben létrejön kétoldalú miniszterelnöki találkozó, úgy nyilvánvalóan nem kerül napirendre a miniszterelnökök között ez a kérdés, hiszen a szakértői tárgyalások még nem fejeződtek be, nincs miről megállapodni pillanatnyilag a két miniszterelnöknek. Köszönöm a figyelmet, és kérem a válaszom elfogadását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem