DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem kívánok hosszasan ehhez a kérdéshez szólni, csupán annyit, hogy én nem tudom eldönteni a szerzői jogról szóló vitát, ami itt lefolyt a két képviselő között. Nyilvánvalóan megosztoznak majd vele. Én annyit szeretnék mondani, hogy megvizsgáltattam a kérdést magam is, mert nem értettem néhány részletét ennek az ügynek. Annyit szeretnék megerősíteni, hogy a közbeszerzési törvényt nem sértette meg az APEH. Továbbá a tisztességtelen haszonról szóló játékszabályokat sem, amit itt Torgyán képviselő úr említett.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy gondatlanul jártak el az APEH vezetői. Ezzel kapcsolatban megfelelő lépéseket kezdeményeztem. Ezt a sajtóban közzétettem. Közismert, a közvélemény előtt ismert.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem