DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 52. §-ának (1) bekezdése értelmében ügyrendi javaslatot kívánok tenni a napirendet érintő ügyben, konkrétan a napirend tárgyalását érintő ügyben. A Független Kisgazdapárt igen nagy súlyt fektet arra, hogy a Ház munkája házszabályszerűen folyjék, és a házszabályszerű tárgyalás kapcsán külön is felhívja a figyelmet a Házszabály 19. § (2) bekezdés e) pontjára, amelynek értelmében az üléseken a tanácskozási rend érdekében a Ház elnöke is bármikor felszólalhat, de ha az ügy érdemében kíván szólni, az elnöki teendőket köteles átadni.
Sajnálatos módon ez a házszabályi rendelkezés sorozatosan megsértésre kerül. Ugyanis a Ház elnöke rendszeresen érdemi kérdésekben nyilvánít álláspontot, amire házszabályi lehetősége nincsen. Elnök úrnak ilyenkor fel kellene állni a helyéről, átadni az elnöklést egy másik pártatlan elnöknek, mondjuk azt, Kóródi Máriának, és ebben az esetben lesétálna a képviselői helyére, és innen tehetné meg indítványát, szólalhatna fel az ügy érdemét illetően.
A mai napon négy alkalommal szólalt fel elnök úr olyan kérdéskörben, ahol az elnök úr véleményt nyilvánított. Hadd tegyem hozzá, szinte minden esetben téves, mondhatnám, dilettáns volt jogilag az ön állásfoglalása. Hadd emlékeztessem arra, hogy így például az MDF és az FKGP között felmerült "szerzői jogi kérdésben" - ezt idézőjelben mondom - elnök úr állást foglalt. Nem tehette volna meg. Elnök úrnak ebben a kérdéskörben csak addig terjed a joga, hogy megengedi a felszólalást, vagy nem engedi meg. De hogy a felszólalások közül érdemben melyik tetszik elnök úrnak, melyik nem tetszik, azt elnök úrnak az elnöki pulpitusról kommentálnia nem lehet.
A másik ilyen kérdéskör a Géczi József képviselőtársunknak bizottsági elnökként történő felszólalása volt, amikor is elnök úr az addig elhangzott, nyilvánvalóan téves jogi álláspont kifejtésére azt mondotta: önnek igaza van.
Önnek nem lett volna joga arra, hogy ezzel kapcsolatban álláspontot nyilvánítson, hanem át kellett volna adnia az elnöklést, lejönni, szót kérni, és akkor kifejthette volna álláspontját.
De hasonlóképpen járt el elnök úr Szekeres Imre felszólalásánál, illetőleg Csiha Judit államtitkárnő felszólalásánál, illetőleg akkor, amikor teljesen tévesen kommentálta az én felszólalásom kapcsán a figyelembe ajánlásnál a név megemlítését, amelyet - teljesen érthetetlen módon - egészen másként értékelt.
És végül ötödikként említhetném azt, hogy elnök úr olyan disztinkciókat alkalmazott a személyes érintettség kapcsán, amely megengedhetetlen. Bár engem személyesen hátrányosan érinthetett volna, de hadd jegyezzem meg, Szabó Iván frakcióvezető úrnak meg kellett volna adnia a felszólalást, amíg Csiha Judit államtitkár asszonynak másodízben már semmiképpen sem adhatta meg a felszólalás jogát.
Ezért én úgy gondolom, hogy elnök úr működése lassan a Ház működésének gátjává válik. Ezért én azt indítványozom, szíveskedjék kiadni az ügyrendi bizottságnak a kérdést állásfoglalás végett, hogy az elnöklőnek van-e joga érdemi véleményt nyilvánítania az elnöki pulpitusról, vagy pedig azt nem teheti meg, mert én úgy gondolom, hogy elnök úr az ilyen magatartásával szétveri a Ház rendjét, (Derültség a bal oldalon.) és nem fog tudni a Ház érdemben működni, ha elnök úr bármikor elveszi a szót, és olyan véleményt fejt ki, amilyet akar.
Én tisztelettel kérem, hogy szíveskedjék a Házszabály álláspontjára helyezkedni, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) és az indítványomnak helyt adni. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
(16.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem