KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN, a számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki bizottság folyó hó 16-án tartott ülésén a bizottság ellenzéki képviselői ellenszavazata mellett támogatta a T/3174. számú, a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló előterjesztést és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitára bocsátását.
Ezúttal a vita - a szokásos formai kezelésen túl - élénk, és egyes területekre koncentrálva érdemi volt. A támogató vélemények összegzéseként 1995-ben a kormány a kormányzó frakciók támogatása mellett elindult egy úton, amely gyökeresen változtatott az előző időszak gazdaságpolitikai prioritásain. 1995 tavaszán nem is volt más alternatíva arra vonatkozóan, hogy a belső és külső adósságállomány kezelése, a további eladósodás vagy a teljes összeomlás elkerülése érdekében biztosítható legyen.
Nem csak arról van szó, hogy az egyensúly vagy növekedés dilemmáját át kellett értékelni. Nem csak arról van szó, hogy nem finanszírozható a belső fogyasztásélénkülésből származó növekedés. Nem csak arról van szó, hogy ez a növekedés az import megugrása mellett egyértelműen az exportteljesítmény radikális visszaesésével jár. És nem csak arról van szó, hogy évi 3-4 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányt az ország tartósan nem tud finanszírozni.
Arról is szó van, hogy a teljes államháztartás átfogó rendezése halaszthatatlan annak érdekében, hogy a gazdaságtól eddig elvont forrásokat a vállalkozások támogatására, tőkeerejük növelésére, beruházásnövekedésre, a technológia és a műszaki színvonal emelésére fordíthassák.
Az egyensúly vagy növekedés mesterséges szembeállítása ebben a gazdaságpolitikában a házépítéshez hasonlíthatóan változik meg. Természetes ebben az esetben is, hogy először az alapokat kell stabilan megépíteni ahhoz, hogy később erős falat, azután tartós védelmet biztosító tetőt tudjunk ráhúzni.
Meggyőződésem, hogy helyes az az út, amely a vállalkozások hosszú távon ható gazdasági-pénzügyi környezete mint alap kedvező kialakításán keresztül biztosítsa a megalapozott és fenntartható gazdasági növekedés feltételeit. Ehhez képest érthetetlen, sőt, félrevezető az a fajta ellenzéki állásfoglalás - például Varga Mihály képviselőtársam adta elő a véleményében ezt -, amely úgy tesz, mintha a vállalkozók adózási feltételei nem javultak volna.
Elég arra rámutatni, hogy a korábbi 36 százalékos társasági adó 18 százalékosra változott, de elég arra is rámutatni, hogy 1997-től megszűnik a kiegészítő osztalékadó 23 százalékos mértéke, és csak abban az esetben kell csökkentett osztalékadót fizetni, ha a magyar nemzetgazdaságból kivonják a tőkét, azaz a magánszemély tulajdonos saját céljaira feléli és kiveszi, vagy a külföldi tulajdonos az országból kiviszi azt.
Ez újabb lökést ad a gazdasági szféra számára, egyértelműen erősíti a belső tőkefelhalmozódást, a beruházások saját forrásból való finanszírozását.
Az 1995-ben meglépett intézkedéseknek a költségvetési szférára rendkívül kemény vonzata volt. Ezek után is, 1997-ben tovább csökkent, közel 10 százalékkal, az államháztartásban dolgozók létszáma.
A többlet dologi kiadásokban is minimális, az inflációhoz képest jelentősen elmaradó. Egyértelmű tehát - és így lehetséges az -, hogy a költségvetési célra megtermelt GDP-n belül fokozatosan visszahúzódik, és ma már az 1994. évi több mint 60 százalékkal szemben 1997-ben várhatóan kevesebb mint 50 százalék újraelosztása valósul meg.
Az 1996. év végén megtett megszorító intézkedések elegendőek arra, hogy ezeket - 1995-ben természetesen -, hogy ezeket tartós hatású, az államháztartási részrendszerekre vonatkozó törvénymódosításokat stabilizálva 1997-ben és a további években is biztosítsa a gazdasági növekedés stabil alapját.
További kedvezőtlen döntésekre, további forráselvonásokra 1997-ben nincs szükség, a kormányzat és a költségvetés sem tervez ilyeneket. Hangsúlyeltolódás várható azonban a gazdaságpolitikában 1997-ben, amikor is az infláció csökkentése áll a központban, tovább folytatva azt a tendenciát, amit a kényszerintézkedések után és ezek hatására megugró infláció fokozatos csökkentésével 1995-ben év közben is, 1996. év egészében tapasztalhattunk, és 1997-ben is megvalósul.
Az előző kormányzat által elmulasztott energiaár-emelések miatt a forintleértékelés, a vámpótléknövekedés hatásaként 1995-ben az infláció valóban 28,8 százalékra nőtt. Ez az inflációs szint '95-96-ban éven belül is fokozatosan csökkenő volt, 1996-ban 22-23 százalékban várható.
Az elhalasztott energiaár-emelés 1997-ben meglépendő részével együtt ez a tendencia 1997-re alátámasztja a 18 százalékos inflációs várható mértéket.
Milyen egyéb eredményekkel jártak az 1995. márciusi intézkedések? A fizetési mérleg 1993-ban és '94-ben 3-4 milliárd dollár hiányt mutatott, ez 1997-re az 1996-os tervezett és kedvezőbb alakulás után mintegy 1,5-1,7 milliárd dolláros nagyságrendben valószínűsíthető, ami azt jelenti, hogy a bejövő működőtőke nagyságrendje bőven meghaladja a fizetési mérleg hiányát.
Nagyon jelentős volt az is, hogy a meglépett rendkívül szigorú intézkedések nyomán a növekedés nem váltott át recesszióba, a GDP-növekedés az 1993. évi 2,9 százalékról 1995-ben csak mintegy 1,5 százalékos mértékre csökkent.
(9.20)
Ezzel az 1,4 százalékos növekedéscsökkentéssel, ami a GDP-ben mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendű, áll szemben az a 2 milliárd dolláros fizetésimérleg-javulás, amit az előbb említettem. Elgondolkodtató ennek a két összegnek a szembeállítása.
Nem nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. A térségbe befektetett működő tőke több mint egyharmada a magyar gazdaságot erősíti, a bizalom a külföldi befektetőkben mind a privatizációs intézkedések, mind pedig a gazdaságpolitikai prioritásváltás kapcsán jelentősen megerősödött.
1996-ban felgyorsult az államháztartás nagy elosztórendszereinek reformja. Az oktatás, a közigazgatás, a társadalombiztosítási alapok, ezek között a nyugdíjrendszer és az egészségügyi rendszer finanszírozása, átszervezése és a lehetőségekhez való igazítása kétségkívül ma még nem kész, ebben mulasztásunk közös felelősséget takar. Mindazonáltal az elkészített koncepciók biztatóak abban a vonatkozásban, hogy 1997-ben a leglényegesebb változások bevezethetők legyenek.
Az előttünk lévő 1997. évi költségvetési javaslatról szóló bizottsági vita során elhangzott, hogy 1996-ban történt meg 1990 óta először az, hogy mind a költségvetési irányelvek a félév végére, mind pedig maga a költségvetés az előírt határidőre, szeptember 30-ára benyújtásra került.
Különös szituáció alakult ki. Az Alkotmánybíróság teljesen megalapozott véleménye alapján minden év november 15-éig a vállalkozásoknak, a magánszemélyeknek a következő évi adótörvényeket ismerniük kell. A szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében ez a 45 napos előretartás indokolt.
Ugyanakkor a költségvetés készítése és az adótörvények módosítása, előkészítése mindössze egynegyed évre koncentrálódik, így rendkívül sűrű a harmadik negyedév feladata, amikor is egyszerre kell feldolgozni az előző év adófizetési tanulságait, egyszerre kell a gazdaságpolitikai eseményeket nagyon gyorsan feldolgozni, elemezni, és ehhez képest a gazdaságpolitikai prioritásokat és a költségvetés feltételrendszerét, összegszerűségét pontosítani.
A korábbi időszakhoz képest az adótörvények és a költségvetés-kezelés együttes kezelése kedvező abban a vonatkozásban, hogy a költségvetés politika által elfogadott nagysága nem fogja kényszerítő erővel megkövetelni az adótörvények ilyen-olyan, esetleg szakmailag nem is igen védhető változtatását, esetleg az adópolitikai elvekkel ellentétes irányú mozgását.
Ugyanakkor rendkívül óvatosan kell kezelni ezt az egyidejű tárgyalást abban a vonatkozásban, hogy az adótörvények elfogadásával ne kényszerítsük magunkat egy olyan szűk mozgástérbe, ami később, a költségvetés részszámainak véglegesítésekor esetleg elveinkkel, szándékainkkal ellentétes döntéseket kényszerítene ki.
Az 1997-es költségvetéssel kapcsolatban mind ellenzéki, mind kormánypárti képviselők egyaránt megemlítettek vitatott, függőben maradt kérdéseket is. Meggyőződésem, hogy a kormánypárti képviselők költségvetést támogató magatartása is csak akkor hiteles, ha szembe tudunk nézni a költségvetésben rejlő feszültségpontokkal, nem térünk ki a vitás kérdések feltárása elől, keressük a megoldást, és természetesen, ha kell, akkor fenntartásainkat is hangoztatjuk.
Ugyanakkor ez értelemszerűen vonatkozik a másik oldalra is, azaz az ellenzéki képviselők vitában elfoglalt pozíciója is csak akkor hiteles, ha a természetes kritikai hangvétel mellett a vitathatatlan gazdaságpolitikai eredményeket, pozitív tendenciákat s a költségvetésben rejlő lehetőségeket is megvilágítják.
Különösen akkor hiteles ez az ellenzéki képviselők kritizáló véleménye, ha e mellé képesek a költségvetést javító és abba beilleszthető javaslatokat előterjeszteni, vagy ha a gazdaságpolitika egészével nem értenek egyet, akkor mind a kiadási, mind a bevételi oldalra egyformán ható vagy a gazdaságpolitika egészére kiterjedő ellenvéleményt, programot terjesztenek elő.
Sajnálatos azonban az, hogy a kormánypárti képviselők kritikus hangvételét sokan a megosztottság jeleként érzik, és az ellenzéki képviselők saját, egyéb területeken hangoztatott véleményükkel is ellentétes, helyenként a demagógia határát is súroló, egyoldalú javaslatait mint megvalósítható javaslatokat fogadják. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Ez magánvélemény, elnök asszony!)
A számvevőszéki bizottság ülésén is vitatott, függőben maradt kérdésként szerepelt a Magyar Nemzeti Bank adósságállományának, veszteségének kezelésével kapcsolatos intézkedéscsomag, ennek kihatása a kamatkiadások és kamatbevételek, valamint a jegybanki befizetés összegszerűségére.
Nem vitattuk azt a megalapozott intézkedést, amely a jegybanki funkciókat a kereskedelmi funkcióktól gyökeresen el akarja különíteni. Nem vitattuk azt sem, hogy a Magyar Nemzeti Bank mérlegében szereplő devizaadósság a Magyar Köztársaság adósságállománya, és nyilvánvalóan tisztában vagyunk azzal is, hogy a nem kamatozó adósság kötvényesítése az eddigi adósságkezelési gyakorlat egyenes következménye.
Szükségesnek tartottuk azonban azt, hogy legalább azzal a részletezéssel, amilyennel az Állami Számvevőszék a költségvetés bevételeire és kiadásaira a képviselők számára elemzést készített, legalább ezzel a mélységgel készüljön részletes hatástanulmány, részletes felmérés a kötvényesítés kiadási és bevételi tételekre gyakorolt hatásáról is.
A vitatott és függőben maradt kérdések jelentős része a társadalombiztosítási rendszerek működtetésével kapcsolatos. Ez ugyan nem szigorúan a központi költségvetés tételeit érinti, de az államháztartás perspektivikus alakulására jelentős befolyást gyakorol.
A vita érintette a költségvetési szféra beruházásnövekedése értékelését is. Örvendetesnek tartjuk, hogy 1997-ben a beruházások e téren is jelentős mértékben, mintegy 30 százalékban növekednek, egyetértünk mindazzal a költségvetést terhelő beruházásokkal, amely a termelő és a humán infrastruktúra javításával függenek össze, de kétségek hangoztak el az olyan, esetenként presztízs ízű beruházásokkal kapcsolatosan, amelyek csupán egy-egy szűk réteg igényeit elégítik ki úgy, hogy a költségvetést aránytalanul nagy teherrel sújtja.
Ennek legszembetűnőbb példája a Lágymányosi Egyetemi Központ építése, amely évek alatt 34 milliárd forint, de 1997-ben is több mint 8 milliárd forint forrást igényel, ami bizony a központi költségvetési beruházások összegének jelentős, közel 10 százalékos, talán nem túlzás, ha azt mondom, aránytalanul nagy része.
Végezetül engedjék meg, abbéli véleményemet is elmondjam, hogy roppant megnyugtató, hogy a gazdaság főszereplői, a vállalkozók és a vállalkozások irányítói nem a parlamenti vita ellenzéki felszólalásaiból tájékozódnak a gazdaság kilátásaival, tendenciájával kapcsolatosan, és nem ezekhez igazítják döntéseiket.
Sajnálatos az, hogy az ellenzéki képviselőtársaim véleményeiben szinte minden rossz, minden kilátástalan, eredménytelen. Ezzel szemben a vállalkozók véleményét tükröző konjunktúra-barométerek egyértelműen kedvező tendenciát vettek, a magyar tőzsde világviszonylatban is egyedülálló módon kiugróan fejlődik, növekedése - a természetes hullámzásokat is beleértve - tendenciaszerű.
A mértékadó és általában mértéktartó véleményeket alkotó konjunktúrakutató intézetek szinte egyöntetűen azt rögzítik, hogy a gazdasági növekedés feltételrendszere fokozatosan kiépült, kiépül, a növekedés 1997-98-ban gyorsuló, s a gazdaság talpra állása, megerősödése valószínűsíthető.
Összegzésképpen a számvevőszéki bizottság az Állami Számvevőszék javaslatait és a részletes feldolgozás módosító hatásait jól beépíthetőnek tartja az előttünk levő '97. évi költségvetési előterjesztésben, kiemelte, hogy időben és jó minőségben készült el az anyag, ami előttünk fekszik, ezért a parlamentnek részletes vitára bocsátásra javasolta. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
