DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meg kell hogy mondjam, hogy a Fidesz számára, bár örömet okozhatna, hogy hátradőlve figyeli az előző és a mostani kormányzatnak a vitáját az összeférhetetlenség ügyében, azonban mégsem ezt tesszük, mert azt gondolom, hogy egy nagyon fontos kérdésről van szó.
Az a koalíció, amely jelenleg hatalmon volt, hatalmon van - elnézést, egy kicsit előre gondolkodtam. (Nevetés.) Az a koalíció, amely jelenleg hatalmon van, annak idején, a választási kampányban tiszta közéletet ígért, illetve összeférhetetlenséggel kapcsolatban mind a képviselőkre, mind pedig szélesebb értelemben.
Mindezt nem sikerült megvalósítani, szemmel látható, hogy a koalíciónak a pártjai, ezen belül is a nagyobb kormányzó párt volt az, amely a képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatos törvénynek a késleltetésével lényegében két évet elvitt ebből a munkából. Holott a képviselők összeférhetetlenségéről szóló törvény az tulajdonképpen csak a kezdete kellene hogy legyen az egész gazdaságra és a közéletre szóló összeférhetetlenségnek a kialakítására, azt kell hogy mondjam, hogy ez a fontosabb része, hiszen anyagi szempontból ez az, ami igazából jelentősebb.
Éppen ezért azt gondolom, hogy az előző kormányra való mutogatás az ebben az esetben nem megoldás és nem megfelelő módszer, inkább tegyék meg, terjesszék be ezeket a további összeférhetetlenségi törvényeket, illetőleg ne késleltessék tovább a képviselői összeférhetetlenség szabályozását. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem