GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés, Hölgyeim és Uraim! Élve a felszólalások váltakozó kormánypárti és ellenzéki rendje által nyújtott lehetőséggel, elöljáróban én is szeretnék reagálni néhány itt elhangzott megállapításra, elsősorban természetesen azért, hogy valóban vita lehessen a költségvetési vita, és ne egymás mellett elhangzó, párhuzamos deklarációk sorrendje. Néhány pontatlansággal szeretném kezdeni, aztán az elvi kérdésekről is.
Elhangzott itt a kettővel ezelőtti vagy hárommal ezelőtti hozzászólásban, hogy a csúszó leértékelés miatt még mindig 25 százalékos az infláció. Két állítás van ebben a mondatban, mind a kettő tévedés. Nem 25 százalékos az infláció, hanem annál kevesebb, és nem a csúszó leértékelés miatt, hiszen nem a leértékelés okozza az inflációt, hanem az infláció miatt kell leértékelni. Tehát a leértékelés követi az inflációt, nem pedig okozza azt. Ezt a félreértést jó lenne egyszer és mindenkorra tisztázni.
A másik ilyen probléma, ami elhangzott, úgy szólt, hogy a 2000 milliárd forint belső államadósság kamatterheit ez a költségvetés az adózó népre terheli, ami megengedhetetlen úgymond, és itt felidéződött az a tavalyi költségvetésben lezajlott vita, hogy a privatizációs többletbevételek által mit célszerűbb finanszírozni: adósságcsökkentést, vagy gazdaságélénkítésre lehet fordítani.
Szeretném világossá tenni, és ez előjött, ez az ügy Csépe Béla képviselő úr hozzászólásában is, tehát szeretném világossá tenni, hogy egyrészt minden olyan teher, ami közteher, senki másra nem hárítható, mint az adózó népre. Tehát azok a szlogenek, amik arra utalnak vagy célozgatnak, mintha valaki más is megfizethetné az állam helyett az állami köztartozásokat, ezek félrevezetőek, indokolatlanok, és azt az érzést kelthetik vagy sugallják a hallgatóságnak, minthogyha lenne erre valami csodaszer, hogy ne az adófizetők közössége, a társadalom fedezze ezeket a közkiadásokat. Ilyen javaslatot természetesen nem hallottunk, amelyik megoldást nyújtott volna arra, hogy ki fizesse a társadalom közös terheit, hogyha nem az adózó nép.
A másik része ennek a vitának - ahogy elhangzott -, hogy ez a költségvetés növeli a kamatterheket. Nem a költségvetés, és nem ez a költségvetés növeli a kamatterheket - ezek a kamatterhek vannak, és elsősorban amiatt vannak, mert a korábbi évek költségvetései megengedték azt a luxust, hogy a kiadások elszakadjanak a bevételektől, és az elmúlt években, '90-95 között nagyon nagy mértékű adósságnövekedés, belső adósságteher-növekedés valósult meg az országban, a kamatterhek emiatt vannak, és nem pedig ez a költségvetés okozza. Ez a költségvetés kénytelen-kelletlen szembenéz ezzel a teherrel, és valamilyen megoldást keres rá.
Az, hogy képviselőtársam hivatkozott a gazdaságélénkítés kontra adósságtörlesztés vitára, hát két szempont miatt volt értelmetlen hivatkozás. Egyrészt azért, mert éppen az adósságcsökkentés politikája az, ami mérsékelheti ezeket a terheket, tehát csökkentheti hosszú távon a költségvetés kamatkiadásait, másrészt azért volt értelmetlen, hiszen - mint az itt elhangzott már korábban - képviselő úr és egész frakciója megszavazta azt a képviselői indítványt, amit tettünk Keller képviselőtársammal, miszerint az adósság csökkentésére kell fordítani a többletbevételeket.
A másik ilyen állítás, amivel érdemes vitatkozni, a kormányzati prognózisok, a gazdasági mutatók alakulása vonatkozásában, hát egyik dolog, hogy természetesen könnyű prognózisokat mondani úgy, hogyha soha nem kérik számon az emberen, az itt elhangzott növekedéssel, inflációval kapcsolatban, majd valóban jó lesz ezekre visszatérni. Azt gondolom, hogy valóban versenyképesek a kormányzati prognózisok, versenyképesek voltak az elmúlt két évben az ellenzéki prognózisokkal, és kisebb hibaszázalékkal valósultak meg.
Amire külön ki szeretnék térni, az a beruházások alakulására vonatkozó prognózis. Kisgazda képviselő úr azt mondta, hogy hát sehol sincsenek ezek a prognózisok a valóságtól, messze nem azt mutatják, ami ténylegesen megvalósult a beruházások terén. Én erre azt szeretném megjegyezni, hogy nem az a kérdés, hogy bejött-e a kormányzati prognózis a magánberuházások vonatkozásában - hiszen itt valóban nem tehet mást a kormányzat, mint prognosztizálja a magánberuházások alakulását -, hanem az, hogy milyen eszközei vannak a magánberuházások élénkítésére. Erre megintcsak nem hallottunk semmilyen receptet. Én a hozzászólásom egy későbbi részében szeretnék erre kitérni, hogy mit tesz ez a költségvetés annak érdekében, hogy valóban növekedjenek a magánberuházások.
Hogy mit tesz az állami beruházások növelése érdekében, az már elhangzott: igen jelentős mértékben növeli meg az állami infrastrukturális termelő és nem termelő beruházásokat, éppen annak érdekében, hogy egy növekvő felhalmozás segítse a magánberuházások növekedését is.
Csépe képviselő úr néhány állításával szintén érdemes vitatkozni. Az csak egy tartalmi pontatlanság, hogy őszerinte nincs a társadalombiztosítás költségvetése a képviselők előtt. Ezt benyújtotta a kormány, és módja van minden képviselőnek, hogy azzal együtt tekintse át a benyújtott költségvetést. Ebben benne vannak az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó költségvetési irányszámok is, és természetesen szerepelnek benne a mostani fázisban előre látható önkormányzati bevételek és kiadások is, tehát az államháztartás egésze áttekinthető a kormány által benyújtott törvényjavaslatok alapján.
(11.50)
Másik kérdés, amiről nem szívesen beszélek itt, de Csépe Béla úr hozzászólása után nem kikerülhető. Ez az, hogy a Magyar Nemzeti Bank veszteségeit áthárítjuk a költségvetésre, úgymond. Itt megintcsak egy közkeletű félreértést szeretnék eloszlatni, és egyben felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy megítélésem szerint a konstruktív ellenzékiséghez nem az tartozik, hogy ezt a félreértést kihasználva erősítem, hanem azt, hogy segítek eloszlatni a félreértést.
A félreértés pedig az, hogy ebből a költségvetésnek többletkiadásai, veszteségei származnak, hogy az MNB veszteségeit átvállalja. Minden közgazdasági elemzés nyomán világosan kimutatható, hogy a költségvetés számára ez egy nullaszaldós elszámolási változtatás. Önmagában az, hogy korábbi veszteségeket, amelyek az államadósság kezelésének, elszámolásának egy sajátos technikájából adódtak, tehát minden ilyen veszteség költségvetés általi átvállalása nem jelent többletkiadási terhet a költségvetés számára.
Azt jelenti, hogy másik tételen jelenik meg a kiadás, nem abban a rovatban, ahol korábbi elszámolás alapján megjelenne ugyanez a kiadási tétel, és egyúttal azt is jelenti, hogy részben pedig ellentétele van ennek kiadási többletnek bevételi oldalon. Nevezetesen az MNB-nyereség befizetési oldalán. Tehát a költségvetés oldalán nincsen negatív hatás, és jó lenne a további vitából ezt az elemet kivenni.
Utolsó megjegyzésem képviselő úr hozzászólásához az, hogy még nagyobb szomorúsággal hallottam, hogy a költségvetési vitában is megjelent a tocsikolás. Azt gondolom, hogy ezt egy költségvetési vitába behozni lehet, hogy népszerű dolog, de nem célravezető, vagy értelmetlennek tekinthető.
Úgy ítélem meg, hogy ezt az ügyet az Országgyűlés példamutatóan kezelte a maga helyén. Nyilvánosságot biztosított az ügynek, és az alkotmányügyi bizottság azonnali vizsgálat után haladéktalanul létrehozta a maga vizsgálóbizottságát, és ez segít abban, hogy az ilyen típusú ügyek valóban nyilvánosságra kerüljenek, valóban lépéseket lehessen annak érdekében tenni, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő.
A költségvetési vitában - ismétlem - lehet beszélni azokról a kiadásokról, amelyek törvénysértőek, szabálytalanok. Mégis azt kell mondanom, hogy a költségvetés kiadásainak elhanyagolható, nagyon parányi része az, ami törvénytelenül került felhasználásra. Sokkal fontosabb kérdés - és erről érdemes itt vitatkozni az Országgyűlésben -, hogy mik azok a tételek a költségvetésben, és mik azok a mechanizmusok, amelyeken keresztül ugyan teljesen törvényesen fizet ki súlyos összegeket a költségvetés. Ugyanakkor ezek az összegek célszerűtlenül, ésszerűtlenül kerülnek felhasználásra, és nem szolgálják a társadalmi közjót. A költségvetési vitában, úgy gondolom, hogy ezekről a tételekről lenne érdemes komolyan szót váltani.
Ennek kapcsán két kérdéskörről szeretnék beszélni. Az egyik az a kérdés, hogy összhangban van-e ez a benyújtott költségvetés a polgárosodás igényével, a mindnyájunk által számon kért polgári társadalom építésének követelményével. Másodsorban pedig az, hogy jól szolgálja-e ez a költségvetés az ország hosszú távú gazdasági érdekeit. Vagyis a gazdasági növekedést.
Ami az első kérdést illeti. Meggyőződésem, hogy akkor szolgálja ez a költségvetés a polgári társadalom építését, ha a központi újraelosztást csak azokon a területeken valósítja meg, ahol az államnak másra át nem ruházható felelőssége van a közszolgáltatások fenntartásáért; ott, ahol az egész társadalom összefogását, szolidaritását igénylő közfeladatokat lát el. Ezeknek területeknek a kijelölése az államháztartási reform tartalmi lényege.
A kérdés az, hogy ez a költségvetés mennyire van összhangban egy mindnyájunk által kívánatosnak tartott államháztartásireform- iránnyal. Ha azt nézzük, hogy milyen preferált területeket látunk, akkor ezek között fedezzük fel a költségvetésben a közoktatást, itt találjuk az igazságszolgáltatást, a közbiztonság javítását, és azt láthatjuk, hogy pontosan ezek azok a területek, ahol valóban nem korlátozható az állam felelőssége, ahol ténylegesen igaz az, hogy az egész társadalom összefogását igénylő feladatról van szó. Tehát ebben a vonatkozásban ez a költségvetés ott nyújt preferenciákat, ahol hosszú távon is az állami feladat megkérdőjelezhetetlen.
Azokon a területeken viszont, ahol az állami szerep kizárólagossága indokolatlan, ott két feladata van az államnak. Az egyik az, hogy fogalmazza meg azt a minimumellátási szintet, amiért az állam felelősséget vállal. Ezen túl pedig támogassa az állampolgári kezdeményezéseket, az öngondoskodásra irányuló autonóm szervezetek létrehozását. Ilyen terület - hogy csak példákat említsek -, ilyen területnek tekinthető az egészségügyi ellátási szolgáltatás, de ilyennek tekinthető a nyugdíjrendszer is, ahol az állami minimumgaranciára van szükség a szolgáltatások színvonalának egy bizonyos szintjéért, ennek fenntartásáért. Ezen túl pedig az az állam feladata, hogy támogassa azokat az állampolgári kezdeményezéseket, amelyek létrejönnek annak érdekében, hogy az egyéni felelősségen alapuló rendszerek kiépülhessenek az állami ellátórendszer mellett.
Ilyennek tekintem az adókedvezményeket az önkéntes, kölcsönös biztosítópénztárakhoz, amit az egészségügyben vagy a nyugdíjban ugyanúgy biztosít ez a törvényjavaslat, mint a korábbiakban, és igen nagyvonalú adókedvezményekről van szó. Vagy ilyennek tekintem a nonprofittörvény kidolgozását annak érdekében, hogy létrejöhessen a versenyszféra és az állami szféra között az állampolgárok kezdeményezése alapján létrehozott szervezetrendszer, amely át tudja vállalni állami segítséggel vagy kedvezményekkel állami feladatok ellátását úgy, hogy az jobban szolgálja a közszolgáltatásokat igénybe vevő társadalmi csoportok érdekeit. Mindebből az következik, hogy a költségvetés akkor jár el ezekkel a célokkal összhangban, ha ennek megfelelően és ezeken a területeken szűkíti a központi újraelosztás mértékét.
Ha megfigyeljük, hogy mit tett valójában a költségvetés ezen a területen, akkor azt láthatjuk, hogy 1989 és '94 között a központi jövedelemelvonás nemhogy szűkült volna, nemhogy összhangban ilyen állami és civil szerepmegosztással, a polgári társadalom építésével kapcsolatos elveikkel szűkítette volna a jövedelemközpontosítást, hanem évről évre növelte azt.
Ebben kivételt a '94. év jelent, amikor valóban már bevételi oldalon nem növelte a központosítást a költségvetés, ugyanakkor kiadási oldalon nem tudta felvállalni, hogy szintén csökkenti az állami szerepvállalást. Ezért a hiány olyan mértékű növekedése következett be, ami részben szintén oka a jelenlegi kamatfizetési kötelezettségeknek.
Erről már volt szó, és adatok is hangzottak el, hogy az elmúlt két évben körülbelül a felére, a GDP-hez mérten 8,1 százalékról 4 százalékra csökkent a központi újraelosztás által létrehozott hiány. Bevételi oldalon - ha ezeket a számokat nézzük -, akkor azt látjuk, hogy 52,5 százalékról 45,8 százalékra, illetve a jövő évi költségvetési terv szerint 44,8 százalékra csökken a központi költségvetés jövedelemelvonó szerepe.
Amikor az adótörvényekhez benyújtott ellenzéki módosító indítványokat vizsgáljuk, és azt látjuk, hogy ellenzéki pártonként 50 milliárdtól 100 milliárd forintig terjedő adóbevétel-csökkentést eredményező módosító indítványok jelennek-e meg, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi van ezek mögött a javaslatok mögött. Arról van-e csak szó, hogy egy kedvező adócsökkentési, kormányzati politikát túl kíván licitálni az ellenzék, hogy azt mondja, hogy: "Az én apukám még annál is erősebb, én még annál is több adócsökkentést tudok javasolni, mint amit a kormány javasolt." Vagy pedig a kiadási oldalon is meg tudják mondani, hogy melyek azok a tételek a költségvetésben, melyek azok az állami közfeladatok, amelyek ebben költségvetésben megjelennek, amelyek indokolatlanul vannak itt, ahol szűkíteni lehet az állam szerepét.
Másik kérdés a gazdasági növekedés, és nagyon röviden erről. Meggyőződésem szerint az állam visszavonulása a költségvetési újraelosztásban nem öncélú. Azon túl, hogy hatékonyabb közszolgáltatási rendszert tud létrehozni, másodlagos célja a megtermelt és rendelkezésre álló szabad rendelkezésű jövedelem átcsoportosítása az államtól a lakosság és a vállalkozások számára.
Itt kanyarodom vissza a beruházásélénkítéssel kapcsolatos megjegyzésekhez. Ma a költségvetés egy olyan helyzetben, amikor valóban civil társadalmat építünk, amikor magángazdaságot építünk, magántulajdonon alapuló saját felelősségvállalásra épülő gazdasági rendszert építünk, akkor a kormány a legtöbbet azzal tudja tenni a gazdaság növekedése érdekében, ha a vállalkozások és a lakosság által megtermelt jövedelemnek minél nagyobb hányadát hagyja ezeknél a vállalkozásoknál, illetve a lakosságnál. Ez történt 1996-ban, és ez történik 1997-ben is, amikor a benyújtott javaslat alapján körülbelül 50 százalékkal bővül a vállalkozások rendelkezésére álló szabad felhasználhatóságú jövedelem.
Meggyőződésem, hogy ez szolgálhatja azt, hogy megfelelő fogyasztási kereslet - amit tovább nem szűkít a kormányzati gazdaságpolitika - mellett a magánszektor valóban növeli a részvételét a gazdaságban, és valóban olyan beruházásokat hajt végre, amelyek hosszú távon a gazdaság versenyképességét, jövedelemtermelő-képességét növeli.
Utolsó megjegyzésem: Csépe Béla úr említette a jó hír mellett a rosszat is. A jó hír, hogy a sztenderden túl a hitelminősítő intézet befektetésekre ajánlott kategóriába sorolta az országot. Mellette viszont a The Economist cikke azt mondta, hogy sosem érjük el az Európai Unió 70 százalékos gazdasági fejlettségét sem a jelenlegi gazdaságpolitika mellett.
Ha tovább ismerteti az Economist cikkét, akkor kiderül belőle az, hogy azért, mert szemben azzal, amit Csépe Béla úr képvisel, egy pont ellentétel gazdaságpolitikát javasol. Azt javasolják a cikk szerzői, hogy ne tartson fenn olyan kiterjedt újrafelosztást az állam, és mondjon le azokról a kiterjedt jóléti rendszerekről, amelyek az Európai Unió mintájára fogalmazódtak meg Magyarországon is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
