MÁDAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Az ÁPV Rt. elődje, az ÁVÜ 3 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a vidéki vállalkozók segítésére a megyékben privatizációs ügyfélszolgálatot hoz létre. Azokban a megyékben, ahol már működött megyei vállalkozási központ, ezek a központok kapták a megbízást ennek a tevékenységnek a végzésére. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az ország kétharmad részén a központok látták el az ügyfélszolgálatot, jól illeszkedett tevékenységükbe, hiszen egyébként is azzal a vállalkozói körrel dolgoznak, mely érdeklődik a privatizálandó vagyon iránt.
A munka gyakorlatilag zökkenőmentes volt, a központok érintett munkatársai megfelelő kiképzést kaptak, sajtókapcsolataikat is felhasználták a szükséges információk közzétételére, munkájukra nem volt panasz. Az idén valamilyen okból az ÁPV Rt. úgy döntött, hogy pályázatot ír ki. A központok hálózata nevében a Magyar Vállalkozásfejlesztés Alapítvány pályázatot nyújtott be, sajnálatos módon azonban az igazgatóság formai okokra hivatkozva nem is tárgyalta ezt a pályázatot, és olyan szervezetet hozott ki győztesnek, mely eddig ezzel a feladattal nem foglalkozott.
A közjegyző erre vonatkozó levele bizonyítja, hogy a formai elutasítás nem megalapozott. A kérdés az, kinek áll érdekében ez az elutasítás? A váltás akkor történik, amikor már belátható közelségben van az állami vagyon teljes privatizációja. Ez az ügy, úgy érzem, jól mutatja, hogy egy döntésnél jogi csűrés-csavarással hogyan lehet elérni a szakmai érdekek és az ÁPV Rt. anyagi érdekei háttérbe szorítását.
Kérdezem, tisztelt miniszter úr, kíván-e tenni valamit a kérdés rendezésére?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem