DR. MAGYAR BÁLINT

Teljes szövegű keresés

DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Somogyi Győző a "Magyar hősök arcképcsarnoka" kiállítás tervével még a nyáron fordult a Millecentenáriumi Emlékbizottsághoz, illetve a minisztériumhoz közvetve, hogy ezt a kiállítását támogassuk. A minisztérium nem közvetlenül a művész urat kívánta támogatni, hanem egy olyan feltételt szabott az emlékbizottság, hogy ha talál egy kiállító szervezetet, kiállító intézményt, amely a kiállítást biztosítja, akkor a kiállító intézmény a támogatást megkapja. 500 ezer forinttal járult hozzá az emlékbizottságon keresztül a minisztérium a kiállítás megrendezésének a lehetőségéhez. A művész úr jelentkezett a Néprajzi Múzeumon keresztül, illetve maga a Néprajzi Múzeum, hogy ezt a kiállítást megrendezi, a megrendezését elvállalja.
Ezek után, már a megnyitó után értesültem jómagam is arról, hogy nyolc képet kiemeltek ebből a kiállításból. Én ezt az eljárást nem tartom elfogadhatónak, mint ahogy ezt két levélben is jeleztem is egyébként Hoffer igazgató úrnak, múzeumigazgató úrnak, aki kvázi eligazításért fordult hozzám, hogy amennyiben nem értek egyet ezzel a dologgal, akkor közöljem az utasításaimat.
Nem voltam hajlandó utasítást adni egy önálló intézmény számára. Jeleztem Hoffer igazgató úrnak, hogy elfogadhatatlannak tartom az eljárását, elfogadhatatlannak tartom, hogy egy megrendezett, megbeszélt kiállításból kiemelnek képeket. Ugyanakkor ez magának a múzeumnak, illetve az adott művésznek a saját ügye. Hasonló jellegű esemény lenne elképzelhető, mondjuk, ha egy színházban egy magyar szerző művéből egy rendező kihúzna három sort, három mondatot anélkül, hogy a szerző a hozzájárulását adná, adja ehhez. Akkor sem lépnék föl, mondjuk, a színház igazgatójával szemben, és nem kötelezhetném arra, hogy a három sort visszaállítsa, bármennyire is az a véleményem, hogy ez valóban egy inkorrekt eljárás, nem megfelelő eljárás. Hiszen a múzeum igazgatójának lehetősége lett volna előre tisztázni, hogy milyen jellegű kiállítást rendez, dönthetett volna arról, hogy bemutatja-e ezeket a képeket vagy nem mutatja be, és ebben az esetben a művész úr találhatott volna adott esetben egy másik kiállítóhelyiséget, egy másik intézményt a műveinek a kiállítására.
Én sem előzetesen, sem (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) utólagosan cenzúrázni magam sem akarom sem kiállítások, sem intézményigazgatóknak a tevékenységét. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
(13.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem