GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Egyetlenegy dologra szeretnék reagálni Csépe Béla hozzászólásából, aki attól a szándéktól vezéreltetve, hogy az adóterhelés kedvezőbben érintse az alacsonyabb jövedelmű rétegeket, az adójóváírás mértékének az emelésére tesz javaslatot. Szeretném arra figyelmeztetni a Házat és a közvéleményt is, hogy ennek bizonyos korlátai vannak akkor, amikor a minimális adókulcs 20 százalék, és a kormány eredeti javaslatában 18 százalékos adójóváírásra tesz javaslatot. Minden olyan javasolt mérték, ami a 20 százalékot meghaladja, és Csépe Béláék javaslata, mind a 22, mind a 25 százalékos olyan, az fogalmilag kizárt egy adójóváírás keretén belül, hiszen 20 százalékos adóból nem lehet 25 százalékot jóváírni. Akkor itt valami más dologról van már szó.
Tehát az adójóváírás rendszerén belül ilyen javaslat nem érvényesíthető. Ez azt jelenti, hogy 100 forintból 20 forintot valaki adózna, de nem adózik, illetve 20 százalék az alsó kulcs, de nem adózik, mert 25 százalékos vagy 20-nál magasabb százalékos adójóváírás illeti meg. Elvileg olyan rendszert javasol, ahol adó-visszatérítést kap valaki, nem pedig adót fizet, tehát negatív adóra tesz javaslatot. Ha pedig ez a javaslat tényleges tartalma, hogy negatív adó legyen bizonyos jövedelmi kategóriákban, egyszerűen nulla vagy adómentesség, azt mondom, hogy akkor azt más formában kellene megfogalmazni. Az adójóváírás rendszerén belül a dolog logikailag kizárt, hogy ez megvalósítható legyen. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem