DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel teljes mértékig egyetértek azzal a gondolattal, amelyet Géczi József itt elkezdett a Ház előtt kifejteni, először szeretném befejezni azt a gondolatot, amely úgy gondolom, hogy mindnyájunkra és az egész Ház tekintélyére nézve rendkívül fontos. Úgy tűnik, hogy politikai, sokszor gazdasági vagy pénzügyi érdekcsoportok szándékai szerint ebben a Házban elhangzanak nevek, elhangoznak megalapozatlan vádak, elhangoznak olyan tételek, amelyek nemcsak egy-egy ember tekintélyét vagy tisztességét kérdőjelezik meg, hanem kivetítődik az egész parlamentre, az összes parlamenti képviselőre és az egész magyar politikai életre. Rövidlátó számítás az egyes politikusok részéről, hogy ez számukra valamilyen előnyt jelent. Nem fog előnyt jelenteni. Mindnyájunkat - legyen kormányon vagy ellenzékben - egyaránt le fognak járatni ezek a felszólalások, főleg akkor, ha az összefüggésekből kiragadva, nem tényszerűen és nem a tárgynak megfelelően ismertetik itt a Házban. Mert nyilvánvaló az is, hogy bármely közgyűlésben - legyen az fővárosi vagy bármely városi közgyűlés - soha nem egy kisebbségben lévő, ellenzékben lévő frakció fogja eldönteni, hogy egy adott kérdésben mi az álláspont, mint ahogy az MSZP frakciója a Fővárosi Közgyűlésben kisebbségben és nagyon kis létszámban volt jelen '94 februárjában. Most már nem így van, és remélem, hogy a továbbiakban ez a mai állapot fog maradni. Megalapozatlan ez, és visszautasítom mind Csiha Judit személyét érintően, mind a mögötte rejlő és másokra vonatkozó célzásokat illetően is mindazt, amit Balsai István mondott. Torgyán József hozzászólására meg nincs értelme válaszolni. (Taps mindkét oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem