DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! A Fidesz részéről érdeklődéssel figyeljük azt, hogy adott esetben még a Házszabálynak a módosítására is sor kerülhet annak érdekében, hogy képviselőknek a nevét ne emlegessék ebben a Házban. Én annyiban osztom előttem szóló képviselőtársaimnak a véleményét, hogy valóban van olyan, amikor valakit alaptalanul vádolnak ebben a Házban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem az a módszer, hogy a Házszabályt kell ennek megfelelően módosítani, bár mindenesetre figyelemmel nézném azt a módosítást, amit az elnök úr javasolt. Van ennek egy másik, egészen kiváló módszere. Ez pedig az, hogy nem kell belekeveredni a különböző ügyekbe, és akkor nem emlegetik a nevüket. (Közbeszólás: Óriási!) (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem