MIKLÓS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen Pusztai Erzsébet képviselő asszony arról beszél, amiről akar, én pusztán arra bátorkodtam a figyelmét felhívni, hogy ez kevésbé hatásos, mint az általános vita, mert kisebb a nézettsége.
(19.30)
De egyébként nyugodtan még 30 percig beszélhet, tehát semmi szín alatt nem kívántam a szemére vetni azt, hogy ő ne szólaljon itt meg. Ahogy gondolja. De ez esetben viszont kénytelen vagyok azt is elmondani, hogy az az állítása pedig nem igaz, amikor azt mondja, hogy a családi pótlékkal élő rendszer az nem mást jelent, minthogy a szegények kapnak, az adófizető állampolgárok meg nem kapnak, hiszen ezzel az állításával azt cáfolja meg, amit a hozzászólásának az elején mondott, hogy Győr-Sopron megyében 99 százaléka az adófizető állampolgároknak továbbra is kap családi pótlékot.
Valamelyik nem igaz. De pusztán nem akartam ilyen részleteibe belemenni a hozzászólásának. Természetesen a képviselő asszonynak joga, hogy azt és olyan terjedelemben beszél a Házban, ahogy ő ezt jónak látja, úgyhogy köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem