DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lenyűgözött Sarkadiné dr. Lukovics Éva hozzászólása, és ő teljesen áttekintette a törvénynek sok-sok visszásságát.
(21.40)
Én csak egy mozzanatot szeretnék a törvényjavaslattal kapcsolatban kiemelni. A társadalombiztosítási járulék kiterjesztése egészségügyi hozzájárulás fedőnévvel a szerzői tiszteletdíjakra hátrányosan érinti az alkotó értelmiség, művészek, írók igen széles rétegét.
Ezen belül különösen súlyos többletterhet ró azokra, akik a kutatás-fejlesztés, a tudomány vagy a szellemi-művészi, írói munkapálya kezdő, illetve középmezőnyében helyezkednek el. A honoráriumok megadóztatása a szellemi alkotómunka az értelmiség egész körében jövedelemcsökkenést okoz, így az életpálya csúcsára feljutott rétegnél is - gondolok akadémikusokra, egyetemi tanárokra, befutott írókra és így tovább. Ismerve az egyetemi oktatók, vezető kutatók - és tovább sorolhatnám - méltatlanul alacsony fizetését, nem mondható, hogy őket nem érinti érzékenyen ez a jövedelemcsökkenés. De sokkal súlyosabb terhet ró ez az újabb adóteher azokra, akik még nincsenek a csúcson, de előrébb törekszenek a kutatói, a tudományos, irodalmi, költői alkotói pályán.
A továbbiakban elsősorban a tudományos, felsőoktatási pályákkal fogok foglalkozni, de felhívom a figyelmet, hogy mutatis mutandis érvényesek mondandóim az irodalmi, költői, egyéb művészeti publikációkra is. A publikáció a tudományos és különösen a felsőoktatási pálya - hogy úgy mondjam - minimumkövetelménye. A szakma a publikációkon keresztül méri fel a területén működők képességét, szaktudását, fejlődését, a közlemények tartalmának újszerűségén, megállapításai helyességén keresztül.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a szak-, illetve tudományos folyóiratok által fizetett honoráriumok szinte jelképesek, gyakran arra is alig elegendők, hogy a szerző kifizesse a gépírónőt. A szerzői tiszteletdíjak járulékkötelezetté válása ezeknek a honoráriumoknak az összegét tovább csökkenti, tovább folytatódik nemcsak a kutatói, a tudományos munka, hanem eredményeinek leértékelése.
A szakmai publikáció, különösen a fiatal, kezdő kutatók és a tudományos élvonal felé törekvő középmezőny számára válik még nehezebbé, anyagilag még kevésbé "kifizetődővé", esetleg éppen ráfizetésessé válik. Ezzel a törvényjavaslat ebben a körben is ugyanazt a negatív diszkriminációt eredményezi, mint a fizikai munka legalacsonyabb bérkategóriáiban, amire korábbi felszólalásomban igyekeztem rámutatni.
Ráadásul azt a kört sújtja érzékenyebben, amelynek számára ez a tudományos publikáció a szakmai fejlődés, előrehaladás előfeltétele. Ezért én ezt a törvényjavaslatot, és ebben főképp a szellemi munkának, a honoráriumoknak ezt a megadóztatását teljesen szakmaellenesnek és tulajdonképpen egy bizonyos mértékig az alkotó értelmiség ellen irányuló újabb adóteher-kihelyezésnek is tekintem.
A fiatal kutatók, de akár a középmezőny számára is a publikáció nélkülözhetetlen. Mint ismeretes ugyanis, a szakmai publikációk, az ezekből megállapítható hivatkozások, idézések száma a tudományos tevékenység kvantifikálásának nemzetközileg is használatos mérőszáma. Következésképp a publikációknak ez a megdrágítása vagy az elért jövedelmek leértékelése rendkívül súlyosan érinti mindazokat, akikre rá fog ez nehezedni.
De még egy általános szempontra is fel kell hívnom a figyelmet. A szakmai cikkek, könyvek nemcsak a szerzői jog tulajdonosának "vagyonát" képezik, hanem épp közzétételük révén tudományos, szakmai közkinccsé is válnak, elnézést a kissé patetikusnak tűnő megfogalmazásért, a nemzet szellemi vagyonát gyarapítják.
A törvényjavaslat végső soron ezt a nemzeti szellemi vagyont dézsmálja meg, középkori fogalmat és szót használva, dézsmának veti alá, adónak. Elnézést kell kérnem a középkortól, mert a szellemi alkotást a középkorban nem sújtották ilyen dézsmával.
Köszönöm a figyelmüket.
