POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási bizottság - mint azt az előbb a többségi véleményt tolmácsoló képviselő úr társunktól hallhatták -, vitatkozott és valóban nem a hagyományos kormánypárti-ellenzéki metszet volt a vita alapja.
A kisebbségi álláspontot én négy, négy és fél pontban tudom összefoglalni. A fél pont az azért tekinthető nem teljes értékűnek, mert egy ügyrendi természetű kérdésről van szó, de fontosnak tartottuk ott a bizottsági ülésen is elmondani, és itt is fontosnak tartom közvetíteni, hogy amennyiben a parlament komolyan veszi önmaga tevékenységét, amennyiben a bizottságok fontosnak tartják azt, amit csinálnak, akkor nem fogadhatja el azt az eljárást, amit ebben az évben a kormány a költségvetés benyújtásával kapcsolatban kialakított.
Nem véletlen az, hogy törvények szabályozzák a költségvetés benyújtásának határidejét, és ilyen szempontból formálisnak tekinthető az, hogy a Pénzügyminisztérium a kormány nevében hat darab példányt eljuttat a törvényben szabott határidőig a házelnök úrnak, aki a frakcióvezetőknek kiosztja. Ez nem tekinthető a költségvetés szabályos, törvényben szereplő benyújtásának.
Lehet ezen hosszan vitatkozni, hogy formailag, de jure megfelel-e vagy sem, de egy biztos, hogy ezt szóvá kell tegyük, hogyha nem tekintjük puszta játéknak azt, ami a bizottságokban folyik.
Az mindenképpen megállja a helyét, az a panasz vagy felszólamlás mindenképpen megállja a helyét, hogy nem lehet csak az első kötetet benyújtani a határidőre, hanem ahhoz, hogy a képviselők abban a helyzetben legyenek, hogy magát a költségvetést tanulmányozhassák, az egész költségvetést, a fejezeti indoklásokkal, számokkal együtt a birtokukba kell adni a törvényben jelzett határidőig.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem teljesült, nem történt meg. Ezt nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypártok képviselői is sérelmesnek tartották, mi olyan sérelmesnek, hogy azt javasoltuk halasszuk el a bizottság vitáját. Ez is egy szempont volt azok közül, amelyik amellett volt, hogy nem fogadható el ilyen formában általános vitára benyújtott javaslat.
(17.00)
Ehhez az ügyrendi természetű megjegyzéshez tartozik az a pont is, hogy most már a hatodik vagy a hetedik költségvetést vitatja oly formában a parlament, hogy a költségvetések nem mutatnak semmilyen kontinuitást. Nem összehasonlíthatóak a táblázatok, nem összehasonlíthatóak az egyik évtől a másik évig tartó adatok. Nincs a képviselők nagy része abban a helyzetben, hogy egy egységes standardizált szerkezet alapján összevesse a változásokat. Nagyon kiszolgáltatott a képviselők nagy része ilyen értelemben a Pénzügyminisztérium szakértői gárdájának, az ő véleményüknek, és igen jelentős, sokszor a képviselők erejét meghaladó munkára lenne szükség, hogy két, egymáshoz nem illeszthető adatsoron alapuló táblázatot összehasonlítson, összevessen.
Ez lett volna előjáróban a megjegyzésem.
A bizottság kisebbségi véleménye négy pontban foglalható össze. Csak azt a négy pontot emelem ki, ami nem egyezik a többségivel, nem tartom értelmét megismételni képviselőtársam szavait ott, ahol egyetértünk.
A négy pont közül az első a közalkalmazottak és ezen belül az oktatásban dolgozók bérezésére vonatkozik. A második a közoktatás finanszírozásának garanciája, a harmadik a felsőoktatás finanszírozásának sajátos hangsúlyeltolódása, a negyedik pedig a tudománypolitika, illetve a tudományfinanszírozás változása.
Kezdjük az elsővel! A közalkalmazottak és ezen belül az oktatási területen dolgozók bérezése régóta vita és kritika tárgya. Sajnos az elmúlt hét évben egyetlenegy esztendő volt csak, amikor a reálértékű monoton csökkenést meg tudta állítani az épp aktuális kormány - ez '93-ban következett be a közalkalmazotti bérrendszer bevezetésekor, amikor nem nagymértékű, 7 százalékos reálbér-növekedés volt. Azóta, és azt megelőzően is csak "csökkenést tudhat magáénak" - idézőjelbe téve ezeket a szavakat - ez a szféra. Így történt ez sajnos ebben az évben is, noha a kormány ígérete és aláírt megállapodása úgy szólt, hogy reálértékben csak egy-két százalékkal csökkennek ebben a szférában a bérek, azt látjuk, hogy ezt az ígéretet, a sokat emlegetett 19,5 százalékos ígéretet nem sikerült teljesíteni.
Nyilván két ok miatt. Az egyik: a tervezett infláció jóval magasabb, láthatóan magasabb annál, mint amit a kormány tervezett, nem 19-20 százalék, nem 21 százalék, hanem 23-24 százalék.
A másik ok pedig az, hogy az, amit eddig a közalkalmazottak béremelésként realizálhattak, kézbe vehettek, az nem haladja meg a 14 százalékot. Ily módon kétséges a jövő évre vonatkozó elképzelés is, ahol a kormány ígérete szerint nem csökkennek reálértékben majd a bérek. A 18 százalékkal számolt infláció itt is eléggé feszítettnek tűnik, hiszen például a Gazdaságkutató szerint reálisabb lenne 23-24 százalékkal számolni. Ez az intézet nem vádolható ellenzéki elfogultsággal talán.
A 18 százaléknak sem felel meg természetesen a béremelési javaslat, hiszen ebből a kormány 1 százalékot az adótábla kedvezőnek remélt hatásával tud le, így 17 százalékos bérnövekményre tesz ígéretet. Azonban ennek a fedezetét nem találjuk a költségvetés számai között, összesen 11-11,5 százalékra találunk fedezetet, a többire a Pénzügyminisztérium ott megjelent képviselője szerint az idei béremelés kedvező, áthúzódó hatása nyújt majd garanciát, illetve az önkormányzatok saját forrásaik felszabadításával pótolhatják ki a hiányzó összegeket.
Ezek alapján azt kell hogy mondjuk, hogy az, amit ma látunk, az a tervezhető inflációnak alig 50 százalékát elérő béremelésre nyújt fedezetet, és ez semmiképpen sem fogadható el: egy 10 százalékos, előre tervezett reálbércsökkenés ebben a szférában.
A második megjegyzés, amiért vitattuk, és amiért nem tudtuk elfogadni az önök által beterjesztett javaslatot, az a közoktatás finanszírozásának a rendszere. Nem jó természetesen, ha a kormány, vagy annak képviselői nem reális megállapodásokat írnak alá, vagy ha aláírták azokat, nem tartják a szavukat. De ez nem is olyan nagy baj, ezt majd a választók elintézik, ez a politikai felelősség kategóriája. Az azonban már jóval nagyobb baj, ha a törvény, aminek ez lenne a dolga, nem nyújt semmilyen garanciát, hogy kivédje az ilyesfajta bizonytalanságot - és jelenleg ebben a helyzetben vagyunk. Sem az idén elfogadott közoktatási törvény nem nyújt ilyen garanciát, sem pedig a közalkalmazotti törvény. A közalkalmazotti törvény szemben a jogalkotó szándékával, a '93-as elképzeléssel, ma már egy évről évre változtatandó táblázatot tartalmaz. Ez az önök által beterjesztett törvény is egy ilyen új táblát tartalmaz, aminek a hatása, ha alaposan megnézzük, sajnos nem más, mint az, amit képviselőtársam is említett, hogy egy vagy két évvel ezelőtt vagy magas végzettségük, vagy pedig jó munkavégzésük alapján kiemelt bérezéssel jutalmazott munkavállalókat sújtja. Ez körülbelül 30-35 ezer embert jelent ebben a szférában, akiknél a következő évben vagy az azt követő évben is béremeléssel nem számolhatnak, ahogy ezt a szakzsargon mondja: "lebegtetik" vagy "parkoltatják" a bérüket. Tehát nem arról van szó, hogy egy alacsonyabban díjazott, de kiszámítható és tervezhető előmenetelt jelent a közalkalmazotti státus, hanem nem jelent semmilyen garanciát, évről évre változtatható, sőt visszavonható béremelésekkel van dolgunk.
Nem jelent garanciát az idén elfogadott közoktatási törvénynek az a sokat idézett passzusa sem, hogy úgy kell megállapítani a jövőben a közoktatási normatívákat, hogy az nem lehet kevesebb, mint az azt két évvel megelőző teljes bekerülési összeg 80 százaléka. Nem jelenthet sajnos garanciát, mert azt látjuk, hogy mindaddig, amíg nem az önkormányzati források egészéről vitatkozunk, az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények esetében a normatívaemelés sajnos szép és mutatós eredményt jelenthet, illetve átcsoportosítást az önkormányzatok között az intézményeket fenntartó önkormányzatok javára, de stabil és kiszámítható garanciát bizony nem.
Hiszen a miniszterelnök vagy a művelődési miniszter által is történelminek, sosem látott mértékűnek nevezett normatívaemelés időszakában - amikor valóban 35 százalékkal emelték '96-ban a normatívákat, - kellett hogy elkönyvelje a közoktatás az egyik legnagyobb intézmény-bezárási hullámot. Több száz óvodát és iskolát zártak be, vontak össze, illetve döntöttek lassú elsorvasztásukról, felmenő rendszerben történő kihalasztásukról az önkormányzatok ebben az évben. Félő, hogy ez nem áll meg, nem állítja meg ezt a 20 százalékos normatíva-emelkedés sem, mert azt látjuk, hogy az összes önkormányzati forrás nem növekedett 20 százalékkal, csak 11,2 százalékkal. Azaz az inflációt messze el nem érő mértékű növekedésről van itt szó reálértékben, tehát ki kell hogy mondjuk, hogy a közoktatási intézmények finanszírozására szolgáló források reálértékben szűkültek, nem pedig növekedtek.
A harmadik ok, ami miatt a kisebbségi véleményt ki kell itt fejtsük, hogy nem értünk egyet ezzel a költségvetéssel, az a felsőoktatás finanszírozása. Noha valóban látványos, 20 milliárdos növekedést könyvelhet el ez a szféra a következő évben, mégis aggályosnak kell mondjuk azt, hogy ezen belül mérhetetlenül magas a központi fejezeti kezelési összegek aránya, és alig növekszik csak az intézményekhez eljuttatott összegek mértéke, vagy az összegek nem növekszenek. Márpedig a tapasztalatunk az, hogy a felsőoktatásban leghatékonyabban akkor hasznosulnak az ide fordított források, ha minél közelebb vannak a felhasználóhoz, minél közelebb vannak magukhoz az intézményekhez.
Az autonómia, a fennen hirdetett autonómia jegyében ez a '97-es költségvetés sosem látott mértékben centralizálja a fejlesztésre szánt pénzeket. A dologi költségeket, az egyetemek, főiskolák működését szolgáló költségeket 10,8 százalékban tervezi növelni ez a költségvetés, miközben ismerjük az infláció mértékét - egy; miközben ismerjük a felhalmozott adósságok mértékét - kettő; miközben ismerjük azt a tényt, hogy az alaptevékenységekre is kiterjeszti az 5 százalékos visszafizetési kötelezettséget ez a javaslat - ez a harmadik; miközben tudjuk, tisztában vagyunk vele, hogy a honoráriumoknak a tb-járulékoltatás alá való bevonása milyen mértékben csökkenti az itt kifizetett források reálértékét.
A negyedik pont a tudomány finanszírozása. Miközben a kisebbségi véleményt valló képviselők is elismerik, hogy a kutatási előirányzat megjelenése a felsőoktatásban fontos előre lépés az eddigi néhány millióval szemben, itt majdnem másfél milliárd forint áll a rendelkezésre a felsőoktatásban folyó kutatás finanszírozására: 1,6 milliárd, ezzel szemben azt kell hogy mondjuk, hogy az egész fejlesztésre és kutatásra fordított összegek messze alatta maradnak az Európában szokásos aránynak, de a Magyarországon szükséges mértéknek is.
(17.10)
Ez ma nem több, mint a bruttó hazai termék 0,7 százaléka, miközben még '91-ben is, amikor még nem volt egy kiugróan jó pénzügyi év, de '91-ben is ez meghaladta az 1,2 százalékot. Tehát magasabb volt, reálértékben jóval magasabb volt, mint a mai.
Azok a látványosnak hirdetett emelések, amiket az OTKA, az Akadémia esetében, a költségvetésben láttunk, sajnos azt mutatják, hogy nem több az OTKA számára átcsoportosított összegek, mint visszaadja a költségvetés azt, amit a tavalyi évben elvont tőle.
Ezzel szemben a kisebbségi véleményt valló képviselők javaslata az, hogy hosszú távon elengedhetetlen a kutatásra és a fejlesztésre a bruttó hazai termék 1,5 százalékának a fordítása, ezt első lépésben 1 százalékos mértékben megvalósíthatónak tartjuk a következő évtől, de hosszú távon ennek a mutatónak mindenképpen az Európában szokásos 1,5 és 2 százalékos mértéket kell elérnie. Hangsúlyozom még egyszer, nem abszolút értékekről van itt szó, hanem az ország teherbíró képességéhez képest mért arányról.
Nos, ez a négy szempont az, ami miatt a kisebbségi véleményt meg kellett formálnunk, ami miatt nem tartottuk alkalmasnak a költségvetést az általános vitára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők részéről.)
