DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes jelentés 46. és 60. pontjában találják meg azt a módosító javaslatot, amelyet most megindokolni szeretnék. Két pontban gyakorlatilag egy szorosan összetartozó javaslatról van szó.
A most, itt szóba került kedvezmény témájához kapcsolódik javaslatom, nevezetesen a személyi és családi kedvezmények körét egy újabb fogalommal és egy újabb kedvezménylehetőséggel kívánom és javaslom kiegészíteni, amit állagmegóváshoz kapcsolódó kedvezménynek nevezek.
Hogy miről van szó pontosan, azt a 60-as szám alatti javaslatban ismerhetik meg. Nevezetesen arról, hogy a mostani törvényjavaslat 26. §-a által módosítani javasolt eredeti szja-törvény, eredeti jövedelemadóról szóló törvény 40. §-a új kedvezménnyel egészüljön ki, (6)-(7) bekezdésben foglalt szöveggel.
A két bekezdés közül az egyiket felolvasnám, mert abból a lényeg megismerhető, a másikra csak röviden utalnék: "Az összevont adóalap adóját csökkenti a lakóépület-tulajdonnal rendelkező magánszemélynél, az adóévben a magánszemély által a lakóépület rendeltetésszerű használatát akadályozó hibák kijavítására és a lakóépület tatarozására fordított összeg. Ennek mértéke a lakóépületben lévő lakószobák számát alapul véve, lakószobánkénti évi százezer forintig terjedhet."
A (7) bekezdés ezt a fő szabályt értelmeztetni és adaptálni javasolja a tulajdoni hányadokra, az önállóan telekkönyvezett lakástulajdonra, tehát az öröklakásokra, illetőleg a helyiségekre, helyiséghányadokra is.
A módosító javaslat előterjesztésénél az a szempont vezetett és az a megfontolás vezetett, hogy az ország lakásállománya globálisan, különösen a bérházak lakásállománya és maguk a bérházak állapota igen rossz helyzetben van.
(18.30)
Ez a kedvezmény érintené elsősorban azoknak a körét, akik az 1993-ban meghozott lakástörvény alapján az önkormányzati lakások megvásárlására kvázi alanyi jogon vételi jogi lehetőséget kaptak és éltek, mert az elmúlt időszakban igen nagy számban került sor e törvényhely alapján lakástulajdon megszerzésére.
De érinti ez a javaslat az egyéb lakástulajdonosok körét is, és itt elsősorban e második csoportként megemlítettek körében külön említést érdemelnek azok a háztulajdonosok, akik még mindig nem tudtak megszabadulni az őket méltánytalanul terhelő kényszerbérletektől. És hozzáteszem, aki figyeli a lakáshelyzet állapotát, várhatóan a közeljövőben sem fognak tudni ettől hamar megszabadulni, jóllehet - csak zárójelben teszem hozzá - a törvény úgy rendelkezne, hogy ez év december 31-ig az önkormányzatok kötelesek lennének az elhelyezést minden tekintetben - tehát a kényszerbérletek megszüntetésével - a kényszerbérlők elhelyezését megoldani, és ezzel ezt a problémát rendezni.
Utaltam a lakások általában vett rossz állapotára, és emlékeztetőül egy adatot hadd mondjak. 1993-ban, amikor reflektorfénybe került a lakástörvény kapcsán az egész lakáshelyzet és az ország lakásviszonyainak az állapota, akkor mintegy számszakilag - akkori értékben, tehát '93-as, úgymond inflálódott értékben - 400 milliárd forintra becsültük a lakásokra történt szükséges, de elmaradt ráfordítások mértékét. Vagyis azt, hogy 1952., a lakások államosítása és a lakástulajdonok államosítása vagy a bérházak államosítása óta, 1952. óta a közgazdászok megítélése szerint '93-as értékben legalább 400 milliárd forintot kellett volna az épületek állagára ráfordítani, ami elmaradt.
És ez terheli, terhelte és terheli ma is részben az államot, de elsősorban az önkormányzatokat, ez terheli azokat a tulajdonosokat, akik ezeknek a lakásoknak a tulajdonjogát megszerezték. És hogy milyen súlyú kérdésekről van szó, azt hiszem, hogy a hangulat indokolatlan felpörgetésének a vádja nélkül is utalhatok nagyon szomorú eseményekre: házak összedőlésére - most már sajnos nem lehet egyetlenegy esetről beszélni. És ez akkor is figyelmeztető jel, hogyha a konkrét esetekben tudjuk vagy feltételezhető, hogy hát olyan speciális körülmények is hatottak közre, amik kiváltottak tragédiákat.
De hát nem kell bevárni a tragédiák bekövetkezését, elég körülnézni a bérházak frontján, körbejárni a várost, és szembesülni azzal a helyzettel, azzal a csődtömeggel, ami e tekintetben szemünkbe ötlik és figyelmünket fel kell hogy keltse. Nyilvánvaló az, hogy akkor, amikor a lakástulajdonok elidegenítésével kapcsolatosan, egyszersmind az önkormányzat és az állam mentesült a terhek alól, ezeknek a terheknek a viselése alól, amit ez az állapot önmagában jelent, ez nem eredményezheti azt, és nem is eredményezhette azt, hogy ennek a kérdésnek a rendezését egészében, minden további gondoskodás nélkül áthárítsuk az új tulajdonosokra.
Már akkor is hangoztattuk, hogy meg kell teremteni a lakások rendbehozatalának finanszírozási rendszerét és egy megfelelő hitelrendszert, mely irányában történtek kétségtelen kísérletek, de messze vagyunk még attól, hogy ezen a területen a kérdés megoldottságáról, rendezettségéről beszélhessünk.
Mindezeknek a tükrében azt hiszem, hogy talán világosabban értelmezhető módosító javaslatom szándéka és talán egyértelmű. Nem oldja meg a kérdést, de egy megközelítési oldalról jelentős segítséget jelentene az, és igenis szükségesnek és indokoltnak látszik az, hogyha a tulajdonos a saját maga erőfeszítéséből ráfordít ezekre az ingatlanokra, mégpedig nem akármilyen ráfordításról beszélek, hanem még egyszer idézem a módosító javaslatot: a rendeltetésszerű használatot akadályozó hibák elhárításáról, illetve az épületek tatarozásáról, akkor messzemenően indokolt nemzetgazdasági, össztársadalmi szempontból, hogy ezek a ráfordítások, legalábbis bizonyos határig, az adó összegéből levonhatók legyenek.
Én úgy gondolom, hogyha ma ez csökkenti a bevételt, holnap megtakarítást jelent az államnak, megtakarítást jelent az állam mögött álló össztársadalomnak. Hiszen egy biztos: ezt a lakásállományt és a benne lakó tulajdonosok széles rétegét nem hagyhatjuk magukra. Tehát, ha a helyzet nem oldódik meg, ha a helyzet megoldását nem segítjük elő, akkor az csődtömegként: igenis megoldandó feladatként ott marad az állam terhén, és később sokkal komolyabb árat kell - még a jelenleginél is sokkal komolyabb árat kell fizetni ahhoz, hogy az ebből jelentkező súlyos komplikációkat, bonyodalmakat elhárítsuk.
Én azt hiszem, hogy már most is össztársadalmi problémáról lehet beszélni, sőt - nem akarok ilyen visszafogottan fogalmazni -, nagyon jól tudjuk, és tudnunk kell, hogy ez igenis égető össztársadalmi probléma már jelenleg is, és igenis elő kell segítenünk azt, hogy ennek a kérdésnek a megoldásához az adópolitika területén is megtaláljuk a maga kisegítő, hangsúlyozom: egészében persze nem megoldó, de kisegítő eszközeit. Ezek a felújítások, ezek a tatarozások, amit itt támogatni kívánunk, amire a javaslatomban kedvezmény igénybevételét javasoljuk, ezek olyan előrelátó összgazdasági, nemzetgazdasági szempontból értékmegóvó, kvázi értékteremtő beruházások, amik - még egyszer mondom - nagyon súlyos problémák orvoslását segíthetik elő; illetőleg ezeknek a gondoknak a nem megfelelő kezelése, szem elől tévesztése nagyon súlyos, a jelenleginél még sokkalta súlyosabb terheket és következményeket róhatnak az állam és az egész társadalom vállára.
. Ami a másik kört illeti, a háztulajdonosok körét - és e körből külön említem a kényszerbérbeadók körét -, nyilván ami igaz nagyobb tételekben a bérházak helyzetére és az abban lévő lakásokra, az megfelelően igaz mindenfajta lakástulajdonra. Tudomásul kell vennünk és szembe kell néznünk vele: a lakásprobléma Magyarországon krónikus probléma. Ennek a megoldását minden szektorban, minden területen - nemcsak a nagy bérházak, de a kis családi házak területén is lehetőség szerint támogatnunk kell és elő kell segítenünk. És ezért a javaslat, aminek... a gondolatnak az elsődleges megfoganását a bérházak gondjai idézték elő, ez a javaslat adaptálva ugyanúgy indokolt, hogy alkalmaztassék egyéb háztulajdonokra is. És még egyszer mondom: itt külön területet képeznek a kényszerbérbeadók, akik évtizedek óta méltánytalanul viselik annak terheit, hogy saját tulajdonukat képező lakásaikat, háztulajdonukat nem tudják lakni. Ugyanakkor - azt most hozzáteszem - nyilván nem is jutnak megfelelő, még egy emelt, még a lakbérek emelése mellett sem jutnak olyan megfelelő bevételhez, amely mellett ezeket a karbantartási tevékenységeket meg tudják tenni. Tehát méltánytalan az, hogy egy ilyen helyzetben, ahol lehet, ne segítsünk rajtuk. És ezért e tekintetben is én messzemenően és e körülményre tekintettel is messzemenően indokoltnak tartom ennek a kedvezménynek az alkalmazását.
(18.40)
Hozzátéve egyébként, hogy más aspektusban még az is megfontolható lehetne - illetőleg véleményem szerint indokolt -, hogy például a lakások bérbeadásából hasznosítható bevételeket egyáltalán kivegyük a jövedelemadózás alá eső fogalmi körből, azaz mentesítsük az adózás alól. Hogy most ilyen irányban nem tudtam javaslatot előterjeszteni, ennek házszabályi és eljárási okai voltak, mert a személyi jövedelemadó módosítására előterjesztett kormányjavaslat irányai megkötik a Ház tagjainak és a képviselőknek a kezét. Tehát ilyen irányú módosító javaslatot ebben az eljárásban, ebben a körben előterjeszteni nem lehetett.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Kérem, hogy a javaslatot súlyánál fogva mérlegeljék. Szkeptikus vagyok, mert előttem van a bizottságok álláspontját tükröző jelentés. A javaslatot egyik bizottság sem támogatta, és nem kapta meg az egyharmad támogatottságot sem. Tehát ha ezt az álláspontját tartja a tisztelt Ház, akkor nyilvánvalóan ezekből a javaslatokból nem lesz törvény és nem lesz eredmény. Én mégis kérem, gondoljuk ismét végig, mert azt hiszem, hogy nagyon fontos és igenis komoly figyelmet igénylő problémáról s probléma megoldásának elősegítéséről van szó.
Köszönöm szíves figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem