FRANCZ REZSŐ

Teljes szövegű keresés

FRANCZ REZSŐ
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagyon látványos volt Pusztai Erzsébet képviselő asszony előadása, és nem is vagyok benne biztos, Kertész képviselőtársam, hogy ez nekünk szólt. Nem nézhet ennyire "pupák"-nak bennünket, nem nekünk szánta. Ezt el akarja adni, és úgy is hangzott, a maga kis apró, ügyes - meg kell mondani, tényleg ügyes - fogásaival együtt.
Ugyanis hogyha tényleg azokat sajnálja mind, akikre én gondolok, tehát azt a szegényebb réteget, akkor a jelenleg bent lévő módosító javaslatokkal együtt, tehát valahol olyan 240 ezer forintig egyébként is egy alkalmazott munkavállaló adómentes lesz. Egy személyről van szó.
Következésképpen hát, figyelembe véve a Kertész úr által is elmondottakat, nem nagyon van módja egyébként további előnyöket élvezni.
Na már most, az adókedvezmény micsoda? Hát nem beszedett adó, tehát egy költségvetésből tett kedvezmény annak, aki legalább annál többet keres, azaz igénybe tudja venni. Tehát a családi pótlék rendszere a rászorultság fokán - mert, sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben -, hogy mindenkinek lehetne alanyi jogon adni, és megjegyzem, hogy a 19 500 forint egy főre jutó jövedelem, ugye, nézőpont kérdése, de - sajnos - nagyon sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt maguknak tudhassák.
Tehát ugye, az azt jelenti, hogy egy négytagú család esetében, ez most, nem túlzok, 78 ezer forint körül van havonta. Na már most, az alkotmány és az Alkotmánybíróság is ennél fogva a jövedelemarányos adóterhelést szem előtt tartja, ilyenképpen az állampolgárok között különbséget tenni az adóterhelhetőség végett az alkotmányból következik. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) És ezt nekünk is figyelembe kell venni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem