DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt is elintézhetné a kérdést azzal, hogy Szabó Iván képviselőtársunk amikor a mostani napirend előtti felszólalását elmondta, akkor természetes, hogy ő nem lehetett tekintettel az MDF érdekeire, mert ő még mint az MDF tagja terjesztette elő azt az indítványát, amelyet aztán most már - mint az MDNP alapítója - nyilvánvalóan nem tart helyesnek. (Nevetés.)
De én azt hiszem, hogy ezen nekünk túl kell lépnünk, és a Független Kisgazdapárt ezért bejelenti a Háznak és az igen tisztelt belügyminiszter úrnak - bizonyára a belügyminiszter úrnak külön is örömöt fog okozni -, hogy a Független Kisgazdapárt látván mindezeket az anomáliákat, amelyről belügyminiszter úr is és Szabó Iván frakcióvezető úr is szólt, ezért a mai napon beterjesztettünk egy olyan törvényjavaslatot, amelynek az a lényege, hogy az ÁPV Rt. és az összes többi olyan állami hivatalnok esetében - akiknek a különböző jogcímen történt javadalmazása az utóbbi időben olyan nagy port vert fel - a jövőben a köztisztviselőkről, illetőleg a közalkalmazottakra vonatkozó jogállást alkalmazzák az ő fizetésük meghatározásánál is.
És akkor úgy hiszem, hogy a korrupciónak egy igen jelentős eredőjét el fogjuk tudni vágni, és egy sokkal igazságosabb és a társadalom által sokkal inkább díjazottabb megoldás fog keletkezni a kisgazdapárti indítvány elfogadása esetén. Kérem ezért belügyminiszter urat, támogassa az indítványomat! Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem