KERTÉSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném alátámasztani a Béki Gabriella által elmondottakat azzal az egyszerű adattal, hogy egy háromgyermekes családnál, egykeresős családnál 400 ezer forint jövedelemhatár alatt nem termelődik annyi személyi jövedelemadó, amely igénybevételével ezt az ominózus ezer forintos kategóriát elérnénk.
Hogyha ehhez még a főállású anyaság után járó ezer forintot is hozzáadjuk, értelemszerűen ennyivel nő a tét. Márpedig ez a 400 ezer forintos jövedelem egyáltalában nem ritka ebben az országban. Ahol én képviselő vagyok, ott - sajnálatos módon - a KSH legfrissebb adatai szerint is az elsők körében egyetlenegy ágazatban sem haladta meg a fizikai átlagkereset ezt a jövedelemkategóriát.
Tehát gyakorlatilag ennek az igazán rászoruló rétegnek a számára, amelyik pedig dolgozik, munkája van, nem tehet arról, hogy olyan térségben dolgozik, amely, sajnálatos módon, a munkanélküliség magas aránya miatt a munka leértékelődéséhez is vezethet, nem tehet arról, hogy saját munkájával nem tudnak kitermelni annyi jövedelemadót, hogy a gyermeke után járó adókedvezményt igénybe vehesse. Ez az egyik dolog.
A másik dolog pedig, hogy ennek a problémakörnek van egy pejoratív és nagyon kellemetlen íze is. Nehéz kerülgetni a forró kását. Én úgy gondolom, hogy minden állampolgárnak joga van arra, hogy a gyermekei neveléséhez a szükséges támogatást igénybe vehesse. (Közbeszólás: Családi pótlék.) Annak is, akinek kicsit barnább a bőre, annak is, akinek kicsit fehérebb a bőre. (Közbeszólás: A családi pótlékra.)
Pontosan ez a dolognak a lényege, hogy a családipótlék-rendszeren keresztül kell a gyermektartás kedvezményeit átadni, nem pedig a személyi jövedelemadó rendszeren keresztül. Ezért a magam részéről is tudom támogatni. A két rendszert nem kezelni, nem lehet különválasztani, nem lehet azt mondani, hogy is-is, mert az teljességgel kezelhetetlenné teszi költségvetési oldalról a dolgot.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem