SOÓS GYŐZŐ
SOÓS GYŐZŐ
SOÓS GYŐZŐ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az éves költségvetés minden évben nagy érdeklődésre tart számot, hiszen az állampolgárokat közvetlenül érinti ugyanúgy, mint az adótörvények. Nagy figyelemmel kísérik a tévé nyilvánossága előtt is, ezért tartom szükségesnek, hogy az előttem szólt képviselő úrnak - Torgyán képviselő úrnak - két megjegyzésére reagáljak. Ugyanis olyan félreértésre okot adó megjegyzést tett, amit föltétlenül el kell oszlatni.
Ez a privatizációs bevételekkel kapcsolatos felhasználás, amiről annak idején nagy vita volt a parlamentben, tehát hogy mire használjuk fel a privatizációs bevételeket, adósságtörlesztésre, avagy valami másra. Ebben az MSZP-frakcióban is nagy vita volt annak idején, és itt szeretném bejelenti és emlékeztetni Torgyán képviselő urat arra, hogy ő is és a kisgazda frakció is ezt megszavazta. Nagyon furcsállom azt, hogy most kifogásolja. Egyébként a véleményem az róla, hogy jól tette, hogy megszavazta, de hogy megszavazta akkor, és most pedig bírálja azokat, akik ezt így döntötték el, ez enyhén szólva szelektív emlékezőtehetségre utal, vagy valami egészen másra.
A másik ügy az infláció kérdése. Szó nem volt arról, hogy 20 százalékos inflációt gondol a kormány vagy az MSZP ebben az évben. Valóban, arról szó volt, amikor Medgyessy Péter pénzügyminiszter lett, valóban beszélt 20 százalékos inflációról, de nem '96. éves szinten, hanem '96. decemberi szinten, az előző év decemberéhez viszonyítva. Ez várhatóan eszerint fog teljesülni. Az egyéves, '96. évi infláció pedig várhatóan 23 százalék körül fog alakulni, gazdaságkutató intézetek véleménye szerint is.
És akkor szeretném folytatni azzal, ami igazából a tisztem, tehát a költségvetéssel. Ugyanis sok minden elhangzott már, ami nem egészen szorosan tartozik a költségvetéshez, jó lenne egy kicsit tárgyszerűbben visszatérni ehhez a témakörhöz.
Én úgy gondolom, hogy nem lehet egy-egy év költségvetését elszakítani hosszabb távú gazdasági folyamatoktól. A számokban is megjelenő hatása van az elmúlt évek, évtizedek gazdaságpolitikájának. Mindenki számára világos, hogy a rendszerváltás előtti mintegy másfél évtized viszonylagosan konszolidált körülményeinek árát ma és holnap kell megfizetnünk. Ez a súlyos adósságteher az, ami alapvetően determinálja az 1997-es költségvetés összeállítását is. Azonban szükségesnek tartom emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy 1990 és 1994 között - tehát már a rendszerváltás után - a kétségtelenül népszerűtlen stabilizációs intézkedések elmaradtak. Sőt újabb teherként jelent meg a hitel- és adóskonszolidáció. Ennek hatásait is viselnünk kell, többek között 1997-ben. Az emiatt megjelenő kamatteher éves összege meghaladja a 100 milliárd forintot már a következő évi költségvetésben is.
Az elkerülhetetlenül szükséges stabilizációs intézkedések elmaradása veszélyes folyamatokat indított el. Nőtt az eladósodás, közel 4 milliárd dollárra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben. Az államháztartás összesített hiánya a GDP 8 százalékára nőtt, s ezt sikerült 1995-ben 6,5 százalékra, az év végére várhatóan - és megint korrigálnék egy számot - 4 százalék mértékre csökkenteni.
Ezek a súlyos egyensúlytalansági tényezők vezettek ahhoz a felismeréshez és döntéshez, amit összefoglalóan stabilizációnak nevezünk. Az 1995. év elején végrehajtott stabilizációs intézkedések elhárították az egyensúlyvesztésből várhatóan bekövetkező fizetésképtelenséget és gazdasági összeomlást. Tudtuk, hogy az intézkedések következményeként nő az infláció, csökken a reálkereset, csökken a fogyasztás, az életszínvonal, szűkülnek a szociális ellátások. Várható volt, hogy megtorpan a gazdaság egyébként is mérsékelt fejlődése. Mindez a stabilizációs gazdaságpolitika nehezen elviselhető negatív hatása.
(10.50)
És mi a pozitív hatása? Pozitív hatása a fizetőképesség fenntartása, az adósságállomány csökkenése, a folyó fizetési mérleg hiányának kezelhető méretűvé csökkenése. Az említett 4 milliárd dollárról a folyó fizetési mérleg 2 milliárd dollárra, illetve az alá, körülbelül 1,5-2 milliárd dollárra csökken.
Ugyanakkor az infláció a kezdeti megugrás után - ugye, 1995-ben 28 százalékos volt - várhatóan az idén 23 százalékos lesz, és folyamatosan tovább csökken. Reálisan várható, hogy a jövő évben 17-19 százalék között lesz az infláció - ahogy ezt a költségvetési törvénytervezet is tartalmazza -, és folyamatosan tovább csökken.
Az elmúlt évek gazdasági folyamatainak fellendítésével az 1997. évi költségvetésnek a törvényszövegben meg nem fogalmazott legnagyobb dilemmájára szeretném felhívni a figyelmet.
Már a rendszerváltás előtti években is nyomon követhető egy folyamat, amely időnként stabilizációs intézkedéseknek a meghozatalát jelzi, majd a kedvezőtlen társadalmi fogadtatást követően korrigálták az intézkedéseket. Ez persze több kárt okozott, mintha nem történt volna semmi. Szokták ezt "stop-go" intézkedéseknek is nevezni.
Nem kétséges, hogy ez a dilemma ma is valós. Mindannyian tudjuk, hogy az elért stabilizációs eredményeknek súlyos ára van, amit az ország lakossága, az állampolgárok fizetnek meg. Az ő áldozatvállalásuk, amit a miniszter úr a parlamentben a közelmúltban elismert és megköszönt. Tehát az áldozatvállalás nélkül semmilyen stabilizáció nem történt, nem történhetett volna meg.
Más kérdés persze, hogy bekövetkezett volna még nagyobb rossz, ami a fizetésképtelenségben, a szuperinflációban, áruhiányban, teljes gazdasági és politikai összeomlásban jelent volna meg.
A dilemma tehát, hogy folytatható-e a megalapozott tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, vagy sikeresen felpuhítható az 1997. évi költségvetés. Sokunk számára, és az MSZP-frakció számára a felvetett dillema létező, de nem valós. Nem engedhetjük meg, hogy semmivé váljon az elmúlt két év áldozatvállalása. Ez még akkor is így van, ha közeledünk a választásokhoz. Végig kell gondolni. Ha megtörténne a nem kívánt felpuhulás, semmivé válnának a stabilizációs eredmények, mivel szembesülhetnénk 1998-ban? Lenne-e még egyszer erő és lehetőség újrakezdeni? Biztos, hogy nem. Felelősen gondolkodó pedig ebbe az állapotba nem akarhatja hozni az országot.
Akkor mégis, mit ígér nekünk az 1997. évi költségvetési tervezet? És mi az, amire nem számíthatunk? Nem számíthatunk az életszínvonal látványos növekedésére, nem számíthatunk a szociális rendszer minőségi javulására, de nem számíthatunk jelentős gazdasági növekedésre vagy a fogyasztás növekedésére sem.
Számíthatunk azonban a reálkeresetek szinten tartására, a reálkeresetek kétéves csökkenése tehát megáll 1997-ben. Számíthatunk az egyéni fogyasztás csökkenésének megállására, bár a közösségi fogyasztás tovább csökken 1997-ben, és a szociálpolitikában számíthatunk a rászorultság elv hangsúlyosabb érvényesítésére.
Nagyon fontos eredmény az adóterhek mérséklődése. Ez megjelenik az egyéneknél a személyi jövedelemadó törvényben és a vállalkozásoknál is, a társasági adóban. Éveken keresztül nem történt meg a személyi jövedelemadó-tábla valorizációja.
Most a legnagyobb változás, hogy szerkezetében is megváltozik az adótábla. Fontos tehát, hogy minden kereseti kategóriában csökken az adóterhelés. Elsősorban azáltal, hogy az egyes adókulcsokhoz tartozó jövedelemhatárok magasabb összegben kerülnek megállapításra. Csökken a legmagasabb adókulcs is, de ez hatásában csak kisebb jelentőségű változás.
Fontos azonban, hogy a tervezett 531 milliárd forintos adóbevétel az ez évi 480 milliárd forint körüli személyi jövedelemadó-bevételt kisebb mértékben haladja meg, mint azt a bruttó keresetek növekedése indokolná. Az így a lakosságnál maradó összeg 30 milliárd forint körüli. A társadalmi igazságosság azt követeli meg, hogy az adózás alól kibúvókat sikerüljön beterelni a közteherviselés alá. Erre az adótörvény-tervezetek intézkedéseket tartalmaznak. Erre részletesen az adótörvények vitájában tér ki a parlament, illetve a képviselők. A költségvetés legfőbb bevételi tétele a forgalmi adó és a fogyasztási adó. Ez adópolitikailag és társadalompolitikailag is helyeselhető. Hiszen ezzel azok fizetnek adót, akik ténylegesen fogyasztanak. A tervezett áfabevétel 627 milliárd forint, a fogyasztásiadó-bevétel 267 milliárd forint. Az áfakulcsok csökkentésére 1997. évben semmiképpen nem kerülhet sor. Távlatilag azonban az Európai Unióhoz való csatlakozás felszínre fogja hozni ezt a kérdést is. Itt tehát egy újabb jelentős bevételkiesésre lehet majd a jövőben számítani.
A fogyasztási adónál néhány termék adójának csökkenésére sor kerül. Ennek költségvetési kihatása nem jelentős, jelzés értékű lehet azonban, hogy a csökkentés hatására mennyire rendeződik át a legális csatornákban a forgalom.
A vám- és importbefizetések is csökkennek. A 235 milliárdos idei várhatóval szemben 200 milliárd forint alá csökkennek. Ez összhangban van nemzetközi megállapodásainkkal. Sokan, sokfelé és itt a parlamentben is megkérdőjelezik a bevételi előirányzatok megalapozottságát. Különösen furcsa e véleményt az Állami Számvevőszéknek a költségvetésről kialakított véleményére alapozni.
Szeretném itt pontosan idézni az Állami Számvevőszéknek a költségvetési bevételek megalapozottságára vonatkozó megállapítását. Elhangzott itt, hogy olvassuk a véleményt, én is elolvastam. Ez a vélemény a 2. füzet 6. oldalán található. Így szól: "Az 1997. évi központi költségvetés fő bevételi előirányzatait többnyire a gazdasági és jövedelemprognózisok figyelembevételével és nagyobb hányadukban számszakilag alátámasztottan tervezték." Eddig az idézet.
Az is igaz azonban, hogy az Állami Számvevőszék kétségbe vonja az adóbeszedés szigorítása miatti többletbevételek megalapozottságát. S ha nagyságrendileg nézzük, ez körülbelül 60 milliárd forint, aminek a megalapozottságát a Számvevőszék vitatja. Az előbbi tétel pedig 1600 milliárd forint körüli összeg.
Ezek a többletbevételek - megítélésünk szerint -, ha sikerül valóban úgy megerősíteni a vám- és adószerveket, ahogy ezt a tervezet is tartalmazza, és ez vonatkozik a létszámhiányra is, mert létszámhiány is van ezeknél a szervezeteknél, akkor ezek a többletbevételek reálisak. Természetesen szükséges feltétele, hogy ezek a többletbevételek megvalósuljanak, hogy a parlament elfogadja azokat a törvényi szigorításokat is, amelyeket jelenleg még csak tárgyalunk.
A költségvetés bevételi és kiadási főösszege is egy nagyon fontos átalakulásra is felhívja a figyelmet. Ez pedig az, hogy az állami szerepvállalás csökken.
A politikai-gazdasági rendszerváltás azt is jelenti számunkra, hogy az állam vonuljon vissza - a lehetőségek szerint - az állampolgár és a gazdaság mindennapjaiból. Vagyis csökkentse a szerepvállalását. Ezt Pető Iván képviselő úr is kiemelte a tervezetből.
Ez a folyamat megkezdődött, és ezt a költségvetés számai is igazolják. Így a költségvetés legfőbb bevételeit jelentő adóterhet a GDP 24 százalékáról 21 százalékra csökkennek. De csökkennek a kiadások is, az előbbi GDP-arányban, 36 százalékról 32 százalékra.
(11.00)
Így tehát az állami szerepvállalás kimutatható csökkenése valósul meg 1997-ben.
Néhány év alatt el kell érnünk, hogy a kezdeti 60 százalékos GDP-arányos szerepvállalás az Európai Unióban szokásos 40 százalékos szintre csökkenjen. A folyamatnak a szűk keresztmetszete a kiadások csökkentése. Enélkül természetszerűleg a bevételek csökkentése sem valósítható meg. Ezért is volna jó, hogy összhangba kerülne egyes ellenzéki képviselők követelésében a kiadások növelésére és a bevételek egyidejű csökkentésére szóló felhívás.
Ez a követelés súlyos ellentmondásokat takar. Ilyen gazdaságpolitika nem létezik, de természetesen nagyon népszerű. A kiadási előirányzatok - mint már korábban említettem - a GDP arányában csökkennek. A központi költségvetési szervek a költségvetési irányelvekben foglaltak alapján szigorú költségvetés összeállítására kényszerültek. Végül a tervezet 15 százalékos államitámogatás-emelkedéssel számol, korábban az irányelvekben ez 6 százalékos mértékű volt.
Így a központi költségvetési szervek működési támogatásának mértéke 120,8 százalékos az előző évhez képest. Ez azonban - és ez nagyon lényeges - úgy valósul meg, hogy a kiemelt területek - és ezeket felsorolnám: a bíróságok, belügy, honvédelem, a külügy, művelődésügy valamint az adóhivatal, vámhivatal és kincstár - magasabb, közel 30 százalékos támogatásnövekedésben részesülnek.
Ez összhangban van a gazdaságpolitikai és a társadalompolitikai prioritásokkal. Nagyon lényeges, hogy 1997. évben is folytatódjon az intézménykorszerűsítés, a feladatok felülvizsgálata. Ennek már 1996. évben is érzékelhető és számszakilag is mérhető eredményei vannak. Erre vonatkozó adatokat az Állami Számvevőszék véleménye is tartalmaz, megállapítva, hogy 1996-ban 68 milliárd forint kiadás-bevétel és 13 ezer fő létszám került ki a fejezetektől, és a folyamat folytatódik.
A kiadási tételek kapcsán kívánok szólni az államháztartási reform alakulásáról is. Valóban, igazán áttörő változást ez ideig a kincstári finanszírozási rendszer bevezetése hozott. De reform értékű változások vannak a felső- és közoktatásban, a közigazgatásban, az önkormányzatok szabályzásában. Előkészített a nyugdíjreform, megindult az egészségügy átalakítási programja.
A szociális ellátásoknál is megindult az a folyamat, ami a tényleges rászorultság alapján, a célzottságot juttatja érvényre.
Azt a téves hiedelmet azonban el kell oszlatni, hogy az államháztartási reform célja a költségek csökkentése. A cél a hatékonyság növelése, a működőképesség fenntartása, illetve javítása. Hosszabb távon pedig relatív költségcsökkentéssel is jár.
A kiadási tételek között legjelentősebb a kamat- és adósságszolgálati kiadás. Ennek összege 835 milliárd forint, ahogy itt helyesen hangzott el, a kiadási főösszeg 33 százaléka. Még ha a fejezetben előirányzott 230 milliárd forintos bevétellel csökkentjük is ezt az összeget, akkor is olyan teher ez, ami alapvetően meghatározza lehetőségeinket. Ez az egyenlegében 605 milliárd forint 1996-hoz képest több mint 30 százalékos növekedést jelent.
A növekedést elsősorban a PM és az MNB közötti adósságkonverzió során a kamatmentes hitelállományt felváltott devizakötvények kamata jelenti. S itt azért egy pillanatra álljunk meg, ez ugyanis egy olyan szükségszerű költségnövekedés, ami éppen abból fakad, hogy csökkennek az állam adósságai, éppen egy kedvező tendenciának az egyébként negatív következménye. És a nullás adósság ügye. Valóban, úgy tartalmazza a tervezet, hogy átkerül a nullás adósságállomány a Nemzeti Banktól a költségvetéshez, ez 1606 milliárd forint, ettől kezdve a költségvetés kamatterhe közvetlenül jelenik meg.
Szeretném arra felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy a kamatteher mindenféleképpen megjelenik, legfeljebb áttételesen terheli a költségvetést úgy, hogy a Nemzeti Bank veszteségét kell a költségvetésnek rendeznie.
Az adósság és annak kamata reális megítéléséhez vissza kell nyúlnunk az 1990 előtti eladósodási folyamatokhoz. A probléma gyökere valóban ott keresendő. Azonban az is tény, hogy az adósságállomány 1990 és 1994 között nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt. Mégpedig az 1990 évi 68 százalékos arányról 88 százalékra, a GDP arányában van ez a százalékszám.
Persze hát voltak objektív okok is, a kényszerű piacváltás és piacvesztés, az adóviselő-képesség romlása, tönkremenő, felszámolás alá kerülő vállalatok, de hát volt adós- és bankkonszolidáció is. Ezért aztán az 1995. évi költségvetés vitájakor már reálisan vetődött fel az adósságcsapda réme is, ami egy öngerjesztő folyamat lett volna. Az 1995. évi gazdaságpolitikai intézkedések, vagyis a stabilizáció hárították el az adósságspirál kialakulásának veszélyét.
1995. évben megállt az eladósodási folyamat, 1996-ban csökkent az adósságállomány. Ebben a privatizációs bevételek adósságtörlesztésre fordítása is fontos szerepet játszott.
Az egyes fejezetek költségvetéséről külön most nincs lehetőségem szólni. Annyit azonban kiemelendőnek tartok, hogy a korábban már említett preferált területeken kívül a frakción belül eddig is - és várhatóan a parlamenti vita során is - hozzá kívánnak szólni az agrártámogatások kérdésköréhez, az önkormányzati támogatási rendszerhez, a családtámogatáshoz.
Ez a vita a személyi jövedelemadó törvény keretében is folyik jelenleg a parlament előtt, és szó volt korábban képviselőtársam hozzászólásában is, a gyermekkedvezmény és családi pótlék ügyére utalok. De más területeket is említhetnék.
Most azonban még szólni kívánok a költségvetés makrogazdasági mutatóiról és a gazdaságpolitika célkitűzéseiről. Megalapozatlan és megtévesztő lenne az elért stabilizációs eredmények után egy erőltetett, alá nem támasztott gazdasági növekedés célkitűzése. Ennek káros hatásait megtapasztaltuk 1993-1994. években. S akkor is, 1994-ben 3 százalék alatti GDP-növekedést sikerült eléri. S ennek az ára az egyensúlyromlás volt.
Az elmúlt két évben valóban alig érzékelhető volt a gazdasági fejlődés. De azért nullánál valamivel több az ez évi növekedés. De mi ezt is eredménynek tartjuk. Az az eredmény ebben, hogy a GDP változása nem váltott át negatív irányba.
Gazdaságpolitikánk tehát a megalapozottság, a kiszámíthatóság politikája. S a gazdaság fejlődése is megindul 1997. évtől. Először csak 2 százalékban, majd 1998-99-től 3-5 százalékos mértékben. Ehhez a reáljövedelem és az egyéni fogyasztás 1997. évi 0 százalékos változása vagy 1-2 százalékos növekedése várható. Tehát nincs további romlás. Hosszú folyamat lesz, ez biztos.
Legfőbb közellenségünk az infláció. Ennek 1997 előtti alakulásáról már szóltam. Biztató az a tendencia, ami az infláció alakulásában nyomon követhető. Minden remény megvan arra, hogy 1999-re elérjük a lélektanilag is bűvös 10 százalékos határt. Azért tartom fontosnak ezeket a folyamatokat kiemelni, mert világossá kell tennünk, hogy a gazdaságpolitikában csodák nincsenek. Csak több évre tudatosan felépített stratégiával lehet eredményeket elérni.
E folyamatban még számtalan fájdalmas intézkedés várható. A parlamenti vitában is fogjuk hallani a család- és nemzetellenes és a hasonló jelzőket.
(11.10)
De ezt a fájdalmas utat akkor is végig kell járnunk.
Mennyire megalapozott ez a javaslat, illetve azok a folyamatok, amik elkezdődtek, s 1997-ben és az utána következő években várhatók? Hangsúlyozom, nem rózsaszín álomvilágot fest a költségvetés. De határozott irányú fejlődés és életszínvonal-javulás bontakozik ki.
Tudom, hogy sokan nem értékelik a különböző gazdaságkutatók prognózisait. Szeretnék azonban ezek közül kettőre, a megnevezésük nélkül, hivatkozni. Kérem képviselőtársaimat is, hogy tanulmányozzák ezt, megjelent a sajtóban. Valamennyi fontos mutatószámban visszaigazolják a kormány előterjesztésének prognózisait. Számomra ezek a kutatási megállapítások növelik az előterjesztés hitelességét, és a gazdaságpolitika helyességét is igazolják.
Végül szeretném jelezni, hogy a frakción belül sem egyértelmű néhány nagyon fontos részletkérdés támogatottsága. Ezeknek a vitáknak egy része a parlamenti nyilvánosság előtt is meg fog jelenni. Egy dologban azonban egyértelműen egységesek és határozottak vagyunk. Ez pedig a megkezdett gazdaságpolitika folytatása, végigvitele. Erről az útról az egész ország, a nemzet érdekében nem mondhatunk le. Nem mondhatunk le akkor sem, ha valóban meglévő elégedetlenséget politikai támadásokra használják is ki.
Végül kérem képviselőtársaimat, hogy a parlamenti vita során javaslataikkal, véleményükkel az előterjesztés jobbítását segítsék elő! Arról a frakció nevében is biztosíthatom ellenzéki képviselőtársaimat, hogy nem zárkózunk el azoktól a reálisan megvalósítható javaslatoktól, amelyek nem ellentétesek az egyensúlyi követelményekkel, illetve a gazdaságpolitika célkitűzéseivel, különösen pedig nem rontják azokat az eredményeket, amikről Pető Iván is beszélt.
Tehát nem növelik a kiadásainkat, nem növelik az adósságot, adósságspirált, és nem növelik az állam újraelosztó szerepét. Csak így kerülhető el, hogy a megalapozott mértékű növekedés meginduljon, és ne kelljen majd ismét stabilizációs csomagokat tárgyalni a parlamentnek. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
