DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Szabó Iván felvetett, egy nagyon fontos kérdés az önkormányzatok számára, hogy a támogatott hitelt vagy az áfaigénylést kaphatják meg az önkormányzatok. A jelenlegi szabályozás kizárja, hogy mind a kettőre igényt tartsanak, és ha saját beruházóként vállalják - mondjuk - egy víziközmű-társulásnak a befejezését, akkor nyilvánvalóan az áfa-visszaigénylést veszik igénybe, és a hitelnél nem kaphatnak kedvezményt. Ezt egyébként minden magyar pénzintézet - így az említett intézet is - nagyon szigorú szabályoknak megfelelően kezeli, tehát itt visszaélésre nincs lehetőség.
De az igaz, hogy az érintettek körében ez értetlenséget váltott ki, és ezért van az, hogy a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége - amelynek elnöke dr. Szabó Iván volt pénzügyminiszter - október 7-én levelet írt az OTP-hez, és kérelmezte, hogy ezek után ne így legyen, mint ahogy a törvények és a rendeletek előírják, hanem másképpen.
Én úgy gondolom, hogy ennek a napirend előtti felszólalásnak ez a lényege, egyetlenegy társadalmi szervezet vagy érdekcsoport sem teheti meg azt, hogy fellépjen a törvények és a rendelkezések ellenében, egy parlamenti frakció sem teheti meg azt, hogy ma látszólagos népszerű ügy - lásd összeférhetetlenség és egyéb ügyek - kapcsán másfajta megoldásokat javasoljon, mint ami a probléma valódi kezelését illeti.
Itt tehát egy tipikus lobbytevékenységgel állunk szemben, valakik érdekeltek voltak abban, hogy ezek a szabályok ne így legyenek, parlament elé hozták az ügyet, politikai kérdés lett belőle, csak nem arról beszéltünk, ami a probléma valódi magja: hogy vissza lehet-e kapni az áfát egyidejűleg a hitellel vagy sem? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem