DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Kedves Torgyán Képviselő Úr! Miután megszólított, kénytelen vagyok kiegészítendő az előző felszólalásra adott válaszomat két mondattal pontosítani. Ha olvasták volna azt a jegyzőkönyvet, amit Balsai úr is idézett, akkor rábukkantak volna folytatásként arra a megjegyzésemre is, hogy természetesen az a megbízás arra a szerződésre vonatkozik, amiről itt a válaszokban beszéltem, és ha ezt meghaladó szerepek kerülnek a közgyűlés előtt terítékre, az már szerződésmódosítás. Az ezt követő munkában én már nem vettem részt, hiszen parlamenti képviselő lettem, és az önkormányzati választások idején már mások ülnek a közgyűlésben. Ami pedig a személyemet érintő megjegyzéseket illeti, továbbra is azt tartom fönn, hogy sem ebben az ügyben, sem másban személy szerint olyan megjegyzésekkel érinthető nem vagyok, amilyenekkel itt most a gyanú megfogalmazódott, és nagyon kérem az urakat, hogy az alaptalan vádaskodásoktól tartózkodjanak. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem